Érthető, ha szülőként szívesebben nevelnéd olyan világban a gyerekeidet, ahol ezt a témát nem kell ismerni, nem kell érteni, nem kell érinteni. De ha szeretnéd megóvni a szeretteidet, azt épp azzal teheted meg, hogy felkészíted őket arra, hogy a világ nem mindig biztonságos, és nem mindenki jó.
A 19.000 gyermekpornográf kép birtoklásával vádolt, bűnösségét beismerő volt perui nagykövetet egy év felfüggesztett börtönnel és 540 ezer forintos pénzbírsággal büntette tettéért a bíróság. A legtöbb szakmai szervezet és a véleményüknek hangot adó laikusok is nagyrészt egyetértenek abban, hogy ez a büntetés nem arányos, nem felel meg az elkövetett bűntett súlyosságának, és nagyon rossz üzenetet hordoz a gyerekeink védelme szempontjából.
Minden gyereknek joga van a biztonságos gyerekkorhoz, és a szexuális edukációnál hatásosabb eszközt nem ismerünk a gyerekkori abúzusok és visszaélések (ideértve valamennyi bántalmazási formát) megelőzésére. Ezért nagyon fontos gyermekjogi szempontból is, hogy a gyerekek részesüljenek megfelelő szexuális edukációban.
Ha úgy tűnik, hogy egy gyereket (vagy a környezetében valakit) érint az iskolai zaklatás, az első és egyben a legfontosabb, hogy merjen és tudjon is beszélni arról, hogy mi történt vele. Ezután (és az ügy egyedi jellemzői alapján) kell végiggondolni, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet segítséget nyújtani.
Végre magyarul is elérhető Európa legnépszerűbb, óvodásoknak szóló programja, amelyet a szexuális erőszak megelőzésére dolgoztak ki.
A szexuális bántalmazásnak a szexuális légkör megteremtésétől a valódi aktusig sok formája van, de a másik határainak a megsértése mindre jellemző.