Mit tehetünk szülőként, ha minden nap igazi tortúra elindulni az iskolába, és a gyerekünk rendíthetetlen és nem akar menni? Természetesen nem jellemhibáról van szó, hanem mindez valószínűleg egy jel, amit komolyan kell vennünk. Egy gyerekkel a reggeli rutint – hogy a tornazsákot, a reggelit, a fogmosást és a cipőfűzést csatasorrendbe állítsuk – bármely okosóra a pulzusunk alapján levezényelhetné. De a szülőnek a gyerekek iskolába járásáról gondoskodni sokkal több ennél: az egyik legjelentősebb gyermekjogi törvény által előírt feladata.
A gyerekek bántalmazásáról legtöbbször a család vagy az iskola vonatkozásában beszélünk, pedig a gyerekek könnyen kerülnek bántó vagy erőszakos helyzetekbe máshol is – például a sportpályán, a plázában, a lépcsőházban, a buszon, a nyilvános mosdóban, az orvosi vizsgálóban vagy a parkban.
Mitől függ, hogy mit tesznek ilyenkor a gyerekek? Mikor hagyják az esetet annyiban, és mikor állnak bele? Mesélnek róla másnak? Kikre számíthatnak a gyerekek?
Az iskolai kudarcok, ha a szülők és az iskola elvárásai teljesíthetetlenek, gyerekként akár végzetesnek is tűnhetnek. Hogyan előzhetjük meg mindezt? Mire érdemes figyelni? Miért jó, ha lehet hibázni? Hogyan segíthetünk a túlterhelt gyerekeknek?
Általában úgy kezdődik a középiskolában a „szexuális felvilágosítás”, hogy a lányok bemennek az egyik terembe, a fiúk pedig a másikba. Tulajdonképpen már ekkor nemcsak értelmét veszíti az egész, de talán még kártékonnyá is válik.
Szinte minden lány emlékszik arra, hogyan érezte magát az iskolában, amikor éppen menstruált. Vagy azért, mert váratlanul jött meg, és vészhelyzet alakult ki, vagy éppen testnevelésórára kellett menni, amikor görcsölt a hasa, vagy egyszerűen csak kényelmetlenül érezte magát a betét vagy a tampon miatt. Esetleg egyáltalán nem tudott az órákon figyelni, mert a saját testével és az érzéseivel volt elfoglalva.
Iskolapszichológushoz bármilyen problémával lehet fordulni, legyen az tanulási vagy egyéb, az iskolában megélt nehézség, a kortársakkal való kapcsolati problémák, szerelem, betegség, szülők válása, bármilyen trauma, bántalmazás stb. Ennek három lehetséges módja van: kérheti maga a gyerek, a pedagógus vagy a szülő.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány csapata készített egy remek összefoglalót az érintetteknek, vagyis a gyerekeknek mindarról, ami az iskolai közösségi szolgálat kapcsán felmerülhet bennük.
Nemrég a Parlament elé terjesztették a Köznevelési törvény módosítását, amelyben megjelenik az iskolaőrség mint új intézmény. A módosítás szerint az iskolaőrök feladata a megvédeni a pedagógusokat az ellenük irányuló erőszaktől. A változtatást azzal indokolták, hogy a tanárokat ért atrocitások után, amelyek az elmúlt időszakban töténetek, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazott személyek fokozottabb védelme szükséges.
Ma már mondani sem kell, hogy sportolni nem csak hasznos, egészséges, de örömöt is ad. Minél fiatalabb életkorban kezdi el valaki, annál nagyobb valószínűséggel lesz a mindennapjai része, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy életen át tartó szokássá válik. A szülők ezért többnyire keresnek valamilyen sportot a gyerekeiknek, ami azért is jó, mert a gyerekek maguktól is sokat mozognak. Vagyis mozognának, akár sokkal többet is, ha nem élnének megannyi szabály között, ha az iskolában töltött idő nem húzódna át a késő délutánba, ha maradna idejük, lehetőségük a szabadban töltött kötetlen mozgásra, játékra.
Miért nem lehet megoldás az iskolarendőrség?
A statisztikai adatok szerint a közfeladatot ellátó személyek közül a legnagyobb veszélynek a buszvezetők, a jegyellenőrök, a mentőtisztek, a szociális munkások és a pedagógusok vannak kitéve. A legtöbb erőszakos cselekmény ellenük irányul. A tanárok is közfeladatot látnak el. Esetükben nagyobb a kockázata annak, hogy munkájuk során olyan helyzetbe kerülnek, amikor elszabadulnak az indulatok. A tényállás szerint nemcsak a nyílt erőszak számít veszélyeztetésnek, hanem az akadályoztatás, illetve a fenyegetés is. Bár ezekben az esetekben ténylegesen nem sérül meg senki, kb. 45 százalékban nem esik bántódása a sértettnek, de aki átéli, azért még érezheti magát veszélyben.