Tag

megelőzés

Browsing

A gyerekek alkoholfogyasztásáról szóló statisztikák nem megnyugtatóak – főleg úgy, hogy tizennyolc éven alulinak nem lehet alkoholterméket eladni, és a gyerekek súlyos veszélyeztetésének számít az, ha egy gyereket valaki rendszeresen ivásra csábít. Hiába a tilalom, az alkohol jelen van a gyerekek életében. Hozzájutnak úgy, ahogy a dohánytermékekhez (valaki megveszi nekik), de a legegyszerűbben úgy, hogy az otthon tartott alkoholra „járnak rá”. Valójában nem is az ügyeskedéssel van a gond, vagy azzal, ha a gyerekek túljárnak a felnőttek eszén.

Nemrég a Parlament elé terjesztették a Köznevelési törvény módosítását, amelyben megjelenik az iskolaőrség mint új intézmény. A módosítás szerint az iskolaőrök feladata a megvédeni a pedagógusokat az ellenük irányuló erőszaktől. A változtatást azzal indokolták, hogy a tanárokat ért atrocitások után, amelyek az elmúlt időszakban töténetek, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazott személyek fokozottabb védelme szükséges.

Emlékszel, amikor gyereknapon medvecukortól lett ragacsos a kezed? Amikor nem mertél felülni a körhintára, de irigykedve nézted a tesóidat, amint egészen a felhőkig repülnek? Emlékszel, hogy milyen volt első nap iskolába menni? Olvasni hangosan harmadikban, miközben a padtársad úgy csikiz, hogy a tanár ne vegye észre? Mikor az egyik lánynak megtetszett a csattod, amit szünetben kitépett a hajadból? Emlékszel hogyan nevetett az egész osztály hetedikben, amikor azt mondtad, a bálna bőrizomtömlővel mozog? És amikor azon nevettek, hogy a tanár azt mondta rád, „egy hülye százat csinál”? Mikor gimiben meg se mertetek mozdulni órán, mert ha véletlenül a földre esett a ceruza, azért egyes járt? Mikor tesiórán térden csúszva kellett bocsánatot kérni a tanártól? De hogy miért, arra már nem is emlékszel…