Vélemény

Appok, amikkel könnyebb a tanulás – ismerd meg őket!

Sokszor hallani arról, hogy az internet milyen káros lehet, mert függőséget okoz, eltereli a figyelmet, elveszi a szabadidőt. De vannak előnyei is. A tanuláshoz kifejlesztett appok például egyszerűsíthetik a memorizálást, játékossá tehetik a gyakorlást. Csak ki kell választani a megfelelőt.  

Folyamatosan a képernyő előtt ülünk. 21. századi emberekként alapból is hozzá vagyunk tapadva – hol a közösségi médiákhoz, hol a vicces videókhoz…Az elmúlt időszakban ráadásul főként az online térben léteztünk az iskolában is: videohívások kis ablakain keresztül integettünk (ha egyáltalán be volt kapcsolva a kamera), online platformokon keresztül üzentünk, és virtuálisan adtuk le a feladatainkat. Persze, ennek vannak jó és rossz oldalai. Jó, hogy nem kellett korán kelni, időt spóroltunk az utazással, kényelmesebb volt stb., ugyanakkor, rossz volt, hogy eltűnt a valódi órai jelenlét, nehezebb volt megérteni a tananyagot. Szerencsére most már ismét láthatjuk egymást a valóságban is, nem csak virtuálisan – ettől függetlenül talán nem kell az online oktatás minden hozományát elvetnünk.

Az otthon töltött idő arra is jó volt, hogy új appok kerüljenek az életünkbe, amelyek segítik az online tanulást. Ezeket pedig bármikor használhatjuk, ha éppen belefáradtunk a tanulásba, ha úgy érezzük, valami új ötlet segítene, ha motivációra van szükségünk. Ha már sokat ülünk a számítógép előtt, használjuk ki a jó oldalát is: rengeteg lehetőség vár azokra, akik úgy érzik, szükségük van egy kis segítségre, lendületre az otthoni tanuláshoz. Ezekből meg is mutatok párat.

Hogyan működhetünk jobban az online térben?

Mi a teendőnk, mielőtt rátérnénk a konkrét tanulásra? Oh, hát persze, a feladatok rendszerezése, tervezése, havi-heti-napi lebontása. Ennek természetesen több módja is lehet: rendszerezhetünk papírra írva és online egyaránt. De ha már online tér, jöhetnek a kedvenc appok. Személy szerint nekem a két nagy kedvencem a Google Calendar és a Notion.

Google Calendar

Manapság már számos virtuális naptár áll rendelkezésünkre, amelyek funkciói és használata igen hasonlóak. Nekem A Google Calendar a kedvencem. A többi naptárhoz hasonlóan elég egy gmail-es vagy Google fiókos bejelentkezés, és már személyre is szabhatjuk a naptárunkat. Én azt szeretem benne nagyon, hogy külön naptárakat állíthatok be magamnak, amelyek különböző színekkel jelennek meg, ezáltal átláthatóbbá válik az egész: amikor tanulok, amikor pihenek és a többi. Például nekem a sárga a pihenős, kikapcsolódós program, rózsaszín a tanulás… Ráadásul ki is lehet választani, hogy melyik naptárat jelenítse meg a rendszer, és melyiket ne. Természetesen számítógépről és telefonról is elérhető mindkettő.

Notion

A Notion pár hónapja lépett be az életembe, és mondhatni szerelem volt első látásra. Számítógépről és telefonos app is elérhető. Könnyű kezelni, teret ad a kreativitásnak, és szinte bármire használható: a jegyzetektől kezdve a megnézendő filmek listáján keresztül a teendők rendszerezéséig, mindenre alkalmas. Szintén Google fiókkal bejelentkezve neki is kezdhetünk a személyes és különböző rendszerező felületek tervezéséhez, azok hátterének kiválasztásához. És ami a legjobb: rengeteg sablon közül választhatunk, ha nincs kedvünk önmagunknak megszerkeszteni az oldalakat.

