Test

Miről árulkodnak kamaszkorban a pattanások?

Amit megeszel, az meglátszik a bőrödön is: nemcsak a hormonok és a genetika okolható a pattanások kialakulásáért, te is tehetsz ellenük, ha odafigyelsz arra, hogy mit eszel.

A kamaszok kb. 80 százalékát érinti a problémás, zsíros arcbőr, a pattanások sokak életét megnehezítik. Alapjában véve ezért az androgén (férfi nemi hormonok) típusú hormonváltozás tehető felelőssé, de egyértelműen szerepet játszanak a genetikai és az életmódbeli tényezők is, ahogyan a megfelelő bőrápolás mellett az étkezés is. Különböző betegségek, számos bőrprobléma kapcsolható össze sejtszinten a táplálkozással, ezalól pedig a kamaszok sem kivételek.

Mit együnk, és mit ne?

Egy közelmúltban végzett tudományos vizsgálat bebizonyította, hogy az aknés (pattanásos) bőrtünetek javultak azoknál a fiataloknál, akik az étrendjüket megváltoztatták, vagyis akik a fehér pékáruk, a túlzott só- és cukorbevitel, a cukros üdítők, a zsíros ételek (pl. hamburger, lángos, chips) helyett előtérbe helyezték a teljes kiőrlésű pékáruk, a korpás kenyér, a zöldségek és a gyümölcsök fogyasztását. Az arcbőr zsírosodása pozitív irányba változott, emellett a faggyútermelődés (olajos anyag, amelyet a bőr faggyúmirigyei termelnek) is csökkent. 

Ha egészséges a test, szebb lesz a bőr is

Az emésztőcsatornánk majdnem 8 méter hosszú, ebből a kacskaringós bélcsatornánk kb. 6 méter hosszan helyezkedik el a testünkben. Nemcsak 5–15 kiló felesleg rekedhet meg a bélcsatornában, de a nem megfelelő tápanyagbevitel és a bélfalon maradt béltartalom nem engedi teljes mértékben a testünk számára hasznos tápanyagok felszívódását. A nem megfelelő tápanyag-felszívódás bőrszárazságot is okozhat, vagy ellenkezőleg, zsírosodhat is – ilyenkor találunk a bőrön különböző kiütéseket vagy pattanásokat. A külső bőrápolás hasznos és elengedhetetlen, ám a testünket először belsőleg fontos kozmetikáznunk: egyszerűen azt kell adni neki, ami egészséges és jó. És persze rendszeresen. Meg fogja hálálni.

A bőr a legnagyobb szervünk 

Az immunrendszer (a test védelmi pajzsa) munkáját is egyértelműen akadályozza, ha a testünk nem kapja meg azokat a fontos vitaminokat, ásványi anyagokat és egyéb tápanyagokat, amelyek az erősítéshez szükségesek. A legnagyobb szervünk a bőr. A bőrünk is nap mint nap táplálkozik, tápanyagokat vesz fel, hogy megújuljon. Ha a bőröd nincs rendben, akkor az azt jelenti, hogy a védelmi pajzsod is gyengül, és a tested nagyobb stressz hatására előrukkolhat ételérzékenységgel, esetleg felerősödhet egyéb allergia is, ami tovább rontja a bőr állapotát. Ezekben az esetekben fokozódhatnak a természetesen is jelen lévő apróbb gyulladások a testben, amelyek a bőrön is megmutatkoznak. Bármely komolyabb (égő, viszkető, gyulladásos) bőrprobléma esetén elsősorban bőrgyógyászhoz érdemes fordulni.

Ha csak egy hétig megváltoztatod az étrendedet, már javulhat a bőröd állapota. Ha néhány alapanyagot lecserélsz, és több zöldséget, gyümölcsöt, halat, egészséges zsírokat (olívaolaj, tökmagolaj, avokádó) fogyasztasz, és több tiszta vizet iszol (naponta 2,5–3 litert), a bőröd is látszani fog a pozitív változás.

Hegyi Kitti dietetikus

Kiemelt kép: Jackie Parsons.