Tag

keretek

Browsing

Az iskolai osztályok zárt közösségek, „kényszerközösségek” – a gyerekek majdnem mindennap találkoznak, és naponta sok órát töltenek együtt. Természetes, hogy ebben a helyzetben ugratják, piszkálják egymást, a baj nem is ezzel van. Baj akkor van, ha a szerepek megmerevednek. Képzeljünk el egy háromszöget, aminek egyik csúcsán az van, aki ugrat valakit, egy másik csúcsán az, akit ugratnak, a harmadikon pedig a többiek, akik ezt látják. Normális esetben ez a háromszög állandó forgásban van: egy gyerek hol az egyik, hol a másik csúcson találja magát, hol őt ugratják, hol ő ugrat másokat. Bullyingról akkor beszélünk, ha a háromszög már nem forog, és mindig ugyanaz a gyerek van a ugratott, zaklatott helyzetében.

Ne próbáld iskolává alakítani az otthonodat

Hiába próbálod az otthonodat átalakítani iskolává, a gyereked ugyanúgy szülőként fog tekinteni rád, mint eddig. A tanár–diák kapcsolat egészen más, mint amilyen viszony köztetek van. De ha sikerül olyan elvárásokat felállítanod a napi tanulás során, amelyek az otthoni környezetben is teljesíthetőek, akkor könnyebben megtalálod az egyensúlyt, hogy mikor legyél inkább tanár, és mikor engedd ezt el – így könnyebben megélheted, hogy milyen is ez az új kapcsolat.