A gyerekeket meg kell tanítani saját döntést hozni és viselni a következményeket, azaz önállósodni, akkor is, ha ez nekünk, felnőtteknek nem is mindig könnyű.
A gyereknek azt tanítjuk, és elvárjuk, hogy meg is tanulja, hogy ha egy idegen próbálja elhívni vagy valamire rávenni, akkor mondjon nemet. A kamasztól azt is elvárjuk, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz szándékú felnőtt között, és el tudja dönteni, hogyan reagáljon arra, amit valaki akar tőle.
Ugyanakkor többnyire azt is szeretnénk, ha a gyerek nemcsak tisztelné a felnőtteket, hanem feltétel nélkül bízna is azokban, akikre a szülők őt rábízzák.
Fontos a szülői minta
Elsőre talán nem tűnik egyértelműnek, ám mégis erős összefüggés van a között, hogy egy kisgyerek kerül-e választási helyzetbe, ellenkezhet-e, és a között, hogy nagyobb gyerekként és felnőttként képes lesz-e ellentmondani olyan esetekben, amikor arra akarják rávenni, ami neki rossz. Mindenféle önálló viselkedés alapja gyerekkorban alakul ki. Nagyon fontos tehát az a minta, amit a szülőktől kap a gyerek. Fontos az is, hogy döntéseit védett környezetben gyakorolhassa: hozhasson rossz döntést is, melynek következményeire ráláthat és korrigálhat, esetleg a szülők háríthassák a következményeket.
Nemet mondani nem könnyű
Sokszor még felnőttkorban is nehezen mondunk nemet bizonyos helyzetekben, kérésekre, utasításokra. Felnőttként sokszor nemcsak a békesség kedvéért nem mondunk nemet, hanem azért is, mert vagy nincs bátorságunk hozzá, vagy mert nem akarjuk vállalni a várható következményeket.
Hasonló helyzetben van egy gyerek is. Általában azt várjuk tőle, hogy kétely nélkül fogadja el, amit a felnőtt mond. Sőt, vannak szülők, akik engedetlenségnek tekintik és megbüntetik a gyereket, ha nem ezt teszi. A szülők és tanárok többsége akkor tekinti „jónak”, együttműködőnek a gyereket, ha az nem vitatkozik, gondolkodás és saját döntés nélkül teszi azt, amire kérik. A legtöbb családban és csaknem minden iskolában az ilyen viselkedésért jár a jutalom. Mivel a gyerek többnyire gyorsan megtanulja, hogy mit várnak tőle, és mivel szeret megfelelni, úgy is viselkedik.
Ha más dönt
A legtöbb gyereknek kevés alkalma van annak mérlegelésére, hogy hogyan döntsön jól a saját magára vonatkozó kérdésekben. A felnőtteknek mindig van valami érve arra, hogy miért kell pont úgy viselkednie a gyereknek, ahogy azt ők mondják.
„Ha nem eszed meg a vacsorád, a kishúgod sem fogja.”
„Beteg leszel, ha fürdés nélkül fekszel le.”
„A nagymama azt fogja gondolni, hogy nincs elég ruhád, ha megint ezt a pólót akarod felvenni.”
„Haza fog küldeni az osztályfőnök, ha így vágatod a hajad.”
Ez a szülői viselkedés már a szobatisztaságra nevelésnél is tetten érhető, ami még mindig sok szülő számára büszkeség tárgya: „az én gyerekemnek már nem kell pelenka”.
Egy másik példa az étkezés: a szülő úgy érzi, akkor gondoskodik jól a gyerekéről, ha pontosan megmondja, mikor, mit és mennyit kell ennie. Az is előfordul, hogy a saját kényelme érdekében dönt a szülő a gyerek helyett.
„Most menj pisilni, ne az utcán kelljen.”
„Most Kati néni törli meg a feneked, mert én főzök.”
A saját döntés fontossága
Ezek logikusnak tűnő elvárások, mégis olyan helyzetet teremtenek, amelyben a gyerek nem hozhat saját döntést egy vele kapcsolatos dologban. Így azt tanulja meg, hogy még a saját testével kapcsolatban is más dönt helyette.
Azonban ha rábíznánk a döntést, és viselhetné annak következményeit, akkor rengeteget tanulhatna belőle. Ha a gyerek nem tanulja meg, hogy ő maga is hozhat döntést, sőt kerülhet olyan helyzetbe, amikor csakis ő dönthet, akkor nem fog tudni helyesen dönteni. Azért jó, ha egy gyerek megtanulja, hogyan mondjon nemet, mert akkor fokozatosan bele tud nőni abba, hogy egy magáról felelősséggel gondoskodni tudó felnőtté váljon.
A Yelon szerkesztősége
Kiemelt kép innen
