Vers arról, hogy milyen érzés a magányra ébredni.
Ha rémálmodok felébredek
arcon tapogatlak
az ujjaim a hajba fülbe
nyakláncba akadnak
mire végre megtalálom
orrcimpa és száj között
azt a kedves babapihés
függőleges gödröt
akkor nyugszom meg csak
a kiszuszogott hőtől
az egyenletes tempóban
keringő levegőtől
akkor hiszem csak el
hogy nem haltál meg mégse
akkor ugrik vissza csak
a szívem a helyére
mondjuk reggel így is
csuromkönnyes lesz a plédem
mert nem voltál ott többé
és én ezt őszintén megéltem.
Szalóczi Dániel
Kiemelt kép innen.
