A tizenéves fiatal a rá vonatkozó visszajelzéseket a kortársaitól fogadja el leginkább. Ezért olyan hatalmas veszteség, ha pont azok közösítik ki, vagy eleve nem fogadják be, akikre az önbecsülése támaszkodna.
Nem mindig könnyű észrevenni, ha egy gyereket kiközösítenek, hiszen nem csak ez lehet az előzménye annak, hogy valaki nem mozog együtt a társaival. Vannak azonban jelek, amelyeket a gyerekekkel rendszeresen csapatban találkozó tanár észrevehet.
Milyen jelekre figyeljünk tanárként?
Lehet, hogy hirtelen változik meg a viselkedése a kiközösített gyereknek, de az is lehet, hogy fokozatosan, mert az áldozat kezdetben még reméli, hogy megoldódnak a dolgok. A leggyakoribb reakció az, hogy visszahúzódik, nem vállalkozik önként semmire, mert nem szívesen teszi ki magát a többiek gúnyolódásának. Igyekszik minél kisebb lenni, és nem észrevetetni magát. A szünetben, iskola előtt és után egyedül van, csak akkor szól, ha szólítják.
Új viselkedési formák
Az is lehet jele annak, hogy a gyerek nem érzi jól magát a társai között, hogy olyan viselkedési formákat vesz fel, amelyek korábban nem voltak jellemzőek rá, esetleg külső szemlélő számára megmagyarázhatatlanul hirtelen agresszívvá válik. A kiközösítők könnyen el tudják érni, hogy olyasmi történjen, amiben a kiszemelt áldozat látszik hibásnak, és még meg is fenyegethetik, hogy további baja eshet, ha elárulja, hogy társai bántalmazzák.
Összetett probléma, ami mindenkit érint
Azért is nehéz ügy a kiközösítés, mert nemcsak az a gyerek áldozat, akit kiközösítenek, hanem többnyire az is, aki ilyet kezdeményez: a viselkedése saját bizonytalanságáról, esetleg bántalmazott voltáról árulkodik. Ha a kiközösítést úgy próbálják orvosolni, hogy annak értelmi szerzőjét, szervezőjét büntetik, esetleg eltávolítják a közösségből, nem biztos, hogy a probléma megoldódik.
A feldolgozás lehetőségei
Áldozat ugyanis az egész osztály vagy csoport is, amelynek tagjai, attól való félelmükben, hogy őket is kiközösíthetik, részt vesznek az ilyen akcióban. A kiközösítés közös „élményét” csak valamennyi résztvevő ‒ a kezdeményező, az áldozat, a segédkező vagy a semmit nem csináló csoporttagok ‒ bevonásával lehet feldolgozni.
Mit tehet a tanár, ha egy gyereket kiközösítenek?
Ha a tanár azt veszi észre, hogy valakivel így bánnak a társai, mindenekelőtt a kiközösített gyerekkel beszéljen. Segíthet, ha faggatás nélkül segítséget ajánl a gyereknek, és meghallgatja az áldozat verzióját arról, hogy mi történik. Fontos, hogy ne vonja kétségbe a gyerek szavait, és ne hibáztassa őt azért, ami történik, még ha úgy is néz ki, hogy a kiközösítés alapja valami olyasmi volt, amit az áldozat tett vagy nem tett.
Szakértő bevonása a valós megoldásért
A kiközösítés vagy más kortárs bántalmazás kezelése sokszor hosszabb időt igényel. Ha az osztályfőnök vagy a gyerekek által tisztelt tanár vagy más iskolai munkatárs felkészültnek érzi magát, megpróbálhat a gyerekkel közös beszélgetést, szerepjátékot stb. szervezni, amely az ellentétek felszínre hozására és feloldására irányul. Ha nincs ehhez értő személy az iskolában, érdemes külső szakértőt, pszichológust, mentort vagy mediátort bevonni, hogy az egész csoporttal dolgozzon azon, hogy megértsék: miért kerül ki minden résztvevő vesztesen az ilyen viselkedésből.
Bevatkozás kontra bevonás
A gyerekek egymás közötti viselkedésébe nagyon nehéz kívülről beavatkozni. Akkor lehet az ilyen beavatkozás sikeres, ha a megoldás keresésébe minden érintettet bevonnak, és nem riadnak vissza a kamaszok között nem ritka hangos érzelem- és véleménynyilvánítástól sem. Jó, ha az ilyen csoportos megbeszélést vezető moderátornak van tapasztalata tizenévesekkel végzett munkában.
A Yelon szerkesztősége
Kiemelt kép innen
