Gyereknevelés

Miért fontos, hogy egy gyerek tudjon és merjen nemet mondani?

Rengeteg mindentől óvhatod meg azt a gyereket, akit megtanítottál nemet mondani – így segítheted ebben.

A szülőnek aligha az a legfőbb vágya, hogy a gyereke ellentmondjon neki. Viszont mint minden más viselkedést, a nemet mondást is otthon, a családtagok között gyakorolhatja a gyerek biztonságosan, hiszen bennük megbízhat, nem kell attól tartania, hogy a viselkedése miatt megvonják tőle a szeretetet. Ha otthon nem szabad nemet mondania a gyereknek, akkor máshol sem fog tudni, olyan helyzetben sem, amikor pedig ezt várnák el tőle.

A gyerek saját igényei

Jó esetben a gyereknevelés nem „program szerint” történik, hanem a gyerek igényeire válaszolva. Ez már csecsemőkorban is számít: az anyának nyilván az a kényelmes, ha a gyerek megszokja, hogy rendszeres időközökben eszik, ha kialakul a napirend, ami köré a család is rendezheti a többi tevékenységét. Vannak olyan csecsemők, akik ebben jól együttműködnek, alkalmazkodóbbak, és elégedettek azzal, ahogyan beosztják az idejüket. De sok csecsemő sírással jelzi, ha neki ez nem komfortos, hogy nem csak délután 5 és 6 között szeretné, ha felvennék és ringatnák, hogy nem elég, ha 3 óránként etetik, vagy nem szereti, ha egyedül hagyják a szobában.

Azt tanítjuk neki, hogy jelezheti ezeket?

Ezekre az igényekre jó esetben reagálnak a szülők, és a gyerek azt tanulja meg, hogy érdemes jeleznie, ha baja van. Általában nem kell attól tartani, hogy elkényeztetjük a gyereket: a csecsemők ugyan hamar tanulnak, de nem kedvtelésből szoktak sírni. Ahol több gyerek van, a szülők tudják, hogy az egyik gyerek így reagál ugyanarra a bánásmódra, a másik meg úgy: van, akivel sikeres a szülők által kezdeményezett időbeosztás, és van, akivel nem. 

Nem. De. Nem. De. Nem.

A kétévesek nagy örömmel próbálgatják a nemet mondást: alighanem azért is, mert ez az a szó, amit a leggyakrabban hallanak. A szülőknek érdemes átgondolniuk, hogy mikor mondják azt a gyereknek, hogy nem, vagy inkább alakítsák át úgy a környezetet, hogy ne kelljen túl gyakran figyelmeztetni. Ha például a kétéves gyerek rendszeresen a fiókokat akarja nyitogatni, és a szülők félnek, hogy becsípi az ujját, akkor érdemes zárat tenni a fiókokra, és nem rászólni a gyerekre naponta hússzor vagy megvárni, amíg baleset történik. Ha „gyerekbarát” helyen él, ahol nem érheti baleset, nem okozhat károkat, nem is kell mindig rendre utasítani. 

Van következménye, ha nemet mondunk?

Jó, ha a szülő csak akkor mondja a gyereknek, hogy nem, ha azt komolyan is gondolja, és a rászólást cselekvés is követi (például ha oda akar menni egy ismeretlen kutyához, akkor ne csak azt mondjuk, hogy nem, hanem kapjuk is fel, vagy másképp tartsuk vissza, hogy megakadályozzuk). Ez azért is fontos, hogy a gyerek megtanulja, hogy a nem az nemet jelent, nem pedig egy lehetséges tárgyalási alap, amiből még igen is lehet. Ugyanakkor az is fontos, hogy csak azt tiltsa meg a szülő, amit tényleg meg kell tiltani, ami a gyerekre nézve veszélyes lehet, vagy ami másoknak olyan indokolatlan kellemetlenséget okoz, amit a kisgyerek kedvéért sem vállalnánk fel, például ne üssön meg senkit. A legtöbb helyzetben viszont a gyerek magától is rájön, hogy miért nem jó az neki, amitől a szülő épp meg akarná óvni. A saját tapasztalataiból gyorsabban ért, mint azokból a helyzetekből, amikor megvédték valamilyen nehézségtől vagy bajtól, és így azt tanulja meg, hogy tud magára vigyázni.

