„Sosem vertem, sosem bántottam, nem váltunk el, mindent megadtam neki, nem veszekszünk az apjával, mégis bántja a társait!” ‒ mondja a kétségbeesett szülő, teljesen tehetetlennek érezve magát.
Iskolai helyzetek: szülői vagy tanári kompetencia?
Egyáltalán, a szülőnek kell kezelni azt a helyzetet, ha az iskolában megjelenik az erőszak? Hát, igen is, meg nem is. Az iskolai helyzetek kezelése a pedagógus kompetenciája, hiszen az iskolai keretek között történik, ott pedig a pedagógus hozza és tartatja be a szabályokat. Viszont az az indulat a gyerekben, ami ezekben az agresszív konfliktusokban megjelenik, gyakran a családban termelődik, vagy a család nem tud segíteni abban, hogy a kortárs kapcsolatokban felhalmozódó feszültséget a kamasz kezelni tudja.
A gyerek feszültsége is jön valahonnan
A gyerekekben/kamaszokban felgyülemlő feszültség mindig visszavezethető a szülő‒gyerek viszonyra. Nem azért, mert minden feszültség ott keletkezik – a kamaszkor krízise önmagában mindig nagyon sok feszültséggel jár –, hanem azért, mert valamiért nem tudunk segíteni neki abban, hogy ezeket rendezze, ugyanakkor a szülők feszültsége mindig megjelenik a gyerekekben. Ha nem tudunk rá úgy figyelni, hogy ő maga akarja elmondani, akkor nem fogja elmondani. Ha nem tudok úgy vele lenni, hogy elmondhassa, miért haragszik rám, a szülőre, akkor nem tudja elmondani.
A szülő indulatkezelése
A szülő‒gyerek viszony a megoldási mintáinkban is meghatározó. Ahogyan én kezelem a saját agresszív indulataimat, úgy fogja ő is. Amennyi figyelmem van az ő nevelésében, annyi lesz az ő kapcsolataiban. Nyilván ezt színezi az érzelmek iránti érzékenysége, a negatív ingerek iránti fogékonysága, de a figyelem átmegy. Aki figyel a környezetére, az nem fogja bántani a társát, mert pontosan tudja, hogy az rossz a másiknak. Az empátiája mederben tartja az indulatait.
A gyerek szükségletei
A „mindent megadtam neki”-ből hiányzik az, hogy mit jelent a minden, ezt ki gondolja. Ha én ezt szülőként gondolom, akkor nem biztos, hogy benne van a gyerek szükséglete, márpedig könnyen lehet, hogy nem azt, nem akkor, nem úgy és nem annyit adtam neki, amire szüksége volt. Ha a nevelést nem a gyerek szükségletei irányítják, az könnyen érzelmi elhanyagolást eredményez, konfliktussal teli szülő‒gyerek kapcsolathoz vezet, és az otthon felgyűlt indulatokat az iskolában vezeti le azzal, hogy terrorizálja a gyengébbeket.
A szülei kapcsolata
Ha a szülők nem is veszekszenek hangosan, attól még megjelenik a kapcsolati feszültség valamilyen formában, ráadásul a csendes – nem beszélünk napokig – erőszak sokszor nehezebben viselhető a gyerekek számára, mint a hangoskodás, ezenkívül mintát sem kapnak arra, hogyan fogalmazzák meg az indulataikat. Így a gyerek azt a formáját választja az erőszaknak, ami számára könnyebb, és a kamaszoknál az, hogy rászállnak valakire, nagyon is kézenfekvő forma.
Hiányos empátiától a szuperérzékenységig
Felismeri mások érzéseit?
A gyereknevelés fontos szempontja, hogy mennyire érzékeny a gyerek. Ha az érzékenysége bármelyik irányban szélsőséges, akkor ennek több figyelmet kell szentelnünk. Ha a kevésbé érzékeny tartományba tartozik, akkor meg kell tanítanunk neki, hogy jobban figyeljen a környezetére, mert ez magától nem megy neki. Sokat segít, ha hangsúlyt fektetünk az élmények átbeszélésére, mikor, milyen helyzetben milyen érzelmeket élt meg, és rendszeresen megfogalmazzuk azokat, illetve beszélünk az érzéseinkről, motivációinkról. Ha nem tanulja meg kifejezni az indulatait, érzéseit, könnyen lehet, hogy nem lesz képes azonosítani másokét sem, így empátiás képessége is csorbát szenved, ami miatt a konfliktuskezelése is darabosabb, bántóbb lesz.
Tudja kezelni a sajátjait?
Az érzékeny irányban eltolódott gyerek esetében is sok figyelmet kell fordítani az érzelmekre. Sokkal inkább azt kell megtanítani, hogy ne adja át magát teljesen a mások érzéseinek, tanuljon meg különbséget tenni a mások és a saját érzései között. Ez sok időt és energiát igényel az ilyen gyerekektől, részünkről pedig sok türelmet és beszélgetést.
Mit tehet a szülő, pedagógus, felnőtt?
Ahogyan a bántalmazott gyerek nem romlik el a bántástól, úgy a bántalmazó sem azért teszi ezt, mert elromlott, csupán több szülői/pedagógusi jelenlétet, figyelmet igényel. Ha ezt megkapja, elkezd figyelni a környezetére, és már nem lesz szüksége arra, hogy ily módon vezesse le indulatait. A bántalmazó gyerekeknek nem okoz örömet a bántás, csupán a pillanatnyi megkönnyebbülésért teszik, azután viszont még feszültebbek lesznek. Ha alternatívát adunk nekik, amitől tényleg csökken a feszültségük (pl. felelős/bizalmi feladatot kapnak), gyorsan elengedik a bántalmazó viselkedést.
Szőke András
Kiemelt kép innen
