Világ

Amit szülőként a Kaleta-ügyből tanulhatunk

Mit tehetünk szülőként, ha az igazságszolgáltatás eszközeit a jelen helyzetben nem ítéljük megnyugtatónak, az önbíráskodásról pedig régóta tudjuk, hogy semmi jóra nem vezet?

A 19.000 gyermekpornográf kép birtoklásával vádolt, bűnösségét beismerő volt perui nagykövetet egy év felfüggesztett börtönnel és 540 ezer forintos pénzbírsággal büntette tettéért a bíróság. A legtöbb szakmai szervezet és a véleményüknek hangot adó laikusok is nagyrészt egyetértenek abban, hogy ez a büntetés nem arányos, nem felel meg az elkövetett bűntett súlyosságának, és nagyon rossz üzenetet hordoz a gyerekeink védelme szempontjából.

Az ügyet feltáró Dezső András mindeközben arra jutott, hogy nem kivételes, Kaleta személyét valamiért kiemelten kezelő bírói döntésről van szó: Magyarországon, büntetlen előélettel gyermekpornográf képek birtoklásáért még soha senki nem kapott letöltendőt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem számíthatunk arra, hogy egy hasonló eset a jövőben más kimenetellel záruljon majd. Bár a gyermekpornográfia tulajdonképpen a gyerekek szexuális bántalmazásának, kizsákmányolásának és az ellenük elkövetett erőszaknak a dokumentálása, a magyar büntetőjog nem ennek megfelelően kezeli, így a kiszabott büntetések súlya sem felel meg a bűncselekmény súlyosságának.

Hol az igazság?

Miközben egyre több országban szigorítanak a pedofilok büntetési tételén, a magyar jogrendszerben semmilyen speciális jogkövetkezmény nem szabható ki a gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás elkövetőire – ez azt jelenti, hogy nem csupán egy hibás bírósági döntéssel, hanem egy rendszerszintű problémával állunk szemben. Még ha bízunk is abban, hogy a jelenlegi ügynek lehet legalább annyi előnye, hogy ez a jövőben változtatásra kerüljön, ennek az átfutási ideje nagyon hosszúra nyúlhat. Ezalatt pedig rengeteg, a gyerekek bántalmazását és szexuális kizsákmányolását a Kaletához hasonló, a képeket „csupán” nézegető „kliens” vágyait és igényeit kiszolgáló hálózat működhet tovább zavartalanul.

Lehetne egy reális cél az is, hogy az elkövetők ne juthassanak a gyerekek közelébe, de a hazai gyakorlat jelenleg nem tartja nyilván az elkövetőket, és hasonló esetekben nem alkalmazza automatikusan a foglalkozástól való eltiltást sem. Mindezek tükrében kijelenthető, hogy a gyerekeket saját vágyaik eszközeként használó felnőtteket a várható büntetések valószínűleg még egy jó ideig nem fogják visszatartani a tetteik elkövetésétől.

Ki a felelős a történtekért?

Mindenképpen szeretnénk leszögezni, hogy ahogy soha semmi köze nincs egy erőszaknak ahhoz, hogy az áldozaton milyen ruha volt, vagy hogyan viselkedett, ugyanúgy az, akit a felelősség elsősorban terhel, jelen esetben is az elkövető. Viszont mivel az elkövetőket nem tudjuk máról holnapra varázsütéssel a helyes útra terelni, és jobb híján a biztonságunkat szem előtt tartva felnőttként is ennek ismeretében igyekszünk vigyázni magunkra (pl. egy buliból egymást hazakísérve, közös taxival, a barátainkkal, családunkkal megosztva a hazautunk részleteit, tervezett időpontjait távozunk, vagy lehetőség szerint éjszaka elkerüljük a kihalt, sötét városrészeket), ugyanezt törekedhetünk megtenni a gyerekeink érdekében is.

Mit tehetünk szülőként?

Szavakat adunk a gyerekeknek: a „nem” és a testrészek

Az első és legfontosabb szó, amit a gyerekünknek adhatunk, az a „nem”. Ahhoz viszont, hogy tudja, mikor és mire kell egyértelműen nemet mondania, először azt kell tudnia, hogy mit lehet és mit nem lehet megtenni vele. Remek és fontos, már egészen kicsi kortól alkalmazható segítség ebben a bugyiszabály, de általában is elmondható, hogy ha egy gyerek azt tapasztalhatja meg, hogy tisztelik őt (a személyiségét, a határait, az igényeit, a kívánságait, az érzéseit), akkor sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk, mint azt a fiatalt, aki mindezt nem élhette át, nem kaphatta meg kiskorában – akinek nem ez a természetes.

