Talán kevés csodásabb és izgalmasabb dolog van a babavárásnál. Elképzeléseinkben a kisbabával töltött idő pihe-puha, babapúder-illatú és békés, szentimentális hangulatú. Olyan egyszerűnek tűnik: megetetjük, tisztába tesszük, megfürdetjük, és ha sír, ölbe vesszük, ringatjuk, esetleg énekelünk neki – akárhogy is, de megnyugtatjuk.
A valóság azonban az, hogy nagyon sokszor fogalmunk sincs, hogy miért sír, elképzelni sem tudjuk, hogy éppen mit akar, és időnként még csak véletlenül sem nyugszik meg az ölünkben, akármennyire próbáljuk, és van, hogy azt érezzük, semmi nem segít.
Amikor tehetetlennek érezzük magunkat, és úgy tűnik, semmi nem segít
Ilyenkor sokszor kétségbeesnek a fiatal szülők, tehetetlennek érzik magukat, nemritkán totálisan csalódnak magukban, amiért nem tudják a saját kisbabájukat megnyugtatni. Ettől frusztráltakká válnak, szorongani kezdenek, és nem érzik magukat jó szülőnek. A tehetetlenségtől pedig a szorongás és a frusztráció csak erősödik, ami pedig a babával töltött időt és a kapcsolatot is befolyásolhatja.
Minden baba máshogy alkalmazkodik a „kinti” élethez
Ahhoz, hogy egy kisbabával jól tudjunk bánni, az egyik legfontosabb, hogy megpróbáljunk ráhangolódni. Ehhez pedig nagyon fontos tisztán látni. A gyerekek elég erős temperamentummal születnek, ami nem azt jelenti, hogy semmilyen tulajdonságukon nem lehet csiszolni, hanem azt, hogy már csecsemőkorban is óriási különbség van köztük. Másképp reagálnak a hangokra, a mozgásra, az ingerekre, mástól sokallnak be, mástól nyugszanak meg. Vannak babák, akiknek az alkalmazkodás a „kinti” élethez egészen zökkenőmentes, hamar kialakítják a saját maguk ritmusát, és könnyen igazodnak a környezethez. Más babáknak ez egészen sokáig eltarthat, és kifejezetten nehéz velük a kezdeti időszak, de ez nem azt jelenti, hogy a szülők rosszul végeznék a dolgukat.
A legfontosabb elfogadni, hogy a kisbabák sírnak. Mindegyik baba sír: ki többet, ki kevesebbet, de ez véletlenül sem azt jelenti, hogy nem jó a babakoruk.
A síró baba nem a szülő kudarca
A sok babasírás megviseli a fület és az idegrendszert, de mindig tudnunk kell, hogy nem rólunk, nem ellenünk szól. A babasírás egyfajta kommunikáció, az egyetlen kifejezési mód ebben az életkorban. Ha egy baba sír, akkor kommunikálni, vagyis jelezni próbál. Nem arra kell gondolnunk azonnal, hogy elviselhetetlen kínjai vannak (bár sokszor a keserves sírásuk ezt sugallja), hanem arra, hogy valamit mondani szeretne. Mivel még éretlen az emésztőrendszerük, szenvedhetnek a hasfájástól. De az is lehet, hogy csak túl sok a fény, vagy csak sok a ruha rajtuk, lehet, hogy sok inger érte őket, lehet, hogy csak ölelésre vágynak. Ha a sírást nem tragédiaként fogjuk fel, hanem jelzésként, akkor kevésbé ijedünk meg tőle, kevésbé leszünk frusztráltak. Ha megértjük, hogy a babasírás nem a szülő kudarca, könnyebben és oldottabban tudunk próbálkozni azzal, hogy megértsük, és ráhangolódjunk a kisbabánkra.