Az alkalmazkodáshoz idő kell

Ugyanilyen fontos, hogy ha valamit nagyon nem akar a gyerek, és ezt jelzi, akkor fogadjuk el, és amennyiben erre lehetőség van, alkalmazkodjunk. Nem azzal lehet elérni, hogy a gyerek ne válogasson az ételben, ha rákényszerítjük, hogy olyasmit egyen, amit nem szeret, vagy ami akkor éppen nem esik jól neki. Van, hogy csak krumplit akar enni, van, hogy csak húst, és lehet, hogy egyik étkezésnél csak gyümölcsöt. Igazából a felnőttek is sokszor vannak ezzel így, de megtanulták, hogy igazodjanak a szokásokhoz és elvárásokhoz. A gyerek is meg fog tanulni alkalmazkodni, mert ettől kényelmesebb lesz az élete, de előbb azt kell megtanulnia, hogy hogyan tudja jelezni a saját igényeit.

A magyarázat sokat segít

Nagyon sokszor előfordul, hogy a gyerek ellenkezik, de a szülőnek kényelmesebb, ha ezt nem veszi figyelembe, vagy esetleg tényleg nincs rá lehetőség, hogy kedvében járjon. Hiába nem akar például a gyerek elindulni az iskolába, a szülő nem teheti meg, hogy mindig késsenek, vagy egyáltalán ne vigye iskolába a gyereket. Az ideális persze az lenne, ha szívesen járna iskolába, és ő maga tapasztalná meg, hogy miért nem jó elkésni. Ha nem szívesen megy, azon nem biztos, hogy a szülő tud változtatni. Az viszont minden esetben fontos, hogy ha a gyerek az ellenkezésével vagy az együttműködés hiányával nem is tud valamit megakadályozni, kapjon magyarázatot arra, hogy ez miért történik így.

Tudod partnerként kezelni?

Például: „Sajnálom, hogy nem szívesen mész az iskolába, és remélem, hogy sikerül majd megszeretned, de most akkor is be kell mennünk, ha nem akarsz. A gyerekek iskolába járnak, nem választhatják azt, hogy ne járjanak, és a szülők sem választhatják azt, hogy nem viszik a gyereküket iskolába.” Egy ilyen magyarázatból a gyerek megérti, hogy nem azért kell iskolába mennie, mert a szülő meg akarja törni az akaratát, hanem mert minden vele egyidős gyerek iskolában tanul. Ugyanakkor azt is érezheti, hogy a szülő nem tekinti alaptalannak az ellenkezését, ezért lehet, hogy legközelebb könnyebben el tudja majd mondani, hogy mi a gond. 

Ha oltást kap a gyerek, meg kell neki magyarázni, hogy erre miért van szükség. Ettől még lehet, hogy ellenkezik, de nem azt érzi, hogy az akaratát veszik semmibe, hanem hogy valami fájdalmas, de szükségszerű történik vele. 

Így tanulunk és tanítunk kérdezni, egyeztetni, jó jelzéseket adni és határokat szabni

Ha a gyereknek megindokoljuk, hogy miért kell megtennie valamit, akkor ő maga is természetesnek tekinti majd, hogy magyarázatot várnak tőle a viselkedésére. Amikor magyarázatot kap, azzal azt is megtanulja, hogy neki is szabad kérdeznie. Ha valaki olyasmit akar tőle, amit ő rossznak gondol, vagy csak nem akar, akkor nem hiszi, hogy eleve esélytelen, hogy ellentmondjon egy felnőttnek. A szülővel már begyakorolta, hogy ezt hogyan teheti, és olyankor is tudja majd alkalmazni, amikor más felnőttnek kell nemet mondania. 

Vajon ha sikerülne így nevelni a gyerekeket, előfordulhatna-e, ami Magyarországon 2016-ban megtörtént: egy iskolában tanárok egy félosztálynyi 8-9 éves gyereket arra kényszerítettek, hogy húzzák le a bugyijukat, és mutassák meg a feneküket. Egyetlen gyerek sem mondta azt, hogy nem teszi meg, és hívják oda a szüleit.

A Yelon szerkesztősége

Kiemelt kép innen