„Felvilágosítás”

A „bugyiszabályok” a bátorságra és a nemet mondásra (is) tanítanak

Így segíthetsz a gyerekednek megtanulni és óvni a határait már egészen kicsi korától is.

Végre magyarul is elérhető Európa legnépszerűbb, óvodásoknak szóló programja, amelyet a szexuális erőszak megelőzésére dolgoztak ki.

A program révén a kisgyerekek megtanulhatják, hogy a testüket az engedélyük nélkül nem érintheti meg sem a szülő, sem az edző, sem a gyereket gondozó felnőtt. A bugyiszabályok abban is segítik az egészen pici gyerekeket, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz érintés között, hogy legyenek elég bátrak, és ha valami kényelmetlen, akkor arra mondjanak nemet.

Az is a program része, hogy megértessék a gyerekekkel, hogy vannak jó és rossz titkok, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy ne maradhasson rejtve az ellenük elkövetett visszaélés.

A bugyiszabályokat (más néven fehérneműszabályokat) a gyerekeknek is tudniuk kell, de fontos, hogy a környezetükben lévő felnőttek is ismerjék és alkalmazzák őket.

A bugyiszabály 3 részből áll.

1. SZABÁLY: Érintések

Azokat a testrészeket, amelyeket a bugyi, a trikó, azaz fehérnemű fed, csak az érintheti meg, akinek a gyerek megengedi.

MINIDIG így kell tenni. Akkor is, ha meg kell törölni a gyerek fenekét, akkor is, ha kullancsot keresünk, vagy ha bárányhimlő-kiütéseket kenegetünk… Tehát mindig tiszteletben kell tartani azt a szabályt, hogy a gyerek ad engedélyt arra, hogy az intim testrészeihez hozzáérhessünk.

A test határai

A bugyiszabályok révén tanulja meg, hogy hol vannak a testének azok a határai, amelyekért ő a felelős, és hogy a testéhez kapcsolódó döntéseket ő hozza meg. Ez a tapasztalat lesz a testi önrendelkezési jog alapja, így alakul majd ki a nemet mondás képessége: vagyis amikor egy gyerek képes lesz nemet mondani egy felnőttnek vagy egy másik gyereknek, aki a testével kapcsolatban rá próbál kényszeríteni valamit.

2. SZABÁLY: Titkok

A gyereknek tudnia kell, hogy vannak jó és rossz titkok.

szexuális abúzust elkövetők leggyakoribb stratégiája, hogy a közös titokra hivatkozva fenyegetik a gyereket: „Legyen ez a mi titkunk!” Ezért kell megtanítani a gyerekeket arra, hogy vannak jó és rossz titkok is. A jó titkoktól az embernek kellemes zsibongás támad a gyomrában, és ugrálni van kedve, vagy folyton mosolyogni szeretne.

A rossz titkoktól viszont megfájdul a fej, a has, és ezek rémálmokat is okozhatnak.

A jó titok és a rossz titok

A rossz titkok elől a legszivesebb elbújna az ember, vagy megpróbál úgy tenni, mintha nem is tudna az egészről (de azt meg nem lehet).

3. SZABÁLY: Ne tartsd magadban!

A jó titkok semmi bajt nem okoznak, ha az ember megőrzi őket.

Viszont a rossz titkokat nem szabad elhallgatni, el kell mondani őket egy olyan felnőttnek, akiben meg lehet bízni. Pontosabban, akiben a gyerek megbízik.

Ha valaki hozzá akar érni a gyerek bugyival (fehérneművel) fedett testrészeihez, vagy azt kéri, hogy hadd nézze meg azokat, esetleg megmutatja a saját olyan testrészét, amit az alsóneműjének kellene fednie, akkor ezt nem szabad titokban tartani.

Hogy a gyerek merjen és tudjon segítséget kérni

Arra kell megtanítani a gyereket, hogy ha ilyesmi történik, mondja el egy olyan felnőttnek, akiben megbízik.

A bugyiszabályokat nem elég egyszer elmondani. Be kell építeni a mindennapokba, sőt érdemes minél többet beszélgetni róluk, ugyanis az otthoni kommunikáció, a nyitott légkör mind a megelőzés alapja lehet.

Ehhez lehet, hogy nekünk is változtatni kell a szokásainkon, de jó tudni, hogy a bugyiszabályok tényleg működnek. Érdemes lehet játékos formában átismételni, hogy pl. a játékmackó hol érhet hozzá a gyerekhez. Fürdetéskor, öltözködéskor megkérdezhetjük tőle, hogy engedi-e, hogy hozzáérjünk a fenekéhez.

Hogy lehessen nemet mondani

Mindez segíti a gyerekek önmagukért és a testükért érzett felelősségének kialakulását és a nemet mondás képességének megerősödését.

Az óvodások számára készült egy mese is a bugyiszabályokról. A rajzokkal illusztrált füzetecskéből – Lajos, a zsiráf történetén keresztül – könnyen megérthetik a kisgyerekek is, miért fontos, hogy a testük bugyival fedett területeihez csak az érhet hozzá, akinek megengedik, és csak akkor, amikor megengedik.

Gyurkó Szilvi

Ha tetszett, töltsd le az erről szóló kiadványunkat az adományboltunkból vagy szerezd be magadnak a Minden gyerek kicsi kincs című mesekönyvet!

Kiemelt kép innen