Online

Te milyen digitális lábnyommal indítod útnak a gyerekedet?

Amit megosztasz a neten, az ott is marad – mielőtt szülőként közzéteszel valamit, gondold át egy pillanatra, mit szólna hozzá a pár évvel idősebb gyereked.

Ha nem vagyunk közszereplők, akkor jogunk van eldönteni, hogy ki mit tegyen rólunk közzé vagy hozzon nyilvánosságra. Hozzájárulhatunk, eltűrhetjük, de tiltakozhatunk is egy-egy megjelenés ellen. Mindezt azért, mert a képmásunk, a hangunk a személyiségünk lenyomata, ezért különleges védelem illeti meg.

A személyiségi jogok védelme a gyereknek is jár

Így kellene lennie ennek a gyerekek esetében is, akiknél a szülő az, aki a gyerek személyiségi jogainak érvényesítéséért felelős. Mégis a szülő az, aki sok esetben nem gondolja végig alaposan egy-egy megosztás következményeit, hatásait, vagy éppen fontosabbnak tartja a saját érdekét, mint a gyerek szükségleteit, jogait.

Gondoljunk bele: nekünk, felnőttként a beleegyezésünket kell kérni ahhoz, hogy közzé tegyenek rólunk valamit, és tiltakozhatunk is az ellen, ha ez akaratunk ellenére megtörténik. De tesz-e ilyet egy gyerek?

Az internet nem felejt

A gyerek vagy nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozzon (mert pici még, mert nem tudja, hogy szabad ilyenkor ellenkezni, mert nem is tud róla, hogy „használják”, vagy mert fel sem merül benne, hogy ami történik, az nem oké); vagy mert senki nem gondolja, hogy ebbe neki is beleszólása kell hogy legyen. Miközben a következmények rá hullanak vissza. Ő lesz az, aki 13 éves kora előtt (tehát még mielőtt legálisan saját Facebook profilja lehetne) már egy igen masszív digitális lábnyommal (azaz online adatok és információk kitörölhetetlen halmazával) rendelkezik a szülei és más felnőttek révén. Úgy, hogy erről nem is tud, vagy legalábbis nem kérték a hozzájárulását, nem kérdezték meg a véleményét.

A múló pillanat megörökítése… és megosztása

Magyar adatunk ugyan nincsen, de egy amerikai kutatás szerint az anyák 63%-a használja a Facebookot, ebből 97% posztolt már képet a gyerekéről. Szeretjük vagy utáljuk, használjuk vagy elutasítjuk, a Facebook vagy az Instagram és más közösségi oldalak részeivé váltak az életünknek. Egy okostelefonnal pedig egy mozdulat csak megörökíteni a múló pillanatot, majd azt megosztani a barátainkkal. Olyan gyorsan történik mindez, hogy sokszor végig sem gondoljuk egy-egy poszt lehetséges következményeit vagy veszélyeit. 

Ha a szülő oldaláról nézem, a Facebook nagyon jó arra, hogy régi kedves ismerősök, távoli rokonok, barátok is láthassák a gyereket és a fejlődését, és így részesei lehessenek a család életének – legalább ezen a szinten.

Ahhoz jutnak el az „üzeneteink” akinek szánjuk?

Vannak szülők, akik számára a Facebook egy olyan felület, ahol a saját anyai (apai) szerepüket is megélhetik, megmutathatják, és ezen keresztül is gondoskodhatnak arról, hogy a barátaik, akiktől az élet fizikailag távolabb sodorta őket, ne kerüljenek érzelmileg is messze. Fennmaradjon a kapcsolat, a kötelék. Nagyon sokan végtelenül szórakoztatóan mesélnek a gyerekükről – kérdés persze, hogy tényleg azok látják-e ezeket a történeteket, képeket, sztorikat, akiknek szánjuk, és akiket ezek az információk, képek tényleg megilletnek.

Gyurkó Szilvi
Készült a WMN cikke alapján.