Olyan jó lenne arról írni, hogy az apáknak fantasztikusabbnál fantasztikusabb képességeik vannak, és ha ők jelen vannak a gyerek életében, akkor annak a gyereknek csodás élete van. Sőt. Csodás élete lesz. Mindig. Mindörökké. Ámen.
De hát ez nem így van.
És nem csak azért, mert sok gyereknek eleve nincs apja: meghalt, elköltözött, nem is volt, hanem azért, mert az apának éppen olyan képességei vannak, mint az anyának. A szülésen és a szoptatáson kívül pont ugyanarra képes.
Csak máshogy.
De nem azért, mert férfi. Hanem azért, mert egy másik ember.
Szülőként ugyanazt tudja a férfi és a nő, csak másképp
Felejtsük tehát el az apai és anyai feladatokat, apai és anyai jelenléteket, helyette inkább fogadjuk végre el, hogy szerepek és jelenlétek vannak. Amelyek nem nemtől függenek, hanem az adott embertől. Annak az adott embernek a személyiségétől.
Sokszor próbáltam már megkeresni magamban azokat a lelki tulajdonságaimat vagy kognitív képességeimet, amelyek azért vannak, mert férfi, illetve apa vagyok.
Határozott vagyok? Igen. Bizonyos dolgokban. Másokban meg nem.
Jól tájékozódom? Ugyan már. Sosem ment.
Következetes vagyok? Jobb napjaimon talán. De vannak rosszabb napjaim, sőt, egészen átlagos napjaim is, amikor minden vagyok, csak következetes nem.
A különbségek és hasonlóságok függetlenek férfi/női mivoltunktól
Persze nem azt mondom, hogy nincsenek különbségek a feleségem és köztem, nem azt mondom, hogy ugyanolyanok vagyunk, hanem azt, hogy a tulajdonságaink, amelyekben különbözünk egymástól, nem azért vannak, mert én férfi vagyok, ő meg nő. Ez már csak azért is izgalmas lenne, hiszen akkor nehezen tudnám megmagyarázni a köztünk lévő hasonlóságokat.
A férfiak és a nők közötti különbségek és hasonlóságok tehát mindenféléből erednek, de a legkevésbé abból, hogy milyen nemi szerv van a lábuk között.
Ahogy a gyerekek sem a szüleik nemi szervei alapján vonnak le következtetéseket. Hogyan is tehetnék, hiszen hát ők nem is ismerik a nemi sztereotípiákat. Viszont gyorsan tanul egy gyerek, hamar összeáll neki a valóság.
Nem fog meglepődni, ha az anyja lesz határozott, és az apja megengedő, egy csecsemő nem ítélkezik. Neki tök mindegy, ki teszi tisztába, ki eteti meg, ki altatja el, ki játszik vele, illetve dehogy mindegy neki, az tök mindegy, hogy mindezt egy anya vagy egy apa teszi meg. Később is tök mindegy lesz, mert akkor már tudni fogja, hogyan működik a családja.
Arról nem is beszélve, hogy ha az apa éppen nincs ott, de határozottnak kell lenni, akkor az anya lesz határozott. Nem úgy, ahogy az apa lenne az, hanem úgy, ahogy az anya tud határozott lenni. Ha pedig épp nincs ott az anya, de megértőnek kell lenni, akkor meg az apa lesz az. Ahogy neki az éppen megy. Amennyire a gyerek tőle elvárja. Hatványozottan igaz ez az egyszülős családoknál és az azonos nemű szülők esetében.
Így megy ez.
De újra. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerek összekeverné vagy felcserélné a szüleit. Sőt. Még a fiúkat és a lányokat sem keveri össze. Tök jó neki, ha a szülei, már ha ketten vannak, ott vannak, jelen vannak, optimális minőségben és mennyiségben figyelnek rá, törődnek vele, de az egyáltalán nem érdekes számára, hogy az apja úgy is viselkedjen, mint egy apa, az anyja meg úgy, ahogy egy anyának viselkednie kell.
Azért jó, ha az apa nem akar „anyább lenni” az anyánál
Az igazi probléma ott kezdődik, hogy egy férfi sokszor nem elégszik meg azzal, hogy ő egyenlő a nővel, amiből az is következik, hogy apaként is több szeretne lenni az anyánál. Az ugyanannyi nem elég. Neki azt kell üzenni, hogy az apaság szexi, ha apaként jelen van, akkor a gyerek okosabb, kiegyensúlyozottabb lesz. De ha ezt az igényt kielégítjük, akkor azzal leginkább csak azt érjük el, hogy a nemek közötti szakadék még inkább elmélyüljön.
Mert nem azért lehet intelligensebb az a gyerek, akinek az apja is jelen van, mert az intelligencia az apasággal öröklődne, hanem azért, két szülővel (akár együtt élnek, akár nem) nagyobb az esély a kiegyensúlyozottságra, és mert a terhek is jobban megoszlanak, kevésbé ég ki az ember szülőként, a gyerek többféle mintát lát, több emberhez kell alkalmazkodnia. Ezeknek pedig – sokszoros áttéteken keresztül – lehet hatása az intelligenciára is.
De két dolog nagyon fontos ebben a bekezdésben. A mondatokban lehetőségről van szó, nem bizonyosságról, és együttjárásról van szó, nem ok-okozati összefüggésről.
A kérdés tehát mindössze az, hogy a férfiak számára hogyan lehet vonzóvá tenni az egyenlőséget.
És ez bizony nehezebb kérdés, mint gondolnánk, de a következő részből ez is kiderül.
Szél Dávid pszichológus
Kiemelt kép innen.
