Tag

bántalmazás

Browsing

Vajon milyen irányba viszi a felnőtt életünket, ha a bennünk élő traumatizált gyereket nem gyógyítjuk meg? Ha a sebeket nem gyógyítjuk be, kapaszkodhatunk-e abba az illúzióba, hogy ugyanolyan esélyünk van a boldogságra, mint a kevésbé sebzett embernek? Vajon gondolhatjuk-e, hogy fájó, vérző lelki sebekkel, beteg gyökerekkel lelkileg teljesen egészséges gyerekeket tudunk nevelni? A WMN.hu cikke.

Bár tudjuk, hogy a szerelemmel alapvetően jó érzések kellene hogy járjanak, a gyerekeink, ha körbenéznek, ritkán láthatnak boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élő felnőtteket – joggal gondolhatják hát, hogy teljesen természetes, ha a várva várt, nagy érzéshez fájdalmak, kétségek és a tehetetlenség érzése társul. Egy bizonyos pontig ez akár természetes is lehet – de mikortól kell közbeavatkozni? Milyen jelekre érdemes figyelni? Mit tehetünk szülőként?

Az iskolai osztályok zárt közösségek, „kényszerközösségek” – a gyerekek majdnem mindennap találkoznak, és naponta sok órát töltenek együtt. Természetes, hogy ebben a helyzetben ugratják, piszkálják egymást, a baj nem is ezzel van. Baj akkor van, ha a szerepek megmerevednek. Képzeljünk el egy háromszöget, aminek egyik csúcsán az van, aki ugrat valakit, egy másik csúcsán az, akit ugratnak, a harmadikon pedig a többiek, akik ezt látják. Normális esetben ez a háromszög állandó forgásban van: egy gyerek hol az egyik, hol a másik csúcson találja magát, hol őt ugratják, hol ő ugrat másokat. Bullyingról akkor beszélünk, ha a háromszög már nem forog, és mindig ugyanaz a gyerek van a ugratott, zaklatott helyzetében.

De kezdjük az elején. Amikor megszületik egy baba, tündéri, elbűvölő. Csakhogy ez az 50 centis kis tünemény néha próbára teszi a szülei türelmét, mert hosszú-hosszú percekig, sőt akár órákig is képes sírni, pontosabban időnként torkaszakadtából üvölteni. Vannak felnőttek, akiknek a bántalmazói attitűdjük már ilyenkor megnyilvánul, akik a babasírástól olyan önkívületi állapotba kerülnek, hogy mindenféle ocsmány megjegyzéssel illetik a kisbabát, esetleg fenyegetik, nemritkán rázzák, rángatják, dobálják. Mintha komolyan elhinnék, hogy a baba azért sír, hogy őket idegesítse, vagy az ő életüket nehezítse.

Ha úgy tűnik, hogy egy gyereket (vagy a környezetében valakit) érint az iskolai zaklatás, az első és egyben a legfontosabb, hogy merjen és tudjon is beszélni arról, hogy mi történt vele. Ezután (és az ügy egyedi jellemzői alapján) kell végiggondolni, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet segítséget nyújtani.