Online

Amit szülőként a Snapchatről tudni érdemes

Tudd meg te is, mit csinál a gyereked, amikor snapekről és filterekről beszél: így figyelhetsz gyerekeid online biztonságára.

Hallottál a Snapchatről, de halvány lila gőzöd sincs, hogy mi az? Ismered a „snap” szó jelentését? Ez az a hang, amit a régi Pentax fényképezőgépek adtak ki, a „chat” pedig a laza, kötetlen beszélgetés angol megfelelője. De mit jelenthet a kettő együtt ‒ talán egy olyan társalgást, ahol fényképezőgépekről van szó?

Nos, nem egészen: ez egy 20 milliárd dollár értékű cég, aminek profilja egy olyan alkalmazás, amely mostanában meghatározza a gyerekek életét. Mivel nagy valószínűséggel nincs időd arra, hogy minden kütyüről friss információt szerezz, itt egy kis összefoglaló, hogy naprakész lehess, a gyerekeid pedig biztonságban legyenek. 

Mit csinálnak a gyerekek?

A Snapchattel képeket, videókat és szöveges üzeneteket oszthatsz meg azzal, akivel csak akarsz ‒ legyen az egyetlen ismerősöd vagy akár az összes személy, akit felvettél a listádba. A gyerekeid tehát csupán ugyanazt csinálják, amit bármely más szociális háló felületén: betekintést nyújtanak a mindennapi életükbe, kommunikálnak a barátaikkal, követik a celebek híreit, és pocsékolják az idejüket a népszerű csatornákon való véget nem érő görgetéssel. Ne feledd, hogy a Snapchat csak 18 éven felülieknek készült. Már 13 éves kortól lehet regisztrálni, de 18 év alatt csak felnőtt jelenlétében használhatják az alkalmazást.

Miért olyan vonzó?

A Facebookkal ellentétben a Snapchat nem hagy digitális nyomot (ezért olyan találó a kis szellemikon). Ez a lekövethetetlenség adja az alkalmazás legnagyobb vonzerejét a mókás filterek és a kommunikációs lehetőségek sokoldalúsága mellett. Minden üzenet csak 10 másodpercig látható, kivéve az időrendi sorrendbe állított „sztorikat”, amelyek 24 óráig visszajátszhatók. 

Tényleg eltűnnek az üzenetek?

Hát… nem teljesen. A Snapchat indulása óta biztonsági szakértők jóvoltából nyilvánosságra került pár módszer, amelyekkel elő lehet hozni az üzeneteket. Természetesen képernyőfotón is meg lehet örökíteni őket későbbi felhasználás vagy akár zsarolás céljából is, az alkalmazás azonban értesítést küld az üzenet feladójának, hogy rögzítették az üzenetét. 

Ja, és ahogy az a Snapchat jogi nyilatkozatában is olvasható, a cég megtartja a felhasználók utolsó 200 küldött/kapott üzenetét (hasonlóan a telefonok híváslistájához). A cég szerint erre azért van szükség, hogy veszély esetén a hatóságok rendelkezésére bocsáthassák a felvételeket. Még szerencse, hogy az ilyen jól őrzött adatok soha, semmilyen körülmények között nem láttak még napvilágot… vagy mégis?

Miért jó játék ez a gyerekeimnek?

A filterek miatt. A Snapchat a valóság bővített változata, ami azt jelenti, hogy virtuális filtereket, azaz képmódosításokat alkalmazhatsz valós képeken, ezzel mintegy feltuningolva ezeket. A filtereket előszeretettel alkalmazzák a felhasználók az arcukon, ezáltal például hatalmas, rajzfilmfigura-szerű szemeik lesznek. De arra is fényt deríthetnek, hogy nézne ki, ha szivárványt hánynának, vagy ha megöregednének. Rendkívül hasznos, ugye?!

Hogyan ellenőrizhetem a gyerekeim tevékenységét?

A „My Friends” (Barátaim) beállítása lehetővé teszi, hogy csak olyanoktól kapjanak és küldjenek üzenetet, akik a barátlistájukon vannak. Minden gyereknek be kellene ezt az opciót állítania, mivel ez akadályozza meg, hogy idegenek levélszemetet, szexuális tartalmú üzeneteket vagy egyéb illetlen tartalmat küldjenek nekik. Természetesen arról is meg kell győződnöd, hogy erős jelszót használnak, és el kell nekik magyaráznod, milyen következményekkel járhat, ha illetlen képeket küldözgetnek, megszégyenítenek valakit, vagy csak simán követik a mostanában divatos „troll” viselkedést.

Létezik egy lebutított Snapchat-verzió is, amelynek Snapkidz a neve. Ez lehetővé teszi, hogy a gyerekek üzeneteket készítsenek és mentsenek, de ennél többet nem tud. A Snapkidz tulajdonképpen egy internetkapcsolat nélküli Snapchat, amellyel filtereket készíthetnek a képeikre, de küldeni vagy fogadni semmit nem tudnak. Ez már nem is hangzik olyan rosszul, igaz?

Egy kis nyelvlecke

Mint minden közösségi felületnek, a Snapchatnek is megvannak a maga sajátos kifejezései. Ezt a 3 kifejezést talán ismered, de mindenképp új jelentést kapnak, amint a gyereked kimondja őket:

  • Snap: a snap egy egyszerű fotó, videó vagy szöveges üzenet, amit az ismerőseidnek küldhetsz. Főnévként („Küldtem Pistinek egy snapet”) és igeként („Snapeltem egy képet Pistinek”) is megállja a helyét.
  • Screenshot: magyarul „képernyőfotó”. Képként rögzíti a kijelzőn megjelenő tartalmat a készülék memóriájába. Sajnos később többnyire csipkelődések, gúnyolódások eszközeként tűnhet fel újra a lementett kép.
  • Filter: általános kifejezés a képmódosító eszközökre. Ilyen például egy nyelvét nyújtó kutyafej vagy a szánkból kiáradó szivárványhányás.

Van még más is?

Ha még mindig vannak kétségeid, telepíts egy szoftverfigyelő alkalmazást, például a Pumpicet, amely lehetővé teszi a számítógépen történő „kémkedést”. Ijesztő? Nem csoda. Minden csak attól függ, milyen a kapcsolat közted és a gyerekeid között ‒ ha etikusabb szeretnél lenni, beszéld meg velük, hogy az engedélyükkel szeretnél néha belenézni a levelezésükbe.

Készült a Fatherly cikke alapján.

Kiemelt kép innen