Tag

iskola

Browsing

Szinte minden lány emlékszik arra, hogyan érezte magát az iskolában, amikor éppen menstruált. Vagy azért, mert váratlanul jött meg, és vészhelyzet alakult ki, vagy éppen testnevelésórára kellett menni, amikor görcsölt a hasa, vagy egyszerűen csak kényelmetlenül érezte magát a betét vagy a tampon miatt. Esetleg egyáltalán nem tudott az órákon figyelni, mert a saját testével és az érzéseivel volt elfoglalva.

Nemrég a Parlament elé terjesztették a Köznevelési törvény módosítását, amelyben megjelenik az iskolaőrség mint új intézmény. A módosítás szerint az iskolaőrök feladata a megvédeni a pedagógusokat az ellenük irányuló erőszaktől. A változtatást azzal indokolták, hogy a tanárokat ért atrocitások után, amelyek az elmúlt időszakban töténetek, a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazott személyek fokozottabb védelme szükséges.

Ma már mondani sem kell, hogy sportolni nem csak hasznos, egészséges, de örömöt is ad. Minél fiatalabb életkorban kezdi el valaki, annál nagyobb valószínűséggel lesz a mindennapjai része, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy életen át tartó szokássá válik. A szülők ezért többnyire keresnek valamilyen sportot a gyerekeiknek, ami azért is jó, mert a gyerekek maguktól is sokat mozognak. Vagyis mozognának, akár sokkal többet is, ha nem élnének megannyi szabály között, ha az iskolában töltött idő nem húzódna át a késő délutánba, ha maradna idejük, lehetőségük a szabadban töltött kötetlen mozgásra, játékra.

Miért nem lehet megoldás az iskolarendőrség?

A statisztikai adatok szerint a közfeladatot ellátó személyek közül a legnagyobb veszélynek a buszvezetők, a jegyellenőrök, a mentőtisztek, a szociális munkások és a pedagógusok vannak kitéve. A legtöbb erőszakos cselekmény ellenük irányul. A tanárok is közfeladatot látnak el. Esetükben nagyobb a kockázata annak, hogy munkájuk során olyan helyzetbe kerülnek, amikor elszabadulnak az indulatok. A tényállás szerint nemcsak a nyílt erőszak számít veszélyeztetésnek, hanem az akadályoztatás, illetve a fenyegetés is. Bár ezekben az esetekben ténylegesen nem sérül meg senki, kb. 45 százalékban nem esik bántódása a sértettnek, de aki átéli, azért még érezheti magát veszélyben.

Az iskolai osztályok zárt közösségek, „kényszerközösségek” – a gyerekek majdnem mindennap találkoznak, és naponta sok órát töltenek együtt. Természetes, hogy ebben a helyzetben ugratják, piszkálják egymást, a baj nem is ezzel van. Baj akkor van, ha a szerepek megmerevednek. Képzeljünk el egy háromszöget, aminek egyik csúcsán az van, aki ugrat valakit, egy másik csúcsán az, akit ugratnak, a harmadikon pedig a többiek, akik ezt látják. Normális esetben ez a háromszög állandó forgásban van: egy gyerek hol az egyik, hol a másik csúcson találja magát, hol őt ugratják, hol ő ugrat másokat. Bullyingról akkor beszélünk, ha a háromszög már nem forog, és mindig ugyanaz a gyerek van a ugratott, zaklatott helyzetében.

Emlékszel, amikor gyereknapon medvecukortól lett ragacsos a kezed? Amikor nem mertél felülni a körhintára, de irigykedve nézted a tesóidat, amint egészen a felhőkig repülnek? Emlékszel, hogy milyen volt első nap iskolába menni? Olvasni hangosan harmadikban, miközben a padtársad úgy csikiz, hogy a tanár ne vegye észre? Mikor az egyik lánynak megtetszett a csattod, amit szünetben kitépett a hajadból? Emlékszel hogyan nevetett az egész osztály hetedikben, amikor azt mondtad, a bálna bőrizomtömlővel mozog? És amikor azon nevettek, hogy a tanár azt mondta rád, „egy hülye százat csinál”? Mikor gimiben meg se mertetek mozdulni órán, mert ha véletlenül a földre esett a ceruza, azért egyes járt? Mikor tesiórán térden csúszva kellett bocsánatot kérni a tanártól? De hogy miért, arra már nem is emlékszel…