Világ

Így beszélj a gyerekekkel a gyerekjogokról

A gyerekjogok nem elvont dolgok és paragrafusok, hanem apró lépések, amik a hétköznapokat kísérik. Fontos, hogy a gyerekek is ismerjék a jogaikat. Olvasd el, hogyan érdemes beszélgetni ezekről!

A gyerekek jogairól többnyire akkor esik szó, ha egy gyereket bántalmaznak, bűncselekmény történik, konfliktusos a válás, vagy jogvédők kampányolnak a diszkrimináció, szegregáció ellen. Pedig a gyerekek jogait elsősorban nem a jogászok és érdekvédő szervezetek tudják megvédeni, hanem a szüleik. A jogok jelen vannak a család hétköznapaiban, a játékban, neten, a házi feladatokban, a fegyelmezésben. Ha megismerik őket a gyerekek, könnyebben válnak tudatos, felelős és másokat tisztelő személyekké.

Ha pedig most azt gondolod, hogy még sosem beszélgettél a gyerekeddel a jogairól, valószínűleg tévedsz – még ha nem is ejtetted ki a szádon, hogy gyerekjog. Amikor megtanítod a gyerekednek, hogy nem bánthatja őt senki, vagy hogy mit csináljon, ha elhívja egy idegen. Amikor meghallgatod az ő oldalát arról, hogyan veszett össze a tesójával. Amikor segítesz neki megérteni a tananyagot, vagy beiratod a kedvenc edzésére. Minden ilyen helyzetben azt közvetíted a gyereked felé, hogy fontosak neked az ő jogai.

Az alábbi pontok segítséget nyújthatnak abban, hogyan beszélgess róluk a gyerekeddel:

1. A gyerekjogokról beszélgetni annyi, mint a gyerekedről beszélni. Ehhez találj időt, és mutasd meg, hogy fontos neked, hogy mi történik az életében. Nem száraz jogszabályokat kell átadnod. Nem az védi meg a gyereked, ha fel tudja sorolni az 1991. évi LXIV. tv. összes cikkét, hanem ha biztos lehet abban, hogy megfelelő figyelmet kap. Hagyd, hogy végigmondja, segítsd kérdésekkel, fejezd ki, hogy érdekel, amit mond. Úgy mondd el a véleményed, hogy nem húzod le az övét – tanítsd meg neki, hogy rendben van az, ha valamiben nem értetek egyet. Kérdezd meg a gyereked, hogy mit szeretne tőled: tanácsot/segítséget megoldani, kezelni egy helyzetet vagy érzéseket; vagy csak annyit, hogy meghallgasd.

2. Tájékozódj! A legtöbb gyerekjogot te magad is össze tudod szedni, ha egy papírral a kezedben végiggondolod, mire van szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy jól legyen, és mitől kell megvédeni ahhoz, hogy ugyanolyan esélyekkel induljon, mint bárki más. De ha szeretnél tudatosabb lenni a gyereknevelésben, vagy tudni azt, hogy miként kezelj egy nehéz helyzetet, irányt mutathat, ha mindezt a gyereked szemszögéből is átgondolod, és mélyebben megismered a gyereked jogait. Ez nemcsak neked, de neki is segíteni fog abban, hogy eligazodjon az érzései és a gondolatai között.

3. A jog nem jelenti azt, hogy a gyerek bármit megtehet. Beszélgessetek arról, hogy mivel jár, ha minden gyereknek egyformán joga van elmondani a véleményét és biztonságban lenni az erőszakkal szemben. A gyerekjogok a kölcsönösségre, elfogadásra tanítanak. Mások jogainak tisztelete jelöli ki azt a vonalat, ahol a mi kötelességeink húzódnak. Azok a gyerekek, akiknek a szülei a kötelességek helyett egymás tiszteletére helyezik a hangsúlyt, sokkal könnyebben elfogadják a szabályokat.

4. Attól, hogy a gyereked megismeri a jogait, neked nem lesz kevesebb. A saját tekintélyedet nemhogy rombolod, hanem építed. A jogok ismerete növeli az együttműködést, a kölcsönös tiszteletet, és mélyebb elfogadáshoz vezet.

5. Legyél pozitív, és segítsd élni a jogaival! A gyerekjogok nemcsak az erőszakról, kizsákmányolásról vagy dolgozó gyerekekről szólnak. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy kibontakoztassa a tehetségét, találkozzon a barátaival, információt szerezzen, részt vegyen az életében fontos döntésekben, és megvalósítsa az ötleteit. A gyerekeknek aktív szerepük van a jogaik érvényesítésében. Ne csak arról beszélj, hogy mi nem megengedhető vele szemben, hanem támogasd abban, hogy megtanuljon élni a jogaival.

