A szülő elég ritkán van olyan helyzetben, hogy lássa, mi történik a gyerekével, amikor az közösségben van. Hogy mi történik nap közben a gyerekével, arról többnyire a gyerektől hall, vagy esetleg a szülői értekezleteken. Ha a gyerek mesél a közösségről, annak tagjairól, arról, hogy kivel mi történik, és ő maga hogy érzi magát ezekben a helyzetekben, hogyan vesz részt bennük, az azt jelenti, hogy megbízik a szülőben. Bízik egyfelől abban, hogy a szülőt érdekli, ami vele történik, másfelől abban, hogy a szülő ítélkezés nélkül be tudja fogadni, amit hall. Persze az a gyerek is bízhat a szüleiben, aki introvertáltabb alkat, nem olyan „mesélős”. A szülőnek ez esetben nehezebb dolga van, hogy kiderítse, mi is történik vele, de a gyerekét ekkor is biztosítania kell a támogatásáról, elfogadásáról.
Bizalom gyerek és szülő között
A gyerek és szülő közötti bizalmas kapcsolat teszi lehetővé, hogy a gyerek elmondja, ha valami bántja, vagy olyasmi történik, amivel nehezen tud megbirkózni. Ilyen lehet az is, ha a társai kiközösítik. Erről különösen nehéz beszélnie egy gyereknek, hiszen pont azok zárják ki őt a közösségből, akikkel nap mint nap együtt kell lennie, és akikhez tartozni szeretne. Nagyon stabil önbizalommal kell rendelkezni ahhoz, hogy ezt egy gyerek ne vegye a személye ellen szóló súlyos kritikának és bántásnak.
Mire vágyik a gyerek, aki mesél?
Amikor a szülő arról hall, hogy a gyerekét kiközösítik, mindenképp higgyen a gyereknek, és ne hibáztassa őt azért, ami történik. A gyereknek már az is nagy segítség, hogy elhiszik, amit mond, és megerősítik abban, hogy bármi történt is, ilyen mértékű „büntetés” nem lehet indokolt. Akit kiközösítenek, az nagyon egyedül érzi magát, sokszor magát is hibáztatja, így az már önmagában sokat jelent, ha támaszra talál a szülőben.
Ha értjük, mi történik, már az is segít
Az is segíthet, ha a szülő megbeszéli a gyerekkel, hogy hogyan „működik” az ilyen kiközösítés, milyen motivációja lehet annak, aki ezt kitalálta, és azoknak, akik részt vesznek benne. Ettől a gyerek helyzete nem biztos, hogy jobb lesz, de valószínű, hogy kevésbé érzi magát rosszul, ha nem magában keresi a hibát.
Az iskola szerepe és felelőssége
Ha olyan az iskolai környezet, hogy a tanárok, az igazgató komolyan veszik az ilyen eseteket, akkor érdemes a gyerekkel egyeztetve segítséget kérni. Az iskolai érzelmi bántalmazásokat (a kiközösítés is az) akkor lehet eredményesen kezelni, ha a megoldás keresésében valamennyi érintett – a kiközösítés irányítója, áldozata és a közösség, amely kiközösít vagy közömbösen nézi azt – partnerként vesz részt.
Bármilyen segítségkérés akkor eredményes, ha a segítségre szoruló fél beleegyezik abba. Nem tanácsos a gyerek feje fölött intézkedni, mert annak a kortárs csoportban egyébként is áldozat gyerek láthatja kárát.
Ha nem oldódik a tehetetlenség
Vannak olyan helyzetek, amikor a tanárok vagy más, a gyerekekért felelős személyek azt gondolják, hogy a gyerekek ügyeibe nem kell beavatkozni, azok maguktól megoldódnak. Ha a kiközösített gyerek úgy érzi, hogy nincs javulás a helyzetében, és nem kap segítséget, akkor a tehetetlenség állandósult érzésénél az is jobb, ha a gyereket más közösségbe viszik, egy másik iskolába íratják.
A Yelon szerkesztősége
Kiemelt kép innen
