„Felvilágosítás”

Beszéljünk a szexről – de mikor és mit mondjunk a gyerekünknek?

Ha néhány dolgot átgondolunk előzetesen, talán nem is lesz olyan ijesztő és zavarba ejtő, amikor a gyerekünk majd elkezdi feltenni nekünk a szexualitással kapcsolatos kérdéseit.

Az a jó a gyereknek, ha azt érzi, hogy természetes a szüleinek, hogy ő kérdez. Minden gyerek addig tekinti természetesnek a saját kíváncsiságát, amíg rá nem szólnak, amíg nem éreztetik vele azt, hogy az nem természetes. A szülők meg szoktak lepődni azon, hogy egészen kicsi gyerekek mit és milyen módon kérdeznek. Ha nagyon konkrét dolgot kérdez egy gyerek olyasmiről, amiről ő elvileg nem is tudhatna, mindig érdemes visszakérdezni, hogy miért szeretné tudni, vagy miből gondolja, hogy valami úgy van, ahogy ő kérdezi. A válasza után lehet eldönteni, hogy az első kérdésére milyen válasz a megfelelő.

Sokat segít, ha biztosan jól értjük a kérdését

Például ha azt kérdezi a gyerek, hogy neki is olyan nagy lesz-e a kukija, mint a J. bácsinak, akkor érdemes visszakérdezni, hogy miért gondolja, hogy J. bácsinak nagy a kukija. Ha a válasz az, hogy azért, mert J. bácsi azt mondta, akkor a gyereknek beszélhetünk arról, hogy a felnőtteknek nagyobb, mint a gyerekeknek, ez a szerv is nő, mint ahogy minden más a testen. Ha a gyerek azt feleli, hogy J. bácsi előtte pisilt, és látta, akkor szintén lehet a válasz része az, hogy az egész test együtt, arányosan nő, de mellé lehet tenni, hogy J. bácsinak, úgy látszik, nem mondták meg, hogy jobb csukott ajtó mellett használni a WC-t. Ha a gyerek válasza az, hogy J. bácsi megmutatta neki, hogy mekkora kukija van, akkor azt kell megtudni, faggatás nélkül, hogy a gyerek erről mit gondolt, hogy érzi magát az után, hogy ez történt. Ha nem rázta meg a dolog, akkor is érdemes annyit mondani, hogy J. bácsinak nem kellene ilyet csinálnia, és olyan helyzetbe hoznia a gyereket, amiben rosszul érzi magát. Emellett meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket, hogy ez ne fordulhasson többet elő.

Mi is kérdezhetünk, és így fontos dolgokat tudhatunk meg

Ilyen esetben a gyereket maga az esemény traumatizálhatja, de ez nem feltétlenül történik meg. A trauma kialakulása sokszor attól is függ, hogy mennyire erősítik azt a gyerekben, hogy őt most nagyon nagy sérelem, bántás érte. Ha a gyerek azt látja, hogy az, ami vele történt, ugyan nem helyes, de a felnőttek hisznek neki, nem hibáztatják őt, és megtesznek mindent a védelmére, akkor könnyebben túljuthat egy esetleges bántáson.  

Hogyan maradhatunk „kérdezhetőek”?

Ahogy a gyerek nő, úgy szaporodhatnak és változhatnak a kérdései. Ha azt érzi, hogy ezekkel a kérdésekkel a szülőt nem hozza kényelmetlen helyzetbe, és szívesen válaszol, akkor továbbra is kérdezni fog. Ha viszont azt tapasztalja, hogy a szülő zavarba jön, hogy a kérdéseivel kitérő akciókra vagy hazugságra kényszeríti, akkor nem kérdez többet. A gyerekeknek nem kellemes az, ha a szüleiket szorongani látják, ezért inkább elkerülik az ilyen helyzeteket.

Zavarban lenni ér

Előfordul, hogy bár a szülő az elvei szerint válaszolna minden kérdésre, a kérdés mégis zavarba hozza őt. Ilyenkor érdemes jelezni a gyerek felé, hogy zavarban vagyunk, de ez nem tart vissza a válaszadástól. Ez azért hasznos, mert a gyerek úgyis látja a zavart, viszont ha azt gondolja, hogy a szülő ettől szenved, akkor legközelebb nem kérdez. Mondhatja a szülő például azt, hogy: „azért vagyok zavarban, mert emlékszem, hogy ez nekem is nagyon nehéz volt”, vagy: „hű, ismerős nekem a helyzet, amiről beszélsz”, vagy: „erre még nem gondoltam, de nézzük meg / gondoljuk át együtt”. Az ilyen hangvételű válasszal arról biztosíthatja a szülő a gyereket, hogy akkor is rendben van, hogy kérdez, ha esetleg nehéz válaszolni.

Nem kell attól tartani, hogy ha a szexualitásról sokat tud a gyerek, akkor korán ki akarja próbálni.

A tudás hatalom – a szexualitás terén is

A tapasztalat inkább azt jelzi, hogy ennek az ellenkezője igaz. Azok a gyerekek, fiatalok vonhatók be könnyebben szexuális játékokba és kapcsolatokba, akik nem ismerik fel, hogy ez miről szól, akik nem tudják, hogy milyen kereteket szabhatnak a kapcsolatokban, akik nem hallottak még a nem biztonságos szex következményeiről. Ha a gyerek otthon kap válaszokat a különböző életkorában felmerülő kérdéseire, és ezek a válaszok egy koherens képpé állnak össze a szexualitásról és annak beágyazottságáról az emberi viselkedés egészébe, sokkal kevésbé valószínű, hogy a gyereket eltérítheti az egészséges viselkedéstől az interneten kéretlenül is megjelenő pornó vagy más, egyértelműen csak szexuális vágy felkeltésére irányuló látvány. 

A Yelon szerkesztősége