Ahhoz hogy egy gyerek vigyázni tudjon magára, amikor annak eljön az ideje, és már a családban is tudja jelezni, ha valami nem jó neki, nagyon korán el kell kezdeni a testrészekről való beszélgetést. Senki sem születik úgy, hogy tisztában legyen a saját testrészeinek nevével és azok működésével. Az a gyerek, aki nem kap szavakat például a nemi szerveire, nem fogja tudni jelezni, ha valaki olyan ér hozzá, akinek nem, vagy úgy, ahogyan nem lett volna szabad.

Térképet adunk a gyereknek: az online világ

Az online világ veszélyeiről is jobb, ha tőlünk, és nem egy potenciális elkövetőtől értesül a gyerekünk: a megfelelő információk híján ha egy gyerek bajba kerül, nem fogja időben felismerni, és nem fog tudni segítséget kérni. Nagyon sok elkövető először valamilyen közösségi oldalon, a gyerek vagy a szülei által önként megosztott információk alapján térképezi fel a gyerek szokásait, mozgását, érdeklődési körét, gyengéit, majd ezekre alapozva környékezi meg, de már a valós, offline világban – olyan ígéretekkel, programokkal, helyszínen és időpontban, amiről biztosan tudja, hogy számára kockázatmentes, a gyereknek pedig kellőképpen vonzó lehet. Teljesen biztonságos internet nem létezik, de megtaníthatjuk a gyerekeket a szabályokra, és megtaníthatjuk őket arra, hogyan jelezzék, ha baj van. Ehhez ebben a cikkben nyújtunk segítséget.

Próbáljuk minimálisra csökkenteni a kockázatot

Az Interpol adatai alapján a fél és 6 éves kor közötti gyerekekről készült, leginkább keresett képek közül nagyon sok kerül át a darkwebre. Ezek között azok a képek is szerepelnek, amiket mi magunk osztunk meg a nyáron meztelenül pancsoló, félmeztelenül dinnyét majszoló, mosolygó gyerekeinkről – úgy, hogy nekik esélyük sincs eldönteni, szeretnének-e ekkora, a megosztás pillanatától számítva örökké, bárki számára hozzáférhető, könnyen és egyértelműen beazonosíható digitális lábnyomot.

Ráadásul nemcsak a gyerek digitális képmása, de egy-egy kép nem központi elemei (a lakásunk, a napi rutinunk, a helyadataink) is jelentős mértékben növelhetik a gyerekünk kiszolgáltatottságát egy potenciális elkövetővel szemben.

Jó beállításokkal (például csak az láthassa a képeket, aki tényleg a családhoz tartozik), tudatos megosztásokkal és a gyerek biztonságának szem előtt tartásával, később pedig a gyerek partnerként való kezelésével úgy csökkenthetjük a minimálisra a digitális világban és a posztolásokban rejlő kockázatokat, hogy közben nem kell lemondanunk arról, hogy az igazán közeli családtagokkal, barátokkal mégis megoszthassuk az életünk fontos, gyerekünkkel közös pillanatait.

Figyelünk egymásra, és tudjuk, mit tehetünk baj esetén

Közösségi egymásra figyelés

A gyerekek elleni szexuális erőszak annyira abszurdnak és abnormálisnak tűnik a lelkileg egészséges emberek szemében, hogy sokszor azok is elhessegetik a gyanút, akik észrevehetnék, megláthatnák, meghallhatnák, hogy mi történik, min megy keresztül a gyerek. Közben viszont a gyerekek elleni bántalmazások egy része talán megelőzhető lenne, ha ismernénk és megtanulnánk jól olvasni és komolyan venni a gyerekek jelzéseit. Ebben a cikkben összeírtuk, hogy felelős felnőttként mire lehet érdemes kiemelten figyelni, itt pedig azokat a szervezeteket gyűjtöttük egybe, akiktől probléma esetén segítséget lehet kérni, és a gyerekek közvetlenül is fordulhatnak hozzájuk. A pedofilhálózatokon terjedő képeken súlyosan bántalmazott, kihasznált, kizsákmányolt, megalázott, kisemmizett, erőszak áldozatává vált gyerekek vannak, pedig valószínűleg az ő környezetükben is voltak felnőttek – olyan felnőttek, akiknek a közönye, a némasága, a hallgatása az elkövetőt támogatta.

Jelzés

Közös érdekünk, hogy az erőszakos, veszélyes, ártalmas tartalmakat ebben a közösen használt online térben megpróbáljuk együtt csökkenteni, azok elkövetőit és felhasználóit pedig felelősségre vonni. Bárki bejelentheti az interneten talált jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalmakat az Internet Hotline jogsegélyszolgálatnál, amely munaktársai felszólítják a közreadó honlap szerkesztőjét vagy a tartalmat tároló szerver üzemeltetőjét, hogy távolítsa el a kifogásolt részt, illetve jogsértések esetén arról a rendőrséget is értesítik.

Nagy Viktória

Kiemelt kép innen