„Felvilágosítás”

Amikor a gyerek véletlenül meglátja, hogy a szülei is szexelnek

A szülők néha szexelnek... a gyerekek pedig közben néha váratlanul ott teremnek. Mit tehetünk ilyen helyzetben?

Bármennyire is figyelünk, és szex előtt rendszerint ellenőrizzük, hogy alszanak-e már a gyerekek, előfordulhat, hogy mégsem aludtak még el, vagy felébrednek, mert szomjasak, WC-re kell menniük. Egy esti, éjszakai szex hevében előfordulhat, hogy nem vesszük észre, nem halljuk, hogy a gyerek egyszer csak a hálószoba ajtajában áll, és néz, talán még meg is szólal.

Apa, anya, ti mit csináltok?

„Hogy is mondjam? A felnőttek így is szeretik egymást, hogy meztelenül összebújnak.” Miközben azt se tudjuk, hirtelen mit kapjunk magunkra, mit is mondjunk, mégis próbáljunk meg úgy reagálni, hogy ne ijedjen meg, ne gondolja, hogy rosszat csinált, hiszen nem tilos bejönni a hálószobába.

Kellemetlen, de kezelhető!

Az első szempont ezekben a kínos helyzetekben, hogy álljon helyre a gyerek számára a rend. Kérjük meg, hogy menjen ki, biztosítva őt arról, hogy azonnal utánamegyünk mi is. Próbáljuk meg a gyerekkel nem éreztetni, hogy a helyzet kellemetlen, hiszen tulajdonképpen semmi rendellenes dolog nem történt. Amíg felöltözünk és kimegyünk a gyerekkel beszélni, tudatosítsuk magunkban, hogy ami történt, az két, a természetéből fakadóan különböző világ/dimenzió összekeveredése: a gyerek világa és a felnőtteké. Nem önmagában a szeretkezés a baj, hanem az, hogy nem sikerült azt elszigetelni a gyerek világától.

Amikor beszélünk a gyerekkel a történtekről, nagyon fontos szem előtt tartani, figyelni:

  • a gyerek életkorát, de még inkább az érettségét, fejlettségét,
  • hogy mit tud már a szexről, milyen szavakat használhatunk,
  • és hogy arról beszéljünk, ami történt.

A szex, amit a gyerek látott, a felnőtt‒felnőtt szeretet egyik formája. Az is előfordulhat, hogy ha már adódott egy ilyen helyzet, akkor részletesebben is mesélhetünk neki a szexről: átmehet a beszélgetés szexuális felvilágosításba, természetesen a gyerek korához mérten.

Nagyon figyeljünk azonban arra, hogy ne mondjunk többet, mint amit képes megérteni, és amennyit meg akar érteni. Amire nem kíváncsi, arra még éretlen. Ne magyarázkodjunk hosszasan, mert az már csak a saját feszültségünk levezetése. Persze, ha a gyerek kérdez, arra válaszolhatunk.

A beszélgetés kezdetén próbáljuk felmérni, hogy ő hogyan értelmezte a helyzetet, az ő kérdéseire válaszoljunk, és ne arra, amiről azt gondoljuk, hogy benne felmerülhet kérdésként. Ha a gyerekre figyelünk, és ahhoz kapcsolódunk, ami benne van, pillanatok alatt elszállhat a szorongás, és igazi beszélgetés alakulhat ki, kényelmetlen feszengés helyett.

Szőke András

Kiemelt kép innen