Lehetetlen állandóan felügyelni a gyerekeinket, ahogy az is illúzió, hogy ellenőrizhetjük, mikor mit csinálnak az online térben. A különböző felületek: a TikTok, a Snapchat vagy az Insta oldalain is teljesen reménytelen vállalkozás követni, hol bukkan fel, és mit csinál a gyerekünk.
Mire kamaszkorba ér, kiderül, vajon elég volt-e az eddigi példamutatásunk, a továbbadott értékrendünk és persze mindenekelőtt a szeretetünk ahhoz, hogy túljusson a serdülés veszélykereső – és lássuk be, olykor kifejezetten veszélyes – időszakán. Szülőként reméljük, hogy átmegyünk ezen a próbán, és a kölcsönös bizalom, a pici kortól folyamatos, tabuk nélküli kommunikáció segít átvészelni ezt a pár évet.
Persze ma már más számít veszélyesnek: míg a korábbi generációk az alkohollal, a cigarettával, a szexszel ismerkedtek, manapság – mindezek mellett – ott az internet, a digitális világ. Ezekről pedig nagyon fontos beszélnünk. Persze csak akkor lesz hatása, ha nem tűnünk régimódinak, ha nem érzi a gyerek, hogy ráerőltetjük az ízlésünket, és ha sikerül elkerülni, hogy a válasz az legyen: „Köszi, de kit érdekel?” Van néhány szempont, amelyeket mindenképp érdemes felvetni, ha beszélgetni kezdünk ezekről a témákról.
Az első a profil: ki láthatja, milyenek legyenek a beállítások?
Az internet egyik legnagyobb veszélyforrása a posztolás. A közösségi média felületein minden megmarad, ami egyszer felkerült, és számtalan konfliktus eredhet abból, ha valaki rosszkor tesz ki rossz képet. Akár azért, mert a fotón szereplő nem járult hozzá a közzétételhez, akár csak azért, mert egyszerűen nem tetszik neki, amit lát. Érdemes arról beszélgetni a gyerekkel, hogy mit gondol, vajon mi derül ki az ilyen posztok alapján az illetőről. Milyen személyiségnek tűnik? Lehet azzal is kísérletezni, hogy miután a keresőbe beírjátok egy posztoló ismerős nevét, közösen megnézitek, hogy milyen találatok jönnek ki rá.
És ha már itt tartotok, azt is fontos megemlíteni, hogy vannak, akik akarattal tesznek rosszat, akik azért használják a közösségi média felületeit, hogy keressék a kiszolgáltatott, sérülékenyebb gyerekeket, kamaszokat. Mivel a gyerekek gyakran hamarabb észreveszik, ha egy kortársuk ilyen helyzetbe kerül, jó, ha a felnőttek odafigyelnek rájuk, hogy időben reagálhassanak, és segíthessenek.
Az online térben is fontos a biztonság, nem csak a való világban
Nem szabad és nem is kell olyasmit elvárnunk a gyerektől, amit jó eséllyel magunk sem tartunk be – az általános szerződési feltételeket valószínűleg mi sem olvassuk át tüzetesen, de azért jó, ha néhány dologra figyelünk a biztonságunk érdekében, és erre a gyerekeink figyelmét is felhívjuk.
A különféle biztonsági és adatvédelmi beállításokon többnyire csak átsiklunk. Tényleg nem mindig egyszerű olvasmányok ezek, bár van olyan alkalmazás is, ahol részletesen elmagyarázzák, mi mit jelent a gyakorlatban. Ha a gyerekkel együtt nézzük át a beállításokat, azzal két legyet üthetünk egy csapásra, mert még példát is mutatunk. Az adat fogalma elég elvont dolog, de minél korábban megismertetjük a gyerekekkel, annál nagyobb biztonságban lesznek az online térben is.
Semmi sincs ingyen, még ami annak látszik, az sem az. Előbb-utóbb fizetni kell, akkor is, ha sokszor észre sem vesszük, hogy már meg is tettük – például az adatainkkal. Ezért nagyon fontos, hogy arról is beszélgessünk, miért ne kattintsunk rá minden szembejövő tartalomra, miért ne töltsünk le anélkül egy alkalmazást, hogy utána ne néznénk, miért ne klikkeljünk rá minden felugró hirdetésre. Elmesélhetjük, hogy kaphatunk olyan e-mailt, küldhet ismeretlen olyan videót, linket is, amelyekre soha nem szabad rákattintani.
