Nagy a verseny már a „jó” óvodába bejutásért is. A szülők nem kis hányada már a gyereke születése előtt megtervezi, hogy mikor mit fog megtanulni, hogyan fog fejlődni. Legyen zenei oktatás. Angolul tanuljon. Az úszás a legfontosabb. De balettozni is kell, vagy karatézni. Mire iskolába kerül, tudjon… A végtelenségig lehetne sorolni, hogy mi mindennel szeretné a szülő megajándékozni, felruházni a gyerekét annak érdekében, hogy biztosítsa a jövőjét. De vajon magát is adja? Képes tudatosan jelen lenni a fia, lánya életében?
A következő verseny az iskolába jutásért indul. Általános iskolába járni kötelező, a saját körzetébe mindenképp fel kell venni a gyereket. De persze nem mindegy, hogy ki a tanító, milyen elvek szerint irányítja a gyerekeket négy éven keresztül. Jó esetben azt nézi meg a szülő, hogy ne legyenek túlzók az elvárások, gyerek maradhasson a gyerek akkor is, ha már iskolába jár. Ne várják el tőle, hogy kis teljesítőgéppé váljon, ne az iskolai feladatok töltsék ki minden idejét. De sokszor nem ezt vizsgálja a 6 éves gyerek szülője sem, hanem inkább azt, hogy milyen tagozatok vannak, milyen az átlag tanulmányi eredmény, van-e elég különórára lehetőség.
Teljesítmény már alsóban
Ez már akkor is sok az alsós gyerekeknek, amikor nem kell minden nap fél 4-ig az iskolában maradni. Egy felnőtt elvileg napi 8 órát dolgozik, 16 éves kor alatt még ennyi munkát sem lehet vállalni. De a gyerekeknek már 6 évesen ennyit kell teljesítenie az iskolában, hiszen ott túlnyomó többségben nem játékos foglalkozásokon tanítják a gyerekeket, hanem szigorúan a padban ülve, úgy, hogy fegyelmezett viselkedést, délután 2 után is pontos számolást, hibátlan olvasást várnak el tőlük. A megfelelni akaró gyerek – és a gyerekek többsége ilyen – azon is végtelenül el tud keseredni, hogy amikor hazamegy az iskola után, már nem képes az otthonra adott feladatokat megcsinálni. Még az is lehet, hogy a füzetére borulva alszik el. Játszani hétköznapokon valószínűleg nincs is ideje.
A szülő által jónak tartott óvoda, iskola, a különórák feltehetően sokba kerülnek, és sok szülő több időt tölt azzal, hogy előteremtse minderre a pénzt, mint amennyi ideje a gyerekre jut. Ha a gyereknek esetleg lenne ideje játszani, a szülő sokszor nem tud ténylegesen vele lenni. Mert csak most értek haza. Mert még vacsorát kell főzni. Mert csak most lehet a háztartást rendben tartani. Mert a kistestvért is el kell látni. A gyerek akkor számít jónak, ha elvan egyedül. Ha nem próbálja mindenáron felhívni magára a szülő figyelmét. Ha nem hisztizik, hogy üljön le vele legózni, vagy menjenek ki a játszótérre, vagy meséljen neki.
Akarsz játszani?
Még 10 éves sincs, és a szülő egyszer csak azt veszi észre, hogy már nem hívja őt a gyerek játszani. Hogy már csak az a természetes neki, hogy egyedül van a telefonjával, a tabletjével, a számítógépével. Hogy már nem igazán tudja befolyásolni, hogy mi érdekli a gyerekét és kinek akar megfelelni. Hogy nem is igazán érti, mit szeretne és miért. Egy idő után a szülő esetleges bűntudatát amiatt, hogy nem tud elég időt tölteni a gyerekkel, felváltja a neheztelés: nem kíváncsi rám, nem érdekli, amit mutatni akarok neki, hiába mondok bármit.
