Az élete egy bizonyos szakaszában minden gyerek rákérdez arra, hogy mindannyian meghalunk-e, amelyre tulajdonképpen csak egyetlen jó válasz létezik: igen. A felnőttek sokszor elhárítják a gyerekek halállal kapcsolatos kérdéseit, de mire is kíváncsi tulajdonképpen ilyenkor az óvodás gyerekünk? Nem biztos, hogy a konkrét válaszra van szüksége, inkább elsősorban arra, hogy erről beszélgessünk.
Mindennapjainkat és társadalmunkat rengeteg tabu határolja, gondoljunk csak a halálra, a szexualitásra, a homoszexualitásra, a betegségekre, az alkoholizmusra, a válásra vagy a családon belüli bántalmazásra: a sor végtelen. A tabukat, melyek masszívan körbeveszik életünket, azzal tartjuk fenn, hogy nem vagy nem szívesen beszélünk bizonyos dolgokról – éppen azért, mert kellemetlen a téma, vagy szégyelljük magunkat miatta, esetleg szemérmessé válunk már a gondolatától is, hogy kimondjuk, vagy mert azt gondoljuk, nem tartozik másra. De leggyakrabban azért, mert nekünk, velünk sem beszélt róla senki.
Kelly Clarkson arról énekel, hogyan élte meg és dolgozta fel, hogy az apukája elhagyta gyerekkorában.
Nem könnyű eldönteni, mi az, ami még belefér az egészséges keretek közé, és mi az a helyzet, amikor már érdemes szakember segítségét kérni.