Csodaszép sorok arról, mi mindent köszönhetünk az anyukánknak – akár anyák napja alkalmából is, vagy egy sima, átlagos hétköznapon.
Voltam én pocakban
buboréklakó,
azt se tudtam onnan,
mikor hull a hó.
Azt se tudtam persze,
mi a szél, eső,
s hogy még mi mindent nem,
elképzelhető.
A magzatburokban
nem vert szél, eső,
hasad volt a váram,
megvédelmező.
Ételedet ettem,
véred éltetett,
bánatod éreztem
és jókedvedet.
Hát világra jöttem,
adtál életet,
fájdalmadból lettem,
lettem örömed.
Szappanbuborékként
pukkant a burok,
szabadultam s mégis
veled maradok.
Nekem soha senki
nem lel más anyát,
minden örömökben,
fájdalmakon át.
Lackfi János
Kiemelt kép innen.
