Otthon általában megkérdezik, hogy mi volt a suliban. Ilyenkor az érdekli őket, hogy feleltem-e töriből, kijavítottam-e a kémiát, és mit ettem a menzán. Azt nem tudják, hogy még mindig nincs vécépapír, és a krétát folyton lopni kell, az osztály fele nem érti a matekot, a tanárt hidegen hagyja, hogy sokkal több órám van, mint amennyit bírok, hogy egy szünet alig elég arra, hogy termet váltsak, nemhogy még egyek is.
Az iskolám már kilencedik elején elvárja, hogy pontosan tudjam, melyik egyetem melyik szakára hány tizedponttal akarok bejutni. De azt ki tudja, arra ki figyel, hogy egyáltalán bízom-e még a jövőmben? Aggasztanak-e a hírek, látok-e lehetőségeket? Értem-e, amit a tévé mond? Van-e egyáltalán tévém? Ismerem-e a jogaimat? Tudok-e élni a jogaimmal? Elégedett vagyok-e a környezetemmel? Járok-e orvoshoz rendszeresen? Alszom-e eleget?
Úgy érzed, nem számít, mit válaszolsz a kérdésekre?
Akár a családomban, akár a közösségeimben, akár a saját városomban megkérdezi tőlem valaki, hogy biztonságban vagyok-e? A városban, ahol élek, vajon tudják-e, hogy ki vagyok? Egy vagyok az emberek közül, vagy egy vagyok a sokból? Érdekli őket, mi van velem? Érdekli őket, hogy érdekel-e engem, mi van velük? Érdekli őket, hogy érdekel-e engem, hogy érdekli-e őket, mi van velem?
Hol van az, akinek mindez számít? Van-e olyan, akinek mindez számít?
Hol van az, akinek mindennek számítania kéne? Van-e olyan, akinek mindennek számítania kéne?
Van. Sőt, ennek a valakinek tennie is kéne az elégedetlenségem ügyében. De nem tesz. Miért nem? Mert nem is tud róla? Vagy mert még csak nem is érdekli? Egyáltalán megkérdi? Van-e olyan, aki segíteni, ha kell, parancsolni tudna neki? Aki megmutatná a helyes(ebb) utat?
Van.
Mert fontos, hogy hogy érzed magad, és mit gondolsz
Az ENSZ. Igen, a tankönyvekből ismert, nagybetűs Egyesült Nemzetek Szervezete megkérdezi, mi van velem. Az ENSZ. Igen, a tankönyvekből ismert nagybetűs Egyesült Nemzetek Szervezete megkérdezi az országot is, hogy mi van velem.
Szóval változást akarnak. Én is változást akarok. ŐK elérhetik, velem.
DE ha én nem mondom el a véleményem, egy olyan ország fog a helyzetemről jelentést adni, amely eddig sem kérdezett!
Mi, Gyermekjogi Követek a gyerekjogok fiatal képviselői, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány középiskolás önkéntesei vagyunk. Azért dolgozunk, hogy a kortársaink megismerjék a jogaikat, és a felnőttek jobban megértsék a gyerekek nézőpontját.
Most azért kampányolunk, hogy minél több fiatal elmondja a véleményét a „Te hogy látod?” kampányban. Ez az egész országról szóló kérdőív, amelyet az ENSZ-nek készítünk arról, hogy hogyan érzik ma magukat a gyerekek Magyarországon. Szeretnénk, ha ebben a kérdőívben minél több gyerek elmondaná a véleményét az iskolai, otthoni, helyi és online tapasztalatairól. Te elmondod, hogy mit gondolsz, mi meg segítünk, hogy bemutassuk az eredményeket, és a döntéshozók odafigyeljenek rá.
Keressük a gyerekeket, gyerekcsoportokat, amelyek részt vennének a kampányban vagy a jelentés képviseletében. Tudj meg többet a kérdőívről a „Te hogy látod?” Facebook-oldalon, és töltsd ki a kérdőívet te is!
Botos Viktória (15 éves)
Kiemelt kép innen
