Világ

Mi a különbség ugratás és zaklatás (bullying) között?

Azért fontos, hogy felismerjük a különbséget az iskolai zaklatás (bullying) és az ugratás között, hogy ne menjünk el szó nélkül a jelenség mellett, és ne is hagyjuk következmények nélkül.

Az iskolai osztályok zárt közösségek, „kényszerközösségek” – a gyerekek majdnem mindennap találkoznak, és naponta sok órát töltenek együtt. Természetes, hogy ebben a helyzetben ugratják, piszkálják egymást, a baj nem is ezzel van. Baj akkor van, ha a szerepek megmerevednek. Képzeljünk el egy háromszöget, aminek egyik csúcsán az van, aki ugrat valakit, egy másik csúcsán az, akit ugratnak, a harmadikon pedig a többiek, akik ezt látják. Normális esetben ez a háromszög állandó forgásban van: egy gyerek hol az egyik, hol a másik csúcson találja magát, hol őt ugratják, hol ő ugrat másokat. Bullyingról akkor beszélünk, ha a háromszög már nem forog, és mindig ugyanaz a gyerek van a ugratott, zaklatott helyzetében.

A bántalmazás nem az áldozat hibája!

Pszichológusok összegyűjtötték, hogy miért csúfolják egymást a gyerek, például az óvodában. Azt figyelték meg, hogy általában olyan dolgokért ugratnak valakit, ami más, ami miatt valaki „kilóg a sorból”, és amiről az adott gyerek egyáltalán nem tehet. Ilyen kiugró dolog például a különleges név, a duciság, a szemüvegesség vagy a vörös haj. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a bántalmazás nem az áldozat hibája!

Mi van a bántalmazás mögött?

A valódi kérdés nem az, hogy milyen okot találnak a gyerekek valakinek a bántására, hanem az, hogy mi van a bántalmazás mögött. A bántalmazás agresszió, az agressziót pedig frusztráció előzi meg. A kérdés tehát egészen pontosan az, hogy mi okoz frusztrációt egy közösségben.

Külön kell választani azokat a feszültségeket, amelyeket a gyerekek „kívülről” hoznak (például otthonról vagy az edzésről) azoktól, amelyek a közösség működéséből fakadnak. A kívülről hozott feszültségekre – többnyire – nem tud az iskola hatással lenni, azonban az, hogy hogyan működik az iskolai közösség, alapvetően azoktól a felnőttektől függ, akik a kereteket megteremtik.

Milyen válaszaink vannak a bántalmazásra?

Ha egy gyereket bántanak, és ő tanácsot kér, sokszor ezeket a – használhatatlan – válaszokat kapja:

  • Ne is foglalkozz vele, ez normális, engem is ugrattak régebben.
  • Engedd el a füled mellett, mert ha azt látják a többiek, hogy lepereg rólad, akkor abbahagyják.
  • Védd meg magad, add vissza, amit kaptál!

Én gyerekként nem tudnék nem foglalkozni azzal, hogy bántanak, és nem tartanám normálisnak. Őszintén szólva az sem annyira érdekelne, hogy az adott felnőttet bántották sok évvel ezelőtt, vagy nem – most most van, nekem ez számít. Gyerekként nem tudnám „elengedni a fülem mellett”, nem „peregne le rólam”, és nem is tudnék úgy tenni. „Visszaadni” sem szeretném. Egyrészt mert távol áll tőlem, másrészt pedig attól tartanék – jogosan –, hogy a „visszaadás” csak még nagyobb pofonokat szülne.

Mit tehetünk a bántalmazás ellen?

Előzzük meg!

A bántalmazás kezelésében a leghatékonyabb a megelőzés. Beszéljünk arról, hogy a közösségünkben milyen szabályok szerint működünk, hogyan vagyunk együtt, mi jó és mi nem az, mit szabad és mit nem. A bántalmazás soha nem a semmiből jön, soha nem egy pofonnal kezdődik – ismerjük fel a bántalmazás legapróbb jelét, és ne menjünk el mellette szó nélkül, ne maradjon következmények nélkül.

Teremtsünk átlátható kereteket!

Fontos, hogy a szabályok mellett az is egyértelmű legyen a gyerekek számára, hogy kihez és milyen formában fordulhatnak akkor, ha valamilyen sérelem érte őket. Tudják, hogy ki az a bizalmi személy, akinek bizalmasan elmondhatják a panaszukat. Adjuk meg a gyerekeknek a jelzés lehetőségét.

Legyenek egyértelműek a következmények!

Egy gyerek akkor mer segítséget kérni, ha tudja, hogy milyen válaszra számíthat a felnőttektől, és milyen következményei lesznek a segítségkérésnek. A bántalmazásban talán az a legnehezebb, hogy az áldozat elveszti a kontrollt: nem tőle – főleg nem a nevétől, duciságától, szemüvegességétől, hajszínétől – függ az, ahogyan vele szemben viselkednek a többiek. Éppen ezért olyan választ kell adni a bántalmazásra, amely azt segíti, hogy az adott gyerek visszakapja a kontrollt: kifejezhesse a véleményét, az érzéseit és az akaratát egy megtartó, biztonságos közegben.

Egy közösségben a legtöbb frusztrációt sokszor a bizonytalanság jelenti. A láthatatlan keretek arra késztetik a közösség tagjait, hogy kitapogassák, felfedezzék a határokat. Az egyértelmű és átlátható keretek biztonságot nyújtanak: nem kell elmenni a falig, hiszen tudjuk, hogy az hol húzódik.

Vaskuti Gergely kriminológus, pszichológus

Kiemelt kép innen.