Az iskolai osztályok zárt közösségek, „kényszerközösségek” – a gyerekek majdnem mindennap találkoznak, és naponta sok órát töltenek együtt. Természetes, hogy ebben a helyzetben ugratják, piszkálják egymást, a baj nem is ezzel van. Baj akkor van, ha a szerepek megmerevednek. Képzeljünk el egy háromszöget, aminek egyik csúcsán az van, aki ugrat valakit, egy másik csúcsán az, akit ugratnak, a harmadikon pedig a többiek, akik ezt látják. Normális esetben ez a háromszög állandó forgásban van: egy gyerek hol az egyik, hol a másik csúcson találja magát, hol őt ugratják, hol ő ugrat másokat. Bullyingról akkor beszélünk, ha a háromszög már nem forog, és mindig ugyanaz a gyerek van a ugratott, zaklatott helyzetében.
Emlékszel, amikor gyereknapon medvecukortól lett ragacsos a kezed? Amikor nem mertél felülni a körhintára, de irigykedve nézted a tesóidat, amint egészen a felhőkig repülnek? Emlékszel, hogy milyen volt első nap iskolába menni? Olvasni hangosan harmadikban, miközben a padtársad úgy csikiz, hogy a tanár ne vegye észre? Mikor az egyik lánynak megtetszett a csattod, amit szünetben kitépett a hajadból? Emlékszel hogyan nevetett az egész osztály hetedikben, amikor azt mondtad, a bálna bőrizomtömlővel mozog? És amikor azon nevettek, hogy a tanár azt mondta rád, „egy hülye százat csinál”? Mikor gimiben meg se mertetek mozdulni órán, mert ha véletlenül a földre esett a ceruza, azért egyes járt? Mikor tesiórán térden csúszva kellett bocsánatot kérni a tanártól? De hogy miért, arra már nem is emlékszel…
Ne próbáld iskolává alakítani az otthonodat
Hiába próbálod az otthonodat átalakítani iskolává, a gyereked ugyanúgy szülőként fog tekinteni rád, mint eddig. A tanár–diák kapcsolat egészen más, mint amilyen viszony köztetek van. De ha sikerül olyan elvárásokat felállítanod a napi tanulás során, amelyek az otthoni környezetben is teljesíthetőek, akkor könnyebben megtalálod az egyensúlyt, hogy mikor legyél inkább tanár, és mikor engedd ezt el – így könnyebben megélheted, hogy milyen is ez az új kapcsolat.
Teljesen természetes érzés, ha esetleg attól tartasz, hogy eszköztelenül állsz a következő időszakban ránk váró kihívások előtt. Amilyen sokan küzdünk most ezzel az érzéssel, legalább annyian keressük közben a megoldásokat is a mentális támogatástól kezdve a praktikus információkon át a gyakorlati kérdésekig. Ebben a naponta frissülő bejegyzésben gyűjtjük folyamatosan témákra bontva a hasznos, használható ötleteket és hiteles információkat.
1. Akkor is legyen szűrőprogram a készüléken, ha azt tanuláshoz használja a gyerek!
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elérhetővé tette az ajánlott szűrőprogramok listáját, ez megtalálható az NMHH oldalán. Ha a gyerek saját gép híján a szülők számítógépét kénytelen használni, készíteni kell neki saját profilt, vagy inkognitó ablakon keresztül kell a netes felületeket elérnie, hogy a szülők keresési szokásaira és találati előzményeire optimalizált hirdetések ne őt találják meg.
A mostani helyzetben (is) alapvető a gyerekek online biztonságának megteremtése, a szülőknek ebben alapvető felelőssége van. De azért az is fontos, hogy az iskola is szem előtt tartson néhány szempontot.
2018-2019-ben közel 5300 gyereket kérdeztünk meg arról, hogyan érzik magukat, mennyire elégedettek a helyzetükkel, és mit tapasztalnak például az oktatással vagy a biztonságukkal kapcsolatban. A „Te hogy látod?” kutatás eredményei alapján pedig megszületett az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának szánt Gyermekjogi jelentés, amely tartalmazza a válaszok alapján levont következtetéseket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány oldalán további információkat találsz, ha szeretnéd jobban megismerni a jelentést és a munkánkat.
A tanár és diák között szövődő intim érzelmi kapcsolatot nevezhetjük ugyan szerelemnek, de egy ilyen viszony mégis valami nagyon mást jelent. Egyenlőtlenséget és alárendelést, kiszolgáltatottságot és kihasználást, titkot és titkolózást.
A tizenéves fiatal a rá vonatkozó visszajelzéseket a kortársaitól fogadja el leginkább. Ezért olyan hatalmas veszteség, ha pont azok közösítik ki, vagy eleve nem fogadják be, akikre az önbecsülése támaszkodna.
A gyerekek és a tanárok között is van, aki örömmel várta a szeptemberi iskolakezdést, de olyan is, aki nem. Az a tanár, aki szorongva gondol az első alkalomra, amikor belép az új vagy már korábban is tanított „problémás” osztályba, biztosan tudja, hogy mitől is tart.