A Todoist és a Trello is hasznos lehet még a teendők feljegyzéséhez, rendszerezéséhez – ha valakinek a fent említettek nem nyerték volna el a tetszését. 

Ha megvan, mi a teendő, mikor mit tanulunk, már csak le kell ülni tanulni. Na igen, de ott a telefon, a YouTube, a sok érdekes alkalmazás, kép, videó, amelyekről lemaradunk, ha nem nézzük őket folyamatosan… és hát sokkal izgalmasabb elolvasni a felvillanó üzeneteket, mint a tankönyvet bámulni. És felvillanó, a tanulásból kizökkentő értesítésekből sosincs hiány… Szerencsére produktivitást, koncentrációt segítő appok is bőven vannak. Ezek közül a kedvenceim a Forest és a Plantie.

Forest, Plantie

A Forest az androidokon ingyenes, az Iphone-okon azonban fizetni kell érte, viszont az iOS operációs rendszereken is megtalálható Plantie szintén ingyenes. Mind a Forest, mind a Plantie virtuális növények nevelgetésére sarkall, amit úgy tehetsz meg, hogy a saját magad által beállított időtartam alatt (pl. 25 vagy 50 perc) tanulsz, a telefonodat pedig ez idő alatt békén hagyod. Hiszen ha elkalandozol, a közösségi médiákkal foglalkozol, az alkalmazásban növekedő kis növény elpusztul. A Forest egyébként létezik a Chrome-böngésző bővítményként is. 

Kész a terv, megvan a motiváció is, nincsenek zavaró tényezők. Akkor tanulásra fel! Ha megvan a tananyag, és már csak tanulni, gyakorolni kell, de már unod a magolást vagy a papírra való jegyzetelést, akkor próbáld ki a Quizletet, a Padletet vagy a SimpleMindot – néha sokat lendíthet a motiváción egy-egy új felület kipróbálása.

Quizlet

Szerintem a Quizlet szótanulásra használható a legjobban, de ha valaki szeret tanulókártyákkal tanulni, azt is megteheti. Nyelvtanulásnál új „set” készítésével az egyik oldalra begépeled a szavakat, a másikra a magyar jelentéseket vagy a definíciókat. Ha kész vagy, az oldal különböző tanulási lehetőségeket, játékokat kreál neked, így játékosan, szinte észrevétlenül tanulhatsz. Ha más tantárgyra tanulnál, ugyanígy begépelheted az egyik oldalra pl. a fogalmat vagy az évszámot, a másikra pedig a definíciót, a tudnivalókat… Majd tanulásra fel!

SimpleMind, Padlet

Ha nem tanulókártyákat, hanem gondolattérképet szeretnél online készíteni, a SimpleMind kiváló erre. Ha pedig nem a hagyományos gondolattérképben gondolkozol, csak egy kreatív felületet keresel a gondolataid, tanulnivalód rendszerezéséhez, a Padletet ajánlom figyelmedbe, ahol különböző sablonok közül válogathatsz.

Khan Academy, Zanza.tv

Ha pedig esetleg nem világos a tananyag, vagy további tudásra szomjazol, két oldal igazán a hasznodra válhat. Az egyik a Khan Academy, ahol online tananyagokat, videókat találhatsz számtalan témakörben ingyen, viszont ehhez szükség van angoltudásra, így ha ez nem lenne meg, vagy inkább a saját oktatási rendszerünk követelményeihez igazodnál, a Zanza.tv a te helyed. A Zanza ugyanis magyarul kínál videókat, magyarázatokat a különböző tantárgyakból gimnazisták számára. 

Ezzel pedig a tanulás végére értünk, pihenhetünk egy jó nagyot. Lehetőleg a képernyőktől messze… De ha mégis az online térbe kényszerülünk, miért ne használnánk ki annak megannyi előnyét, és miért ne válhatnának hasznunkra azok az appok, amik megkönnyítik az otthoni tanulást? Én azt mondom, próbára (és munkára) fel!

Szerző: Reznicsek Éva

Kiemelt kép innen.