A bűntudat és a neheztelés nagyon rossz tanácsadók a gyereknevelésben. Biztos, hogy a gyerek nem veszi jó néven, ha a szülő nem tölt vele annyi időt, amennyire ő vágyik. De szívesen megbocsát, sőt ezt is megérti, ha nem akarják „becsapni”. Ha nem nevezi a szülő a gyerekkel töltött időnek azt, amikor ugyan egy lakásban vagy akár egy szobában vannak, de nem nagyon vesznek tudomást egymásról. Például külön szobában néznek különféle műsorokat. Együtt esznek ugyan, de egyikük olvas, a másik a telefonján pötyög. Autóval viszi a szülő a gyereket, de közben a saját gondolataival van elfoglalva, és nem hallja meg, amit a gyerek mond.
Mit jelent és miért fontos az érzelmi elérhetőség
A legkevesebb, amit a ténylegesen együtt töltött idő kell hogy jelentsen, az a szülő elérhetősége. Lehet, hogy a szülő éppen fúr-farag, a gyerek meg mellette legózik. De ha a gyerek szól hozzá, akkor nem hajtja el azzal, hogy: „Nem látod, hogy mást csinálok?” Le lehet tenni a szerszámot, vagy ha munka közben is lehet figyelni a gyerekre, akkor még azt sem kell, de felelni, a gyerekkel lenni elengedhetetlen. Akkor is, ha 4 évesen ötödször mondja el ugyanazt. Ideális esetben a szülő legalább egy időre leül a gyerekkel legózni, mást játszani. De ha ez nem megy, akkor hadd játsszon ott, ahol a szülőnek dolga van, és a szülő legyen megszólítható, bevonható, elérhető. Ha nem az, akkor a gyerek nem fogja ezt az időt vele töltött időnek érezni, az marad meg benne, hogy apa, anya munkája, dolga fontosabb nála.
Mitől lesz minőségi a közösen töltött idő?
Sokan arra törekszenek, hogy „minőségi időt” töltsenek a gyerekkel. Elismerik, hogy kevés ugyan az az idő, amikor együtt vannak vele, de büszkék arra, hogy ilyenkor viszont mindig valami nagyon hasznos, értelmes, szép dolgot csinálnak. Múzeumba mennek, vagy valamilyen szuperhasznos foglalkozásra, ahol a szülő félreül, és nézi, ahogy a gyereke más gyerekekkel vagy rosszabb esetben a foglalkoztató felnőttel játszik. Pedig a gyerek csak arra vágyik, hogy vele legyenek. Ha a minőségi idő azt jelenti, hogy valamit megmutatunk, valamire megtanítjuk, akkor a gyerek ebből azt érzi, hogy a szülő az ő „javítására” szán időt, nem pedig rá, úgy ahogy van. Fontos a közös program, minden olyasmi is, amit meg akarunk mutatni a gyereknek, de a „csak úgy” együtt töltött időt semmi nem pótolja. Amikor lehet önfeledten összevissza beszélni, nevetgélni, cél nélkül kergetőzni, nagyobb gyerekkel szócsatát vívni, kacsázni a vízen, birkózni, minden cél nélkül barangolni a városban vagy az erdőben. Ezek azok az alkalmak, amikor a gyerek azt érezheti, hogy önmagáért van vele a szülő, nem a „projekt” kedvéért, amit meg akar vele valósítani.
A legtöbb, amit szülőként adhatsz
A legtöbb szülőnek az a célja, hogy a gyerekéből önállóan boldoguló, sikeres embert neveljen. Ehhez nem vezethet olyan módszer, amelynek során mindent előre eltervezünk helyette, amelynek útja és lépései pontosan előre meg vannak határozva. De abban lehet és kell is bízni, hogy ha egy gyerek szeretetet, figyelmet és elég időt kap a szüleitől a gondtalan együttlétre és játszásra, akkor már egészen fiatal korától kezdve el tudja dönteni, hogy mi érdekli, és milyen módon akar majd önálló és sikeres lenni.
A Yelon szerkesztősége
Keiemelt kép innen
