„Felvilágosítás”

Test és testiség: hogyan beszélgessünk róla a gyerekekkel?

A „szexuális felvilágosítást” valójában nem lenne szabad így nevezni, de még inkább: nem ennek kellene lennie. Sokkal inkább beszélgetésnek testről, szexualitásról.

Általában úgy kezdődik a középiskolában a „szexuális felvilágosítás”, hogy a lányok bemennek az egyik terembe, a fiúk pedig a másikba. Tulajdonképpen már ekkor  nemcsak értelmét veszíti az egész, de talán még kártékonnyá is válik.

Értelmét veszti azért, mert innen kezdve a „fiús” teremben csak „fiús” dolgokról lesz szó, a „lányos” teremben pedig csak „lányosakról”. A fiúk sok mindent megtudnak a herékről, a hímvesszőről, az erekcióról, a spermáról és az óvszer felhelyezéséről. A lányok pedig szeméremajkakról, menstruációról, a mellek növekedéséről és a fogamzásgátlás különböző módszereiről hallanak. Egy dolog viszont elmarad: nem tudnak meg semmit a másikról. Pedig biztosan rengeteg kérdésük lenne…

Fiús dolgok – lányos dolgok

Mikor hallanak például a fiúk a menzeszről? Honnan tudják meg, hogy mi vérzik és miért, honnan jön a vérzés és milyen sokáig tart? Fáj a lányoknak, ha menstruálnak? Tényleg idegesebbek olyankor? Hogyan függ össze egymással menstruáció és idegesség? Lehet „azokon a napokon” szeretkezni? Tényleg nem lehet teherbe esni menstruáció alatt? Könnyebb elkapni a nemi betegségeket akkor, ha a lányok éppen menstruálnak?

A „csoportbontás” sokat nem ad a „fiús” és a „lányos” kérdések mélyebb, alaposabb, őszintébb feltevéséhez és megválaszolásához sem. Az igazán nehéz vagy kényelmetlen kérdéseket a gyerekek akkor sem fogják feltenni egymás előtt, ha a fiúk és a lányok külön-külön teremben ülnek. A „fiúk” és a „lányok” csoportja nem jelent – vagy legalábbis nagyon ritkán jelent – automatikusan egy bizalmi kört. Ezekről a témákról beszélgetni, őszintén kérdezni nehéz, különösen egy olyan közösségben („kényszerközösségben”), mint az iskolai osztály. Miért is várnánk ezt a gyerekektől?! A mélyebb beszélgetésekhez – ideális esetben – kell egy bizalmi személy: szülő, rokon, idősebb barát, bizalmi felnőtt az iskolában.

A titkokról

A „nemek szerinti csoportbontás” (már leírni is furcsa) nem csupán értelmetlen, de káros is. Káros azért, mert ez a gyakorlat tabusít. Azt üzeni a gyerekeknek, hogy az, ami a másik testében történik, nem rád tartozik. Az az ő dolga. Arról ciki, tiszteletlen, illetlen, tisztességtelen kérdezősködni. Ami a másik testében lejátszódik, az titok. 

A titkokkal pedig az egyik legnagyobb baj az, hogy egyre csak nőnek. Kapcsolatainkban a titkokból, a ki nem mondott szavakból és fel nem tett kérdésekből félreértések, becsapások, hazugságok, elmérgesedő konfliktusaink lesznek. De nem csak a kapcsolatokban növekednek így a titkok: a ki nem fejezett vágyak és gondolatok egyre fullasztóbb „gombóccá válnak” a torkunkban. Valószínűleg mindannyiunknak van olyan élménye, hogy valamit nem akartunk rögtön elmondani a szüleinknek. A hétfőn kapott, de otthon be nem vallott egyes péntekre fojtogató, mindent elsötétítő szörnyeteggé vált a fejünkben. Így válik egyre nehezebbé feltennie a fiúknak a „lányos” kérdéseket és fordítva. Amit már 15 évesen sem volt szabad megkérdezni, azt még nehezebb (cikibb, illetlenebb) lesz megkérdezni egy-két évvel később. Így válnak a természetes kérdések egyre kényelmetlenebb, egyre súlyosabb misztériumokká. Így válik a másik teste, menzesze, magömlése vagy maga a szex: ólomsúlyú titokká.

A szexuális felvilágosítás üzenete

A „szexuális felvilágosítást” valójában nem lenne szabad így nevezni, de még inkább: nem ennek kellene lennie. Sokkal inkább beszélgetésnek testről, szexualitásról. Lányoknak és fiúknak magukról és a másikról, együtt, közösen. 

Amikor azt halljuk, hogy az egyik barátunk és a partnere között valamilyen tisztázatlan dolog, félreértés húzódik, majdnem biztos, hogy a legjobb, amit tanácsolhatunk nekik az, hogy üljenek le, és beszéljék meg. Ha egy pár pszichológushoz fordul, az egymás közötti párbeszédhez, a titkok és elhallgatások kimondásához, egymás megértéséhez kérnek segítséget. A szex is akkor örömteli és örömet adó igazán, ha ismerjük a másik testét – ennek az alapja pedig a párbeszéd, a visszajelzés, az, hogy kíváncsiak vagyunk a partnerünkre, és egyúttal azt is megengedjük neki, hogy megismerjen minket.

A „szexuális felvilágosítás” (beszélgetés) legfontosabb üzenetének éppen annak kellene lennie, hogy szabad a testről és a szexualitásról beszélni, fontos, hogy tudjuk, mi zajlik a másik testében, lelkében. Minden bizonnyal érdekli a fiúkat is a menstruáció, vagy a lányokat az erekció. De az információnál sokkal fontosabb annak a megtapasztalása, hogy lehet testről és testiségről közösen beszélgetni. 

Húsz évvel ezelőtt nekem is be kellett ülnöm egy terembe a „fiúkkal”, ahol valaki nekem is megmutatta, hogyan kell óvszert húzni egy banánra. Ha ehelyett az összes osztálytársammal együtt ültem volna egy teremben, ahol egy nő és egy férfi beszélget velünk nőről, férfiről, testről és testiségről, akkor sokkal kevesebb kérdéssel maradtam volna egyedül olyan sokáig. Akkor én is hallhattam volna menzeszről, szeméremajkakról, a mellek növekedéséről. De ami ennél is fontosabb: már akkor megértettem volna azt, hogy a bensőséges kapcsolataimban mindent meg szabad kérdezni, még a „lányos” dolgokat is. 

Vaskuti Gergely

Kiemelt kép innen.