„Felvilágosítás”

Szexuális erőszak a Büntető törvénykönyv szerint

Segít, ha tisztában vagyunk a szexuális erőszakhoz kapcsolódó fogalmak jelentésével, tartalmával – és az erőszak formáival.

A törvény szerint büntetni kell, ha bárkit akarata ellenére bármilyen szexuális cselekvésbe vonnak be.

A 2012-ben elfogadott Büntető Törvénykönyv új, az európai normáknak megfelelő értelmezése szerint minden, a szexuális élet szabadsága elleni magatartás szexuális bűncselekménynek minősül.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint ahhoz, hogy valakit bűnösnek találjon a bíróság szexuális bűncselekmény elkövetésében, nem szükséges „behatolás”, sőt, még a testek fizikai érintkezése sem. Az erőszak azzal valósul meg, hogy az elkövető olyan szexuális jellegű aktív cselekvésbe vagy passzív helyzetbe kényszerít, vagy más módon akarata ellenére von be más személyt, amelybe az nem egyezett bele. 

Kiemelt védelem

A 2013 óta érvényes Büntető törvénykönyv az európai elvárásokkal összhangban, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően valamennyi 18 éven aluli személyt gyereknek tekint, és kiemelt védelemben részesít. A 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette nem évül el, ami azt jelenti, hogy bármikor, akár a 18. életéve betöltése után felnőttként is feljelentheti az elkövetőt az, akit gyerekként bántalmaztak. Emellett az új Btk. már nem használja a „megrontás” kifejezést, ami fontos változást jelez a törvényhozás hozzáállásában: nem a gyerekre nézve von le következtetéseket abból, amit a gyerekkel valaki büntethető módon megtesz. 

Fontos, bár a gyerek védelme szempontjából nem pozitív változás az új Btk-ban, hogy a gyerek már 12 éves korától legálisan beleegyezhet szexuális kapcsolat létesítésébe, ha a partnere 18 év alatti. Miközben ez a változás elismeri a fiatalok, gyerekek közötti szexuális kapcsolat lehetőségét és tényét, a gyerekek túlnyomó többsége sem az iskolában, sem a családban nem kap olyan minőségi szexuális felvilágosítást és tényszerű ismereteket testről, szexualitásról, intimitásról, kapcsolatokról, amely segítené őket a felelős döntés meghozatalában arról, hogy ténylegesen készen állnak-e szexuális kapcsolatra.  

A büntető szabályozás tényállásai: 

Szexuális bűncselekmény

Szexuális bűncselekménynek számít a Büntető törvénykönyv szerint:

  • Szexuális kényszerítés: ha valakire olyan magatartást kényszerítenek, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas vagy arra irányul. Ilyen például, ha valakinek akarata ellenére megfogják a mellét vagy belenyúlnak a bugyijába. 
  • Szexuális erőszak: ha valakit szexuális cselekmény végzésére vagy annak eltűrésére kényszerítenek erőszakkal vagy az élet, a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel vagy a védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapotot kihasználva. A cselekmény súlyosabban büntetendő, ha az áldozat 18 évesnél fiatalabb, és még súlyosabban, ha még nem töltötte be a 12. életévét.  Ezen kívül szintén súlyosbítja a cselekmény megítélését, ha többen követik el az erőszakot, vagy ha a gyerek az elkövető gondozására, nevelésére, felügyeletére van bízva, vagy a gyógykezelése alatt áll. Tehát például rokon, tanár, edző, orvos nagyobb büntetésre számíthat, ha szexuális erőszakot követ el egy gyerekkel szemben. 12 éves kor alatt az erőszakot akkor is megállapítható, ha az áldozat beleegyezett a cselekménybe, mert a 12 év alatti gyereket nem tekinti a törvény elég érettnek felelős döntés meghozatalára. 
  • Szexuális visszaélés: olyan cselekmény, amely nem feltétlenül jár erőszakkal, az áldozat esetleg bele is egyezik abba, ami történik, de a jog mégis tiltja és bünteti. Visszaélést követ el tehát az a 18 évnél idősebb személy, aki 12‒14 év közötti gyerekkel létesít szexuális kapcsolatot, vagy arra bírja rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen.  Súlyosabban bünteti a törvény a visszaélést, ha az áldozat 14‒18 év közötti, és kettőjük között hatalmi vagy befolyási viszony áll fenn. Tipikusan ilyen a tanár‒diák kapcsolat.
  • Szeméremsértés: nemi szervek mutogatása gyereknek 

Szexuális kizsákmányolás

Szexuális kizsákmányolásnak számít minden olyan magatartás, amikor az elkövetőnek anyagi haszna van egy gyerek szexre kényszerítéséből vagy kihasználásából. A jog ide sorolja: 

  • kerítés: amikor valaki azért csábít el valakit, hogy utána prostituáltként dolgoztassa,
  • prostitúció elősegítése: pl. bordélyház üzemeltetése,
  • kitartottság: pl. strici, futtató,  
  • gyermekprostitúció kihasználása: ha valaki bármilyen módon hasznot húz vagy haszonszerzésre törekszik egy 18 éven aluli prostituáltból,
  • gyermekpornográfia: 18 éven aluli személyről pornográf felvétel megszerzése, tartása, készítése, kínálása, átadása, forgalomba hozatala, hozzáférhetővé tétele, a gyerek szereplésre való felhívása, szerepeltetése.

Vérfertőzés

A jogszabály ebben a körben tartalmazza, de némiképp kilóg a sorból a vérfertőzés ‒ amikor valaki egyenes ági rokonával létesít szexuális kapcsolatot ‒, hiszen itt nincs erőszak. Ha van erőszak, akkor nem vérfertőzésnek minősül, hanem szexuális erőszaknak. További sajátossága a törvénynek, hogy enyhébb a büntetés, ha a vérfertőzés testvérek között történik, illetve 18 éves kor alatt nem büntethető az, aki vérfertőző kapcsolatot létesít. 

Kiskorú veszélyeztetése: azok a cselekmények tartoznak ide, amelyek veszélyeztetik egy gyerek egészséges fejlődését. Ha a veszélyeztetés szexuális jellegű, akkor csak abban az esetben tartozik ide, ha nem éri el azt a szintet, hogy megvalósuljon a szexuális erőszak vagy szexuális kizsákmányolás bármelyik kategóriája. Ilyen lehet, ha a szülők pornófilmet néznek a gyerek előtt, ha szándékosan a gyerek előtt élnek nemi életet, ha tudomásuk van róla, hogy valaki szexuálisan közeledik a gyerek felé, de azt nem akadályozzák meg, stb.

Gyurkó Szilvia

Kiemelt kép innen