Mit tehetünk szülőként, ha minden nap igazi tortúra elindulni az iskolába, és a gyerekünk rendíthetetlen és nem akar menni? Természetesen nem jellemhibáról van szó, hanem mindez valószínűleg egy jel, amit komolyan kell vennünk. Egy gyerekkel a reggeli rutint – hogy a tornazsákot, a reggelit, a fogmosást és a cipőfűzést csatasorrendbe állítsuk – bármely okosóra a pulzusunk alapján levezényelhetné. De a szülőnek a gyerekek iskolába járásáról gondoskodni sokkal több ennél: az egyik legjelentősebb gyermekjogi törvény által előírt feladata.
A felnövés millió kihívásával küszködő kamasz hajlamos magába zárkózni a kérdéseivel, és néha a szülő sem tudja, hogyan lehetne jól beszélgetni erről a gyerekével. Holott már rengeteg könyv született a témában, és nem is feltétlenül csak szakkönyvek – ezek közül válogattunk most. Vannak a listában olyanok, amelyek az evészavarokkal (tipikusan az anorexiával) foglalkoznak, de legalább ilyen fontos az is, hogy tudjuk: nem egyfajta test az, ami szép lehet. Az elfogadást sokszor tanulni kell, az úgynevezett testpozitivitás pedig épp azt mutatja nekünk, hogy lehetünk bár soványak, gömbölyűek vagy kicsit mások, mint az átlag, a testünk ugyanolyan értékes.
Az anorexiások és bulimiások vagy a túlevéses problémával küzdők körében a legerősebb érzés, amelyet a segítő szándékú családtagok, ismerősök, barátok, időnként az orvosok, de olykor maguk a betegségben szenvedők is éreznek, a tehetetlenség. A gyógyuláshoz elsősorban a betegség és a beteg (adott esetben önmagunk) lehető legalaposabb megértése és megismerése szükséges. Ebben pedig a szakemberek mellett zseniális segítők a könyvek.
De kezdjük az elején. Amikor megszületik egy baba, tündéri, elbűvölő. Csakhogy ez az 50 centis kis tünemény néha próbára teszi a szülei türelmét, mert hosszú-hosszú percekig, sőt akár órákig is képes sírni, pontosabban időnként torkaszakadtából üvölteni. Vannak felnőttek, akiknek a bántalmazói attitűdjük már ilyenkor megnyilvánul, akik a babasírástól olyan önkívületi állapotba kerülnek, hogy mindenféle ocsmány megjegyzéssel illetik a kisbabát, esetleg fenyegetik, nemritkán rázzák, rángatják, dobálják. Mintha komolyan elhinnék, hogy a baba azért sír, hogy őket idegesítse, vagy az ő életüket nehezítse.
Talán kevés csodásabb és izgalmasabb dolog van a babavárásnál. Elképzeléseinkben a kisbabával töltött idő pihe-puha, babapúder-illatú és békés, szentimentális hangulatú. Olyan egyszerűnek tűnik: megetetjük, tisztába tesszük, megfürdetjük, és ha sír, ölbe vesszük, ringatjuk, esetleg énekelünk neki – akárhogy is, de megnyugtatjuk.
Ránézésre úgy tűnik, az elhízást belgyógyászati problémák okozzák, különösen, ha öröklődik, de a kialakulás hátterének sokkal összetettebb okai vannak.