6. Használd ki azokat a helyzeteket, amiket az élet hoz! Ha a gyereked elmesél egy történetet a suliból, mesét olvastok, vagy gyerekekről tudósítanak a hírekben, kérdezd meg, hogy mit gondol róla. Beszélgessetek arról, hogy pl. más lenne-e a történet, ha máshol vagy mással történne. Ne menj el szó nélkül amellett, ha a gyereked nem mutat elég tiszteletet más iránt. Kérdezz vissza, ne bújj ki a nehéz helyzetek alól. Mutass rá az olyan értékekre, mint a sokszínűség, erőszakmentesség és méltányosság. Ne egyetlen beszélgetésben gondolkodj – az olyan lenne, mintha egy ültő helyedben kellene felkészítened a teljes életre. 

7. Erősítsd meg az érzéseiben, ha a gyerekedet valami sérelem érte. Bizonyára ismerős a helyzet, mikor kétségbeesve meséli, milyen igazságtalanság történt vele. Büntetésből az egész osztállyal dogát írattak, belenéztek az üzeneteibe, vagy kivételezett valakivel az edző. A legtöbb gyerek nagyon hálás azért – és jó kapcsolatépítő is –, ha meghallgatják és elismerik a sérelmüket és érzéseiket.

8. Kérdezd meg a gyerekedet, neki mi a fontos! A gyerekek a legnagyobb szakértők az életükben: értékes szempontokat tudnak hozzátenni azokhoz a beszélgetésekhez, amik őket érintik. Fontos, hogy a számukra releváns és érthető ismereteket kapjanak. Figyeld meg, mikor nyitott a gyereked a beszélgetésre. Ez lehet utazás vagy főzés közben, lefekvés előtt. Biztosítsd arról, hogy nyugodtan kérdezhet, és hogy nincs rossz gondolat.

9. Legyél tudatában annak, hogy milyen hatást váltanak ki a szavaid! Gondold át, mi kell ahhoz, hogy valódi, kétoldalú beszélgetés alakuljon ki, és a gyereked meghallja, amit mondani szeretnél. Segít, ha nem hatalmi pozícióból vagy túlóvóan szólsz hozzá. Azért, mert egy gyereket védeni és támogatni kell, még nem áldozat, ahogy a szülő sem hős, akinek meg kell őket menteni. A gyerekek aktív alakítói az életüknek.

10. Nem lehet elég korán kezdeni. Ne gondold, hogy még nincs kész arra, hogy éljen a jogaival, hogy nem értené meg őket, vagy hogy elsőként tanulja meg tisztelni a jogokat. A gyerekek a saját jogaik felé mások által mutatott tiszteleten keresztül tanulják meg mások jogainak tiszteletét. Már óvodáskorban is lehet beszélgetni velük a saját élményeiken keresztül, később pedig fokozatosan lehet nyitni a fókuszt.

11. A gyerekjog pajzs, nem fegyver. Beszélgessetek arról, hogy milyen helyzetekben és hogyan tud segíteni, ha ismeri a jogait, és mi az, ami nem elvárható ettől. Minden gyereknél számít, hogy megértse a jogait, és nem csak akkor, ha törvénybe ütközőt követ el.

12. A jog nem alku tárgya. A gyerekjogok érvényesülése nem jutalom vagy kiváltság, nem függ a kötelességek teljesítésétől, és nem lehet feltételekhez kötni. Minden gyereket egyformán megilletnek, akkor is, ha nem írták meg a házit, vagy elkövettek valamit – ahogy felnőttként akkor is jogunk van tüntetni, ha tilosban parkoltunk. Ne fegyelmezz vagy fenyegess velük, ne arra használd, hogy a gyerek viselkedését szabályozd. Emlékezz arra, hogy a jogaikat nem tőled kapják, hanem tőlük elidegeníthetetlenek.

13. Legyél hiteles! A gyerekek mintakövetéssel tanulnak. Mutass példát azzal, hogy tiszteled a gyereked jogait, nem ütöd és nem alázod meg, és komolyan veszed a véleményét. A szülőség nem szerep, hanem kapcsolat. Mutasd meg magad, beszélj az érzéseidről, a napodról, a nehézségekről. Könnyebben tud megnyílni a gyereked, ha tud mihez kapcsolódni.

14. Végül ne feledd: sosem késő elkezdeni! Gondold át, hogy mi tart vissza, hogy beszélgess a gyerekeddel a jogairól.

Milyen jogai vannak egy gyereknek?

A gyerekjogok az esélyekről és a gyerekek szükségleteiről szólnak. Azokól az egyetemes feltételekről, amiket minden 18 év alatti számára biztostani kell ahhoz, hogy testileg, lelkileg, szellemileg egészségesen fejlődjenek. Minden gyereknek ugyanolyan jogai vannak, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye sorol fel. Joguk van például ahhoz, hogy megvédjék őket az erőszaktól, megkülönböztetéstől, hogy figyelembe vegyék a véleményüket és az ő legfőbb érdeküket. Elsősorban a szülők felelőssége, hogy gondoskodjanak a gyerekekről, és segítsenek a jogaik érvényesülésében, de az államnak is mindent meg kell tennie ezért.

Ha tetszett, töltsd le a kiadványt az adományboltunkból.

Tudj meg többet: Hintalovon.hu

Kiemelt kép innen.