Gyereknevelés

A kamasznak is jár az énidő – ha jólesik neki. Mi van, ha már nem?

Kamaszkorban kiemelten fontos szerephez jut a magány, de ebből is lehet túl sok: ezekből a jelekből tudhatod, egészséges énidővel vagy valamilyen komolyabb problémával álltok szemben.

A zárkózottság egy erős tünete a kamaszságnak. Pontosabban a kamaszkori krízisnek. A krízis nem egy ördögtől való dolog, a változással jár, és ennek köszönhető, hogy a korábbi eszközeink az új helyzetben már nem elegendőek.

Kamaszkor: amikor minden megváltozik

Ráadásul kamaszkorban többféle helyzet is újnak számít: beindul a növekedés, a szőrösödés, fiúk és lányok a legkülönfélébb testi átalakulást tapasztalják magukon. Kezd idegesítő lenni a szülők gondoskodása, de ha a szülők engedik, hogy a gyerekük távolodjon tőlük, a kamasz azt érzi, elhagyták, és mivel előbb-utóbb le kell válni a szülőkről, ez az állapot mindenképp kivált valamekkora szorongást. Ezzel párhuzamosan nagyon fontossá válik a kortársak véleménye, megjelenik a szexuális érdeklődés, a szexuális vágy, megnő a nyomás a pályaválasztás irányában, berobban a mindent elsöprő szerelem. A kortárs csoportban soha nem tapasztalt méreteket ölt a versengés az azonos neműek között, kezdenek kialakulni az első mély barátságok a maguk csalódásaival, stb.

Stabilan ebben az állandó hullámzásban?

Ilyen helyzetben a kamaszok számára nyilván nem elegendőek azok az eszközök, melyeket korábban használtak a konfliktusok kezelésére, a szülőkkel való kapcsolat fenntartására, az iskolai tanulmányok folytatására, barátságokra, játékra, bármire. Hatalmas viharban élnek, ami elmossa a gyerekkort, a felhőtlenséget, azt, hogy jól esik, és meg is tudja engedi magának, hogy közel legyen a szülőkhöz. Később is sokszor élvezné még a szülők társaságát, de már nem biztos, hogy megengedi ezt magának. Ezek hatalmas veszteségek, így sok dühvel és fájdalommal járnak.

Mi lehet a morgás, morgolódás mögött?

Ezért morognak, csapkodják az ajtót, őket senki sem szereti, és biztos nem is ebbe a családba születtek, csak örökbe fogadták őket, csak piszkálják őket, de az, hogy mit érez, na, az már senkit sem érdekel ‒ nem mintha ők annyira tudnák, hogy mit éreznek, hisz ilyet eddig még soha. Szeretnének felnőtt feladatokat, de a felelősség még túl sok, nem viselhető el a vele járó feszültség. 

Mi történik közben a belső világukban?

Ezért fordulnak befelé, keresik magukat, milliószor újragondolják a konfliktusaikat, jó válaszok után kutatnak, azután pedig az foglalkoztatja őket, miért volt mégis jó a rossz válasz, hogy milyen lehetett az a képzeletbeli család, amelyikben igazán születhettek, ahol önállóak lehetnek, mindenben dönthetnek, de nem kell ezért felelni mindig, ahol az a szimpatikus lány ugyanolyan szerelmesen mosolyog vissza, nem úgy, mint Zsuzsi, aki rá sem néz, pedig ő annyi mindent…

Magány + idő = megoldás

Ezek és ennél sokkal több fantázia rengeteg időt igényel, naponta több órát, mert itt születnek a megoldások, és ehhez magány kell. Akkor lesz ez sok, ha rendszeresen elmulasztja kötelességeit, ha megjelenik az agresszió, bántja a társait vagy saját magát fizikailag vagy szóban, ha alvási problémái vannak közben, és tartósan nem piheni ki magát, ha gyakran beteg, ha sokszor összefirkálja magát tollal, huzamos ideig megint rágja a körmét, stb.

Neurotikus vagy neurotipikus?

Mindenképpen szakemberhez kell fordulni, ha a jelentkező neurotikus tünetek több mint egy hónapig tartósan fennállnak, illetve ha sérülést okozhat a kamasz magának vagy másnak. A tünetek legfőbb funkciója, hogy észrevegye a felnőtt, a kamasz/gyerek nem érzi jól magát, figyeljünk rá. Az agresszív tünetek azonnali beavatkozást kívánnak, azt jelzik, hogy már kezelhetetlen számára a felgyülemlett feszültség.

Szőke András