Tag

iskolai erőszak

Browsing

A koronavírus terjedésével megjelent egy újfajta zaklatási forma, a vírusbullying: azokat a gyerekeket közösítik ki a társaik, akikről kiderül, hogy megfertőződtek a Covid19-cel. Egymás kicsúfolása, bántása, kiközösítése ugyanolyan veszélyes lehet, mint a fizikai, az érzelmi vagy a verbális erőszak. A járványhelyzet fokozódásával a gyerekek között is egyre inkább szaporodik a kortárs zaklatásnak ez a fajtája, pedig ez éppannyira elfogadhatatlan, mint az agresszió bármely formája.

Az összezártság a gyerekekre (sem) volt jó hatással – állítják gyerekjogi szakemberek. Ezen a helyzeten tovább ront, hogy egy megtépázott oktatási rendszerben kezdődött a tanév több ezer gyerek számára. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány iskolai bántalmazással foglalkozó programjának szakmai vezetőinek, Stáhly Katának és Vaskuti Gergelynek a segítségével hasznos útmutatót állítottunk össze szülőknek. A WMN.hu-n cikke (részlet).

Nemrég a Parlament elé terjesztették a Köznevelési törvény módosítását, amelyben megjelenik az iskolaőrség mint új intézmény. A módosítás szerint az iskolaőrök feladata a megvédeni a pedagógusokat az ellenük irányuló erőszaktől. A változtatást azzal indokolták, hogy a tanárokat ért atrocitások után, amelyek az elmúlt időszakban töténetek, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazott személyek fokozottabb védelme szükséges.

Miért nem lehet megoldás az iskolarendőrség?

A statisztikai adatok szerint a közfeladatot ellátó személyek közül a legnagyobb veszélynek a buszvezetők, a jegyellenőrök, a mentőtisztek, a szociális munkások és a pedagógusok vannak kitéve. A legtöbb erőszakos cselekmény ellenük irányul. A tanárok is közfeladatot látnak el. Esetükben nagyobb a kockázata annak, hogy munkájuk során olyan helyzetbe kerülnek, amikor elszabadulnak az indulatok. A tényállás szerint nemcsak a nyílt erőszak számít veszélyeztetésnek, hanem az akadályoztatás, illetve a fenyegetés is. Bár ezekben az esetekben ténylegesen nem sérül meg senki, kb. 45 százalékban nem esik bántódása a sértettnek, de aki átéli, azért még érezheti magát veszélyben.