A válófélben lévő párok sokszor már nem is emlékeznek a boldog, szerelmes, közös életükre, pedig annak idején biztos nem gondoltak arra, hogy eljutnak idáig. De az egyik legfontosabb dolog, amit a válás során szem előtt kell tartani, hogy egymástól válnak el, nem a gyereküktől. És bár a válás mindenképpen fájdalmas, de pszichológusok egyöntetű véleménye, hogy ahol a szülők nem válnak el, de folyamatosan veszekszenek, ha sok a szülők közötti erőszak, vagy állandósul a feszült hangulat, az nagyobb kárt okoz a gyerekekben, mintha külön élnének.
Manapság az együttélések, házasságok több mint a fele válással végződik, és bár a gyerekeknek a saját közösségeikből is ismerős lehet ez a helyzet, ettől még nem lesz könnyű. A válás a gyerek számára egyet jelent azzal, hogy az addig biztonságosnak, rendíthetetlennek hitt világa megtörik. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan fejlődjön tovább, elengedhetetlen a szülők közötti értelmes kommunikáció, mert csak így lehet csökkenteni a veszteség érzését, csak az őszinte beszélgetés segít a válás feldolgozásban, a krízishelyzetek elkerülésében.
Minden gyereknek vannak alapvető jogai, amelyeket a Gyerekjogi Egyezmény is rögzít, a felnőtt pedig segíthetik mindezek érvényesülését. Már csak azért is, mert nem elvont dolgokról, hanem a hétköznapjainkról szólnak.
Nem könnyű eldönteni, mi az, ami még belefér az egészséges keretek közé, és mi az a helyzet, amikor már érdemes szakember segítségét kérni.
Ezt támasztja alá az 1960-as évektől számos kutatás, amelyek sorra cáfolják a gyerekverés hasznosnak vélt hatásait.