Ha biztonságról beszélgetünk, érintenünk kell a jelszavak kérdését is. Például együtt kereshetünk új jelszót, vagy lecserélhetjük a régit, és közben elmondhatjuk, mitől lesz erős egy jelszó, és hogy miért nem praktikus, ha mindenhol ugyanazt használjuk.
Számít a születési évszám?
Igen is, meg nem is. Van olyan helyzet, amikor valaki ide-oda kerekít. De mondjuk el a gyereknek, hogy kockázatos lehet idősebbnek beállítania magát. Ebből a szempontból az online világ ugyanúgy működik, mint a valódi: a valóságban sem találkozhat a gyerek ismeretlenekkel egyedül, vagy ha mégis, akkor csak nyilvános helyen, esetleg úgy, hogy elkíséri egy felnőtt, vagy ha már nagyobb és egyedül megy, akkor is tudjon róla valaki, hogy hol lesz a találkozó. Minderről persze nem kamaszkorban kell először beszélni, ez az a téma, amelyet jó, ha már pici kortól folyamatosan napirenden tartunk.
Hogyan kérdezzünk, hogy válaszokat is kapjunk?
Az egyik leggyakrabban feltett kérdés a „na, mi volt az iskolában?”. Erre a válasz általában az, hogy „semmi”. A „hogy vagy?” már közelebb vihet ahhoz, hogy valóban megtudjuk, hogy érzi magát a gyerekünk.
Ez nemcsak a mindennapokban fontos, de arról is jó tájékozódnunk, hogy hogyan érzi magát a neten. Megtalálja-e azokat a felületeket, ahol önmaga lehet? Ahol nem kell másnak látszania, ahol nem hasonlítják a többiekhez, esetleg megalázva, megszégyenítve? Mit gondol az influenszerekről, a viselkedésükről, az öltözködésükről? Vonzza vagy taszítja a gyakran látható szexualizált magatartás, amely sok instacelebet jellemez?
Ha figyelmesen hallgatod a válaszait, sok mindent megtudhatsz róla. Ha bizonytalan vagy abban, hogy mégis hogyan kezdeményezz egy ilyen beszélgetést, vagy tartasz attól, hogy csak egy újabb vitát nyitnál a kamasz gyerekeddel, keress olyan cikkeket, amelyek a fenti témákat érintik, illetve kövesd a következő gyakorlatot, hátha segít.
Válassz ki egy olyan időszakot, amikor egyedül lehetsz, húzódj be a lakás csendes zugába, és hunyd be a szemed. Próbáld felidézni magadban a kamaszkori énedet, gondolj vissza az akkori lakásotokra, arra, hogy milyen hangokat hallottál a szomszédból, milyen illatok vettek körül, hová jártál iskolába, mi volt a hobbid. Képzeld el, hogy valami számodra nagyon kedves dolgot csinálsz: zenét hallgatsz, gördeszkázol, buliba mész. És jusson eszedbe az is, ahogy a szüleid hirtelen azt mondják: „Halkítsd már le!” „Ne menj olyan gyorsan!” „Vigyázz magadra!”
Emlékszel még, milyen érzés volt, amikor rád szóltak?
Persze. Féltettek, aggódtak érted – ma már tudod, talán meg is érted. De próbáld meg felidézni magadban az érzést, amely akkor fogott el, amikor rád szóltak. Hogyan reagáltál? Dühös lettél, hogy miért nem hagynak békén? Lazán eleresztetted a füled mellett az intelmeiket? Szeretted volna, ha végre nem szól bele senki abba, amit csinálsz? Hiszen nálad jobban senki sem tudhatja, mi jó neked, igaz? Ezekre kell visszaemlékezned ott, a lakás nyugodt sarkában. Ha úgy érzed, sikerült felidézned, ha újra átélted az akkori érzéseidet, talán már fel is készültél arra, hogy a nethasználatról kezdeményezz beszélgetést a saját gyerekeddel. A saját félelmeidet is megfogalmazva, de megértve az ő felfedezni vágyó kamasz énjét is.
Lehetsz akármilyen tudatos szülő, nem elég beszélni: az is fontos, hogy a gyereked meghallja, amit mondasz. De ha nem teszel kinyilatkoztatásokat, nem ítéled el, egyszerűen csak megosztod vele az aggodalmaidat, és ha tényszerűen beszélsz arról, amit fontosnak tartasz, már biztos, hogy jót teszel. A kapcsolatotoknak mindenképp használ. És ha nem sikerül mindenről egyből beszélgetni, az egyáltalán nem baj. Az a legfontosabb, hogy elkezdtétek.
dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő
Készült a WMN cikke alapján.
Kiemelt kép innen.
