Tag

gyereknevelés

Browsing

Mindig hibázom… Tudnom kellett volna…  Nem figyeltem eléggé… Türelmetlen voltam… Sokszor szóltam bele a veszekedésbe… Megbántottam… Rosszat tettem neki… A szülőség nehéz és sokszor érezhetted már ezeket, de hidd el, nem vagy egyedül! Az a szülő, aki kételkedik, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi saját tetteit, szomorkodik és néha bűntudatot érez, az odafigyel a gyerekére és a kapcsolatukra. Hiszen nem csak mi neveljük a gyerekünket, ő is nevel bennünket, ebben a csiszolódásban tanuljuk újra és újra saját szülői szerepünket.

Előfordulhat, hogy szülőként abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy szeretnénk nyomatékot adni az álláspontunknak egy, a gyerekünkkel kialakult vitás helyzetben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor a szülői tekintély érvényesítésének egyik gyakori eszközévé válik a digitális eszközökhöz való hozzáférés megvonása, korlátozása, követelményekhez kötése. Számos szülő arról számol be, hogy egyszerűen úgy érzi, nincs más lehetősége: a mobil/az Xbox az egyetlen dolog, amely annyira fontos a gyereknek, hogy csak ezeken keresztül tud rá hatni. Miközben ez valóban nehéz szituáció, mire lehet szülőként mégis odafigyelni egy-egy ilyen helyzetben?

Ma már a legtöbb családban téma a biztonságos internethasználat és az online jelenlét, de vajon eleget beszélgetünk ezekről, és a megfelelő témák mentén tesszük? A Telekom és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kutatásának eredményei kapcsán megtudtuk, hogy mi okozza a gyerekek számára a legtöbb bizonytalanságot, illetve mi nyugtalanítja őket a neten. Minisorozatunkban ezeket vesszük sorra, és segítséget nyújtunk abban, hogyan érdemes beszélgetni ezekről.

Ma már a legtöbb családban téma a biztonságos internethasználat és az online jelenlét. De vajon eleget beszélgetünk, és mindezt a megfelelő témák mentén tesszük? A Telekom és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közös, gyerekek részvételével készült kutatásában arról kérdeztük a gyerekeket, hogy miről lenne szükségük több információra az internettel kapcsolatban: másodikként jelölték meg, hogy többet szeretnének tudni arról, hogy mi történik az adataikkal a neten. Lehet, hogy te magad is bizonytalan vagy ebben a kérdésben, ezért megpróbáltuk összeszedni, amit a témában tudni érdemes és amiről fontos lenne beszélni, illetve készítettünk a témában egy cikket a gyerekeknek is, ezt itt találod: https://yelon.hu/szemelyes-adatok-a-neten/

Ma már mondani sem kell, hogy sportolni nem csak hasznos, egészséges, de örömöt is ad. Minél fiatalabb életkorban kezdi el valaki, annál nagyobb valószínűséggel lesz a mindennapjai része, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy életen át tartó szokássá válik. A szülők ezért többnyire keresnek valamilyen sportot a gyerekeiknek, ami azért is jó, mert a gyerekek maguktól is sokat mozognak. Vagyis mozognának, akár sokkal többet is, ha nem élnének megannyi szabály között, ha az iskolában töltött idő nem húzódna át a késő délutánba, ha maradna idejük, lehetőségük a szabadban töltött kötetlen mozgásra, játékra.

Amikor valaki szülő lesz, olyan feladatok hárulnak rá, amelyeket korábban nem ismert. Menet közben jöhet rá, hogy ugyan gyerekként saját magán tapasztalhatta, hogy az ő szülei hogyan oldottak meg kérdéseket, feladatokat, de ő maga nem tud vagy nem akar szülőként hasonló megoldásokat alkalmazni. Ilyenkor a szülőnek azért jó, ha új ismereteket gyűjt a gyereknevelés kapcsán is, mert magabiztossá válhat szülőként, a gyereknek meg azért, mert így nagyobb biztonságban érzi magát a szülei mellett. Ez a testről és szexualitásról megszerezhető ismeretekre éppúgy vonatkozik, mint a szülők önismeretére.