A különválás a gyereket is érinti, akkor is, ha a felnőttek között zajlik. Neki éppen úgy vannak jogai a válás/különköltözés során, mint a szülőknek, ezért nagyon fontos, hogy a felnőttek ne csak magukra gondoljanak, hanem legyenek tekintettel rá is. A gyereknek ugyanis alapvető joga, hogy a válás után is kapcsolatot tarthasson mindkét szülőjével, illetve minden támogatást megkaphasson tőlük ahhoz, hogy ezt a jogát érvényesíthesse.
Otthon a család, együtt társasjátékozik mindenki a nappaliban: anya, apa, gyerekek – tipikus szerda délutáni családi jelenetnek tűnhet a kijárási korlátozás és a koronavírus idején. De mi van az elvált szülők gyerekeivel?
A jelenlegi bírósági, hatósági gyakorlatban általában nem térnek ki a kapcsolattartásra vonatkozó döntések a veszélyhelyzetekre, ezért az alábbiakban összeszedtük, hogy a mi jogértelmezésünk szerint mi az irányadó ezekre az esetekre.