Dolecsek Fanni verse arról a bizonyos, kimondatlan elsőről, amit képtelenség szavakba önteni. Mert ott, abban a pillanatban nem tudod a választ. Csak sejted. Csak érzed.
Kezeim között tálcaként szolgáló papír,
rajta fél festett szív,
feléd nyújtva, gondolkozva:
Mi lehet ez az érzés?
Búzavirág-szemek,
alkatrészekkel matató fiúkezek,
„épp-dolgozom-hagyj” tekintet:
Tengerszín pötty a szív közepén.
Mi lehet?
Szeplős orrnyereg,
hirtelen felém forduló még-kisfiú arc,
gyorsuló szívdobogás (a négyzeten, ha nem tévedek):
Gyöngyházfény paca a szív szélén.
Mi lehet?
Arany mosoly,
fogrés között kikandikáló nyelv,
az a bizonyos „örökké-tartson” érzés:
Ragyogás-szín maszat a szív alján.
Mi lehet?
Hegyesnek tűnő fülek,
előbújó itt-ott vigyor-völgyek,
arcra felszökő, élénkszín hegyvonulat:
Pirulás-folt a szív tetején.
Mi lehet?
Bongyor szőkeherceg-fürtök,
puhán szétnyíló-tétovázó, kedves száj,
„mit-szeretnél-mondani” kérdőjelek a szemeimben:
Áltozás-szín nyomok a szív sarkában.
Mi lehet?
Folyton járó lábak,
kinyújtott, napsütötte férfikarok,
remegő életvonal-tenyerek, bezárva, majd…
Minden-színű vonások a szív egészén.
…kinyitva.
Mi lehet?
Kezeid között tálcaként szolgáló falap,
rajta fél fogaskerék-szív,
felém nyújtva, sejtve:
Mi lehet ez az érzés?
Sejtjük a megoldást,
a vicc csattanóját,
a keresztrejtvény-palackba zárt tudást:
Nyolc karakter, de csak hét betű.
Nem mondjuk ki a választ – van válaszunk?
Dolecsek Fanni (16 éves)
A vers a Yelon pályázatán 3. helyezést ért el.
Kiemelt kép innen.
