Mit tehetünk szülőként, ha minden nap igazi tortúra elindulni az iskolába, és a gyerekünk rendíthetetlen és nem akar menni? Természetesen nem jellemhibáról van szó, hanem mindez valószínűleg egy jel, amit komolyan kell vennünk. Egy gyerekkel a reggeli rutint – hogy a tornazsákot, a reggelit, a fogmosást és a cipőfűzést csatasorrendbe állítsuk – bármely okosóra a pulzusunk alapján levezényelhetné. De a szülőnek a gyerekek iskolába járásáról gondoskodni sokkal több ennél: az egyik legjelentősebb gyermekjogi törvény által előírt feladata.
Mindig hibázom… Tudnom kellett volna… Nem figyeltem eléggé… Türelmetlen voltam… Sokszor szóltam bele a veszekedésbe… Megbántottam… Rosszat tettem neki… A szülőség nehéz és sokszor érezhetted már ezeket, de hidd el, nem vagy egyedül! Az a szülő, aki kételkedik, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi saját tetteit, szomorkodik és néha bűntudatot érez, az odafigyel a gyerekére és a kapcsolatukra. Hiszen nem csak mi neveljük a gyerekünket, ő is nevel bennünket, ebben a csiszolódásban tanuljuk újra és újra saját szülői szerepünket.
A szülők nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy a gyerekük szép, okos, sikeres legyen, megértse és tudja követni a társadalmi szabályokat. Végtelen büszkeség forrása, ha a gyerek népszerű, mindig keresik a társai, nyüzsögnek körülötte a barátok.
Gyorsan, gyorsan, nehogy azt hidd, egy gyereknek nincs ezer meg egy fontos és sürgős dolga és teendője…