Gyereknevelés

Hogyan érinti a gyerekeket az elhízás mint népbetegség?

Szülők evési szokásai, kiközösítés élménye, kiszolgáltatottság érzése – mind-mind hozzájárulhat a gyerekkori elhízás kialakulásához.

Ránézésre úgy tűnik, az elhízást belgyógyászati problémák okozzák, különösen, ha öröklődik, de a kialakulás hátterének sokkal összetettebb okai vannak.

Elhízás kialakulásának okai

Kutatási adatok szerint ha mindkét szülő elhízott, akkor 80% az esélye annak, hogy a gyerek is elhízott lesz. Az okoknak csak egy része biológiai, emellett pszichológiai és szociális tényezőknek is szerepük van. Utóbbinál ne az anyagiakra vagy a társadalmi réteg helyzetére gondoljunk elsősorban, hanem a személyes kapcsolatokra és az azok kialakításához és fenntartásához szükséges készségekre. 

A kaotikus evési szokások ugyanúgy továbbadhatók a gyereknek, mint a gének. A szülő modellként szolgál a gyerek számára az evésben, a mozgásban, a stresszkezelésben, az önérvényesítésben, az önértékelésben, az önkifejezésben csakúgy, mint az élet összes területén.

Mi kerül az asztalra?

Nyilván meghatározó az is, hogy mi kerül az asztalra. A gyerekeknél különösen fontosak a szokások az ételválasztásban. Hiába készítenek el vagy tálalnak tetszetősen egy fogást, ha otthon nem ezt látta, akkor idegenkedve fogja fogadni. Persze ebben szerepet játszik az is, hogy a családi asztalra milyen gyakran kerülnek újdonságok, vagy rendre ugyanazt a néhányféle ételt eszik. Ha valamelyik szülő vagy a gyerek számára más fontos személy grimaszol egy-egy új fogás láttán, akkor nem valószínű, hogy a gyerek meg fogja azt enni. 

Bohóc lesz, vagy csúfolódás tárgya?

Ha a gyerek is túlsúlyos, akkor nagyon korán megtapasztalhatja a kortárscsoportokban a kiközösítés élményét, amely tovább rombolja az önbizalmát. Az is előfordul, hogy ellenkezőleg, a társai között nagy népszerűségre tesz szert. Meg kell nézni, hogy mivel szerezte ezt meg. Előfordul ugyanis, hogy túlsúlyos gyerekek felveszik a bohóc szerepét, mert rájönnek arra, hogy ha szórakoztatnak másokat, akkor könnyebben elfogadják őket. Ez viszont ráerősít arra, amit az elhízott felnőtteknél tapasztalunk, hogy a negatív érzéseket (a dühöt, a fájdalmat, a félelmet) nem merik mások felé kommunikálni, mert tartanak attól, hogy akkor nem fogadják el őket. Ezért akkor is mosolyognak, ha egy velük megesett tragédiáról vagy szomorú eseményről mesélnek.

Nagyon lényeges kérdés az, hogy ha egy anya túlsúlyos vagy evési zavarral küzd (például túlevései vannak, és hánytatja magát), de azt mindig titokban teszi, akkor is hatással lehet-e ez a gyereke táplálkozására. A legtöbben szeretnék azt hinni, hogy nem. A valóság sajnos nem ez.

Milyen hatással bír, ha az anyának vannak evési problémái?

Nagyon sokszor hallottam már a hozzám fordulóktól, hogy nekik hiába vannak túlevéseik, ebből a gyerekük semmit nem tapasztal, mert nagyon vigyáznak arra, hogy azok titokban történjenek. Kínosan ügyelnek arra is, hogy a gyerekek helyesen és rendszeresen táplálkozzanak. Volt közöttük olyan család is, ahol a gyerekek egyáltalán nem kaphattak csokoládét, még ajándékba sem. Édességet kizárólag az anya evett, csak magának vásárolt, és azt fogyasztotta el a falásrohamok alatt. Teljesen elkerülni, hogy csokival találkozzon a gyerek, így sem tudták, mert az iskolában és a nagyszülőknél megkínálták vele. Ugyanakkor nem is attól lesz valaki túlsúlyos, mert tudja, mi az édesség, hanem mert túl sokat eszik belőle. Kérdés, hogy ha nem találkozik édességgel, akkor hogyan tanulja meg a mértéket. A másik, hogy a tiltott dolgok vonzereje általában nő, de ami még nagyobb gond, hogy bűntudat keletkezik, ha megeszi, hiszen ő most éppen tilosban jár. Tulajdonképpen ezek már megfelelő alapok ahhoz, hogy ez a gyerek később titokban falja az édességet, pont ugyanúgy, mint az anyukája.

Az étel szerepe és funkciója

A kérdés a túlsúlyproblémákban inkább az, hogy miért eszik abból vagy másból többet, mint amennyire biológiailag szüksége lenne. Valószínűleg azért, mert az étel számára nemcsak a táplálkozást jelenti, hanem egyben feszültségcsökkentő funkciót is betölt. Feszültség pedig keletkezhet konfliktusokból (a nem felvállaltakból is), az érzelemkifejezés problémáiból, az önérvényesítés hiányosságaiból, a saját igények nem ismeretéből vagy nem felvállalásából, önbizalom-problémákból, szorongásból is. Láthatjuk, hogy a háttér eléggé összetett, sokféle megküzdési készségből áll össze. És hiába eszik titokban az anya, az igazi veszteség ott keletkezik, hogy a különböző élethelyzetekből keletkező feszültségek levezetésére a gyerek nem lát megfelelő mintát. 

Gyermekkori negatív hatások

Az evési problémák – különösen a súlyosabb kórformák – kialakulásában a gyermekkori hatások szerepe alapvető. Az első hajlamosító tényezők egy olyan életszakaszban jelentkeznek, amikor a személy – korából és társadalmi helyzetéből adódóan – tehetetlen, korlátozott mértékben tud csak ellenállni az őt érő hatásoknak, a megküzdési kapacitása alacsony. Nem azért, mert ostoba, életképtelen vagy túlérzékeny, hanem mert a gyermeki lét egyik sajátossága a kiszolgáltatottság. Amennyiben a gyermekkori negatív hatások olyan jellegűek, hogy ezt a tehetetlenséget érintik (például fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazás), nagy a valószínűsége annak, hogy az evési problémával küzdő személy felnőttként is kiszolgáltatottnak fogja érezni magát. Ennek következtében gyakran kiengedi kezéből az élete irányítása feletti kontrollt, mások véleménye fontosabb számára, mint a saját igényei, nehezen hoz döntéseket.

Amennyiben az evési zavaros és/vagy túlsúlyos ember tudatosítja magában, hogy már nem az a tehetetlen gyerek, akivel mindent meg lehetett tenni, esélye nyílik a változás/gyógyulás feletti kontroll megszerzésére, saját kezébe veheti problémája megoldását.


Az evési és túlsúlyproblémák családi és egyéni pszichológiai hátteréről is olvashatsz bővebben Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák című könyvben.

Dr. Lukács Liza szakpszichológus

Az evészavarokról bővebben a mashogy.hu oldalon olvashatsz.

Kiemelt kép innen