„Felvilágosítás”

A gyerekkori szexualitás szakaszai, életkori sajátosságai

Ártalmatlan érdeklődéstől a szexualizált viselkedésig minden, amit a gyerekkori szexualitásról tudnod érdemes.

Kisbaba, óvodás, kisiskolás: más-más korszak, mégis mindhárom egyformán fontos a gyerekek egészséges szexualitásának kialakulásában.

A szexuális fejlődés nemcsak a testi növekedéssel, éréssel összefüggő fizikai változásokat jelenti, hanem a szexualitással kapcsolatos ismeretek és viselkedésformák elsajátítását, alakulását is. A gyerekek szexuális tudását és viselkedését az alábbi tényezők határozzák meg: az életkor; a gyerekek megfigyelései, tapasztalatai (a család és a barátok szexuális viselkedése); valamint a gyerekek tudása (a szexualitással és a testtel kapcsolatos kulturális és vallási hiedelmeket is ide értve).

A kisgyerekek szexualitása (3 éves kor alatt)

A kisgyerekek általában természetesen „szemérmetlenek”, nyitottan érdeklődnek a saját, illetve a másik teste és annak működése iránt: megfogják a nők mellét, ahogyan saját anyjukét szopás közben, vagy követik a felnőtteket a fürdőszobába. Általában szeretnek meztelenkedni, tapogatják, simogatják a nemi szerveiket. Mivel kíváncsiak, hamar felfedezik, hogy a test egyes részeinek érintése, ingerlése különösen kellemes érzéssel jár együtt. (Ezek és más, a fejlődéssel normálisan együtt járó viselkedések láthatók az 1. táblázatban.)

Az óvodáskorú gyerekek szexualitása (3–6 éves kor)

Ahogy a gyerekek egyre több időt töltenek egymás társaságában (3 és 6 éves kor között), a fiúk és a lányok mindinkább felfedezik a testük közötti különbségeket, szexuális kíváncsiságuk már a társaikra is irányul. Nemcsak saját testük ingerlését élvezik (ebben az életkorban nagyon sokan maszturbálnak), hanem örömmel játszanak olyan játékokat ‒ például doktorosat, papás-mamást ‒, amelyek során megérinthetik, megpuszilhatják, megsimogathatják egymást.

Az óvodások már egyre inkább ismerik a szexualitással kapcsolatos szabályokat, és gyakran feszegetik is ezeket a korlátokat a viselkedésükkel vagy szavakkal, például „csúnya” beszéddel, kaki-pisi viccekkel. Emellett természetes kíváncsiságuk miatt sokat és sokszor kérdeznek, például „honnan jön a gyerek?”, „miért különböznek a fiúk és a lányok?” (bővebben lásd. a táblázatot).

A kisiskolás korú gyerekek szexuális fejlődése (7‒12 éves kor)

Iskoláskorban a gyerekek már többet érzékelnek környezetük elvárásaiból, igyekeznek meg is felelni azoknak, ezért szemérmesebbek, tartózkodóbbak lesznek, elsősorban a felnőttekkel szemben. Ugyan az öningerlés (maszturbáció) és a szexuális játékok folytatódnak, azonban ezeket általában elrejtik a felnőttek elől. A szexuális érdeklődés megnő, ezért tudatosan keresik az ilyen tartalmú képeket a tévében, interneten, újságokban. Szívesen mesélnek „csúnya” vicceket és történeteket, valamint használnak obszcén szavakat. A serdülőkorhoz közeledve a gyerekek érdeklődése társaik iránt nemcsak szexuális értelemben, de érzelmileg is fokozódik.

Bár van olyan szülő, aki megijed a gyereke szexuális érdeklődését és viselkedését látva (például ha észreveszi, hogy maszturbál, vagy vizsgálgatja saját vagy más gyerek testét), ezek a viselkedésformák a gyermeki fejlődés természetes velejárói, nem egyebek, mint a normális kíváncsiság kifejeződése.

A „tipikus” szexuális játék egymást ismerő, hasonló korú és nagyságú gyerekek között történik, spontán, előre nem tervezett módon. A részt vevő gyerekek beleegyeznek a játékba, egyikük sem tűnik ijedtnek, zavartnak. Ha ilyenkor valaki vagy valami megzavarja őket, könnyen más irányba terelhető az érdeklődésük. A játék többnyire egy-egy alkalomhoz köthető, nem mindennapos.

A gyermekkori szexuális viselkedés néha több, mint ártalmatlan érdeklődés. Ha ez a magatartás veszélyezteti a saját vagy más gyerekek biztonságát, jóllétét, az egy komoly jelzés arra, hogy a gyereket valamilyen formájú vagy tartalmú szexuális bántalmazás érhette.

Szexualizált viselkedésnek tekinthető bármely viselkedés, amely:

  • nem a gyerek életkorának megfelelő (például ha egy hároméves egy felnőtt nemi szervét szeretné megfogni, megpuszilni, arra kéri a felnőttet, hogy az ő nemi szervét simogassa, nagyobb fiúkat fogdos)
  • olyan intenzitású maszturbálás, ami már a hétköznapi tevékenységektől is elvonja a figyelmét ‒ pl. játék vagy mesélés, beszélgetés közben is ‒, vagy a fizikai intenzitás olyan nagy, hogy pl. kisebesedik a nemi szerve
  • ha a rajzain megjelennek a szexuális elemek: pl. egyértelműen szexuális jelenetet ábrázol, merev pénisszel rajzol alakokat, nyilvánvaló utalás van felnőtt szexuális tartalmakra

A következő viselkedésformák fizikai vagy érzelmi abúzust jeleznek:

  • ha a viselkedés erőszakot, kényszert, fenyegetést foglal magában
  • különböző életkorú gyerekek között zajlik (például ha egy tizenéves egy háromévessel játszik doktorosat)
  • erős negatív érzelmi reakciót vált ki valamelyik gyermekből (például szorongást vagy haragot)

F. Lassú Zsuzsa és Thoma Gábor

Készült az NCTSN kiadványa alapján.

Kiemelt kép innen