Tag

evészavar

Browsing

Az evészavarok, mint például az anorexia vagy a bulimia, olyan mentális betegségek, amelyekkel viszonylag későn kezdett foglalkozni az orvostudomány, ráadásul a mai napig számos sztereotípia, félreértés kapcsolódik hozzájuk. Éppen ezért fontos, hogy az Egyszer lent podcastjának egyik epizódjában Bánlaki D. Stella saját történetét osztja meg: hogyan lett az evészavar része az életének, milyenek voltak így a mindennapjai, hogyan érezte magát közben, hogyan ismerte fel a problémáit, és hogyan tanult meg felülkerekedni rajtuk – ezzel is segítve az érintetteket.

A felnövés millió kihívásával küszködő kamasz hajlamos magába zárkózni a kérdéseivel, és néha a szülő sem tudja, hogyan lehetne jól beszélgetni erről a gyerekével. Holott már rengeteg könyv született a témában, és nem is feltétlenül csak szakkönyvek – ezek közül válogattunk most. Vannak a listában olyanok, amelyek az evészavarokkal (tipikusan az anorexiával) foglalkoznak, de legalább ilyen fontos az is, hogy tudjuk: nem egyfajta test az, ami szép lehet. Az elfogadást sokszor tanulni kell, az úgynevezett testpozitivitás pedig épp azt mutatja nekünk, hogy lehetünk bár soványak, gömbölyűek vagy kicsit mások, mint az átlag, a testünk ugyanolyan értékes.

Az anorexiások és bulimiások vagy a túlevéses problémával küzdők körében a legerősebb érzés, amelyet a segítő szándékú családtagok, ismerősök, barátok, időnként az orvosok, de olykor maguk a betegségben szenvedők is éreznek, a tehetetlenség. A gyógyuláshoz elsősorban a betegség és a beteg (adott esetben önmagunk) lehető legalaposabb megértése és megismerése szükséges. Ebben pedig a szakemberek mellett zseniális segítők a könyvek.

A csecsemők/gyerekek táplálkozását tekintve a kisebb átmeneti problémák igen gyakoriak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a szülő erre hogyan reagál, egyáltalán reagál-e, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja. A korai negatív étkezési tapasztalatok későbbi viselkedészavarok kiindulópontjai lehetnek.