Tag

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Browsing

A különválás a gyereket is érinti, akkor is, ha a felnőttek között zajlik. Neki éppen úgy vannak jogai a válás/különköltözés során, mint a szülőknek, ezért nagyon fontos, hogy a felnőttek ne csak magukra gondoljanak, hanem legyenek tekintettel rá is. A gyereknek ugyanis alapvető joga, hogy a válás után is kapcsolatot tarthasson mindkét szülőjével, illetve minden támogatást megkaphasson tőlük ahhoz, hogy ezt a jogát érvényesíthesse.

A Yelon.hu legolvasottabb cikkei tavaly olyan kérdésekre válaszoltak, mint hogy mi az a merevedés, a menstruáció, vagy hogy hogyan tudathatom a másikkal, hogy bejön nekem. A Yelon előtti időkben a gyerekek a Google keresőnek tették fel ezeket a kérdéseket, amelyekre az – az átlagos felhasználók viselkedését és érdeklődését alapul véve – általában pornót kínált a gyerekeknek válaszul.

Miért léteznek még csecsemőotthonok? És miért került minden századik 0–2 éves korú gyerek csecsemőotthonba 2019-ben? Milyen kockázata van annak, hogy a házi gyermekorvosok 40%-a nyugdíjaskorú volt tavaly? Miért dolgoztak átlag heti 74 órát 2019-ben a pedagógusok? A koronavírus-járvány miatt távoktatásban tanuló, az idejüket otthon töltő gyerekek mennyire vannak biztonságban a saját családjukban? Miért kerül minden 5. örökbefogadott gyerek külföldre? – Csak néhány kérdés, amire a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2019. évi Gyermekjogi jelentése választ ad. A jelentés az előző év gyermekjogi szempontból legfontosabb eseményeit, kutatási eredményeit, statisztikáit és a gyermekjogi ügyek médiareprezentációját tekinti át.

A 2020. márciusának 2. felében indított Hintalovon Segélyvonalat azt az igény hívta életre, hogy a krízishelyzetben felmerülő, karanténra, kapcsolattartásra, egészségügyi vészhelyzetre, online oktatásra vonatkozó, egyedi ügyeket érintő kérdéseivel senki ne maradjon egyedül, és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogász kollégáinak segítségével mindne helyzetre megpróbáljuk megtalálni a gyerek valós érdekeit szolgáló megoldást. A járványhelyzet végével, június 4-én felfüggesztésre kerül ez a szolgáltatás, a jövőben a megszokott elérhetőségeken vehetitek fel a kapcsolatot az Alapítvány munkatársaival, illetve a korábbi esettanulmányok segítségével is választ kaphattok az esetleges kérdésekre.

2018-2019-ben közel 5300 gyereket kérdeztünk meg arról, hogyan érzik magukat, mennyire elégedettek a helyzetükkel, és mit tapasztalnak például az oktatással vagy a biztonságukkal kapcsolatban. A „Te hogy látod?” kutatás eredményei alapján pedig megszületett az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának szánt Gyermekjogi jelentés, amely tartalmazza a válaszok alapján levont következtetéseket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány oldalán további információkat találsz, ha szeretnéd jobban megismerni a jelentést és a munkánkat.