A legtöbb szülő tudatosan próbál figyelni arra, hogy a gyereke jó minőségű, a szervezete számára szükséges ételeket fogyasszon, rendszeresen mozogjon, eleget aludjon, megfelelő oktatásban részesüljön. Ha beteg, orvoshoz kíséri, ha segítségre van szüksége, különórára vagy fejlesztő szakemberhez, ha pedig a gyerek önbizalma szorulna fejlesztésre, akkor… Akkor sajnos leginkább tanácstalanul széttárja a karjait. Ebben a kérdésben ugyanis elképesztően nagyot fordult az elmúlt pár évben a világ, így nincsenek kész receptjeink és jó mintáink a „hogyan”-ra.
Pedig nagyon sokat segíthetnénk a gyerekeinknek,ha az önértékelésük alakulásának és stabilitásának is elegendő figyelmet szentelnénk – és ezt általában elméletben tudjuk is. Mégis mi gátol meg minket abban, hogy a tetteink is ezt tükrözzék? Például az alábbi, dicsérettel kapcsolatos tévhitek.
1. Mert nem érezzük szükségét
Sokan valószínűleg olyan hangulatban nevelkedtük, hogy azt a mondatot, miszerint „csak nehogy elbízd magad!” lényegesen többször hallhattuk, mint azt, hogy „gratulálok, szép munka/megoldás/eredmény!”. Biztosan van köztünk, aki ezt azóta az előnyére fordította, és nem azt éli meg, hogy soha semmi nem elég jó, amit csinál, hanem állandó motivációt talál az újabb és újabb bizonyítási kísérletekben – ahogy sokan lehetnek olyanok is, akik idővel elfogadták, hogy senki nem tökéletes, és mára leginkább maguknak akarnak megfelelni.
Azt viszont sokszor nem is tudatosítjuk, hogy a magunkkal szemben támasztott elvárások hogyan alakultak, és mekkora szerepük lehet benne a gyerekkorunkból hozott visszajelzéseknek.
A megjelenés önkifejezés is
A mai gyerekeknek viszont még ennél is nehezebb dolguk van, hiszen sokkal több felületen találkoznak elvárásokkal, lehetséges igazodási mintákkal, miközben ezek realitásáról lényegesen kevesebbet beszélünk, mint amennyire indokolt lenne az alapján, amennyire átszövik a mindennapjainkat a mindenféle sztereotípiák és ideálok.Többek közt ezekre a kérdésekre is adott válaszul dolgozták ki a Dove szakemberei a Dove Önbizalom Programot, ami szülőknek és pedagógusoknak segít abban, hogy a kamaszok önbizalmának kiépítését tudatosan támogassák, a program pedig kiemelten kezeli a média szépségről alkotott képünkre gyakorolt hatását és a videoklipek negatív befolyását a lányok önbizalmára. Ezek az anyagok nemcsak összefoglalják a témákban fontos tudnivalókat, hanem konkrét megoldásokat is javasolnak tanácsokkal, listákkal és ötletekkel.
A mi gyerekeinknek sokkal, de sokkal nehezebb függetleníteniük magukat a médiában megjelenő ideális test képétől, mint nekünk volt, hiszen egyrészt jóval nagyobb mennyiségben találkoznak ilyen tartalmakkal, másrészt mindez még gyerekként, egy nagyon szenzitív, befolyásolható időszakban éri őket. Ezért különösen fontos lehet, hogy megtanuljunk jól beszélgetni az ezzel kapcsolatos érzéseikről és gondolataikról, ezzel is segítve azok felismerését és megélését.
2. Mert attól tartunk, hogy káros
Ha mi magunk is olyan környezetben nőttünk fel, ahol a dicséret nagyon ritka vendég volt, és az érkezését (talán a szokatlansága miatt is) általában némi szorongás is kísérte, joggal gondolhatjuk, hogy veszélyes lehet, hogy nincs helye a mindennapjainkban. Ha sokat hallottuk gyerekként, hogy óvatosan kell bánni vele, különben a címzettje elbízhatja magát, lehet, nem is nagyon merünk próbálkozni, nehogy baj legyen.
A legtöbb kamasz azonban, még ha kifelé azt is mutatja, hogy alig bírja el az egóját, belül a gyakran tele van kétségekkel, bizonytalanságokkal, félelmekkel, és folyamatosan újabb igazodási pontokhoz mérve magát keres visszaigazolást arra vonatkozóan, hogy elég jó-e. Hiszen minden megváltozik benne és körülötte ebben az időszakban, és a korábban biztosnak hitt kapaszkodókra már nem tud ugyanúgy támaszkodni.
A „túl sok dicséret” mítosza
Mindezek alapján még az is lehet, hogy a „csak nehogy elbízza magát!” mondat valójában egy olyan babona, amivel még senki nem mert vitatkozni, annyira régen cipeljük magunkkal. Nem nagyon tudunk olyanról, akinek megártott volna a „túl sok” dicséret – az persze egy másik kérdés, hogy az elismerő szavak valódiak-e, valóban dicséretként fogadhatóak-e. Hiszen ha nincs mögötte valódi figyelem, üres szó marad, ha pedig adottságot értékel, nem erőfeszítést vagy tettet, akkor nem annyira szól az érintettről, mint a saját értékítéletünkről (hogy nekünk mi tetszik, számunkra mi értékes).
Érdemes lehet tehát ahelyett, hogy nehogy túl sokat dicsérjünk, arra figyelni, hogy érdemben, jókor és jó dolgokat illessünk dicsérő szavakkal. A Dove Önbizalom Programja anyák és apák számára, témák szerint összegyűjtött tanácsai ebben is segíthetnek – a programhoz ráadásul tartozik egy pedagógusok számára összeállított módszertan is, így az otthon elkezdett beszélgetések akár az iskolában, a kortársakkal együtt gondolkodva is folytathatóak lehetnek.
3. Mert nem tudjuk, hogyan kell
Összegezve a fentieket, a dicséret nemcsak hasznos, de egy nagyon fontos eszköz is lehet a kezünkben, amikor a gyerekeink önértékeléséről gondolkodunk – tény viszont, hogy sokunknak valószínűleg még csak most kell majd megtanulnia a használatát. A jó hír azonban, hogy a dicséretet adni és fogadni is meg lehet tanulni, közben ráadásul ebben is jó minták lehetünk a gyerekeink számára: segíthetünk neki azzal is, ha azt látja, hogy a szülei képesek szeretni és elfogadni magukat, hogy ők maguk is tudják fogadni a dicséreteket.
A Dove Önbizalom Program egyik vállalt célja a ma gyerekei számára a szüleik és tanáraik segítségével egy olyan jövőkép felvázolása, ahol a szépség az önbizalom és nem pedig a frusztráció forrása – ezért pedig mindannyian tehetünk!
A cikk a Dove Önbizalom Program támogatásával készült.
Kiemelt kép innen.
