Miután megkérdeztük a gyerekeket, mit csinálnak a neten, és hogy érzik ott magukat, a válaszaik alapján pedig sorra vettük a legfontosabb témákat, illetve készítettünk egy segédanyagot a tanáraiknak, most a szüleiknek készültünk egy online alapozókurzussal, amelyben 7 napon keresztül e-mailben egy-egy leckében vesszük végig a legfontosabb témákat és tudnivalókat.
„Eltüntetjük a gyerekeket a fotókról? Ez már igazán túlzás! Az utcán is bárki lefotózhat egy gyereket, az miért más?” „A gyerekem az életem értelme, pont róla ne posztoljak? Mi baja lehet belőle, ha csak kedves képeket osztok meg róla? Nagyon figyelek rá, hogy ne legyenek ciki képek, ebből nem lehet gond.” „Elment az eszetek, hogy letörlitek az internetről a gyerekeket? Mindenki posztol a gyerekéről, szerintetek ők mind rosszat akarnak?” – Ismerősek ezek a mondatok?
Egy kutatás során megkérdezték a diákokat, mire lenne szükségük ahhoz, hogy az online oktatást eredményesnek és hatásosnak érezhessék – hiszen ha nem látják értelmét, ha a sok, azzal kapcsolatos nehézség viszi el az idejüket és a figyelmüket, érthető módon hamar elfogy az érdeklődésük és a motivációjuk.
Érthető, ha szülőként szívesebben nevelnéd olyan világban a gyerekeidet, ahol ezt a témát nem kell ismerni, nem kell érteni, nem kell érinteni. De ha szeretnéd megóvni a szeretteidet, azt épp azzal teheted meg, hogy felkészíted őket arra, hogy a világ nem mindig biztonságos, és nem mindenki jó.
A 19.000 gyermekpornográf kép birtoklásával vádolt, bűnösségét beismerő volt perui nagykövetet egy év felfüggesztett börtönnel és 540 ezer forintos pénzbírsággal büntette tettéért a bíróság. A legtöbb szakmai szervezet és a véleményüknek hangot adó laikusok is nagyrészt egyetértenek abban, hogy ez a büntetés nem arányos, nem felel meg az elkövetett bűntett súlyosságának, és nagyon rossz üzenetet hordoz a gyerekeink védelme szempontjából.
A digitális oktatásra való átálláshoz kapcsolódó megnövekedett munkamennyiség, a bizonytalanság és a teljesen más tanítási felület sok feszültséget eredményezhet az amúgy is szorongással teli légkörben. Ami most történik, az egy életmódváltás az oktatásban részt vevő mindhárom szereplőnek: diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt.
A mostani helyzetben (is) alapvető a gyerekek online biztonságának megteremtése, a szülőknek ebben alapvető felelőssége van. De azért az is fontos, hogy az iskola is szem előtt tartson néhány szempontot.
Ha nem vagyunk közszereplők, akkor jogunk van eldönteni, hogy ki mit tegyen rólunk közzé vagy hozzon nyilvánosságra. Hozzájárulhatunk, eltűrhetjük, de tiltakozhatunk is egy-egy megjelenés ellen. Mindezt azért, mert a képmásunk, a hangunk a személyiségünk lenyomata, ezért különleges védelem illeti meg.