Szorongás kontra stabilitás
A babáknak szükségük van testi kontaktusra, evésre, alvásra, tisztaságra, levegőre és a szülők nyugalmára. Amit persze nagyon könnyű mondani, időnként viszont annál nehezebb megvalósítani. Szükségük van a felnőttek stabil tartására, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ha a szülő a sírást a saját kudarcaként éli meg, rövid idő alatt olyan erős szorongás alakulhat ki benne, ami már a stabilitás akadályává válhat.
Lassan félni kezdhet a baba sírásától, hiszen akkor megint eluralkodik rajta a tehetetlenség, vagy arra gondol, hogy rossz szülő. Ha pedig félünk a babák sírásától, akkor nem lehetünk megnyugtatóak a számukra.
Csak a baba kiszolgáltatott, vagy a szülő is?
Az érzelmi adó-vevőjükkel nagyon hamar leveszik az érzéseinket, feszültségeinket. A kisbabák csak egy nyugodt kézben nyugszanak meg (persze ez nem azt jelenti, hogy bármikor egy perc alatt megnyugtathatóak). Ha a felnőtt görcsöl, ideges, nem adhatja meg a babának azt a stabil, nyugodt tartást, amire szüksége van. Mivel a babák teljesen ki vannak szolgáltatva a szükségleteiknek, az érzelmeiknek, fontos, hogy a szülőket ne sodorja magával a baba hangulati állapota – ha a legkétségbeesettebben sír is, maradjanak stabilak, tudják kezelni. A babák legalapvetőbb igénye, hogy a kiszolgáltatottságuk ellenére biztonságban érezzék magukat. Ehhez az kell, hogy megtapasztalják: ha jeleznek valamit, akkor arra válasz érkezik. Ha sírnak, akkor jön egy felnőtt, aki megpróbál segíteni. Fontos, hogy mélyen beléjük ivódjon az a tapasztalat, hogy érdemes szólni, segítséget kérni, mert a megfelelő válasz, a segítség érkezik.
Hogy függ össze a biztonság és a kiszámíthatóság?
Ugyanilyen fontos kisbabakorban a kiszámíthatóság, hogy legyen ritmusa a baba napjának, hogy nagyjából ugyanúgy kövessék egymást a dolgok. Legyen ritmusa az alvás-evés-ébrenlét ciklusoknak, ez ad az időnek biztonságos keretet. Képzeljük csak el, ha semmilyen szinten nem tudnánk gondoskodni magunkról, és mindig másra lennénk utalva. A legfontosabb az lenne, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ehhez pedig nagymértékben hozzájárul a kiszámíthatóság, valamint ha megbízhatunk valakiben, aki mindenféle szorult helyzetünkben megpróbál a segítségünkre sietni.
Ha a kisbaba megkapja a biztonságérzetet, megtapasztalhatja a bizalmat. Megtanul bízni a világban és az anyában. Érzi, hogy van egy személy, aki érti őt, aki a segítségére van, ha szüksége van valamire, aki kielégíti az igényeit.
Ezáltal pedig kialakul a kötődés az anya és a kisbabája között, hiszen kötődni fog ahhoz a személyhez, aki mellett biztonságban érzi magát: aki mind a testi, mind az érzelmi igényeit kielégíti.
A megnyugtató felnőtt szerepe
A kisbabakor első hónapjaiban a baba az anyukájával szimbiózisban él. Számára ekkor még összemosódik az anya és ő maga, még nem tudja megkülönböztetni saját magát az anyától, nem is érzékeli magát önálló lényként. Egy kisbabának szüksége van erre az összeolvadásra, a másik jelenlétére. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet ellépni mellőle, vagy nem lehet betenni a kiságyába, csupán annyit, hogy amikor szüksége van az anyára vagy egy megnyugtató felnőttre, akkor azt megkaphassa. Ha átélheti az összeolvadás élményét, hogy van egy ember, aki a rendelkezésére áll, aki segíteni próbál, aki a nehézségein mindig enyhít, aki mindig a közelében van, hogy neki jobb legyen, akkor biztonságban érzi magát, és kellő táptalajt kap a további fejlődéséhez és növekedéséhez.
Sebestyén Eszter pszichológus
Kiemelt kép innen
