Vélemény

Az első szerelem nem gyümölcssaláta… de majdnem annyi íze van

A cseresznye-csóktól a meggy ölelésén át a barackbefőtt tartósságáig... nem, ez nem egy recept, itt és most az első szerelmekről van szó.

Kérdezted, hogy milyen az első szerelem, én pedig azt válaszoltam neked, hogy az első szerelmet nem lehet szavakkal megmagyarázni, tollal leírni, ecsettel lefesteni, hangszeren megszólaltatni, mert az első szerelmet érezni kell. Belül.

„Az első szerelem olyan, mint…”

Talán mégis mondanék neked erről valamit, mert most ez életed egyik központi gondolata. Nem akarok közhellyel jönni, hogy „az első szerelem olyan, mint…”, mert minden szerelem más. Az első, hirtelen fellángolást és boldog, örök szerelmet is máshogyan kell éreznünk, akármennyire hasonlóak vagyunk minden másban.

Próbálkozni lehet az érzelmek kifejezésével, de először meg kell élni. Minden pillanatát.

Bármit mondunk is az első szerelemről, megélni az igazi

Mégis teszek egy próbát arra, hogy írjak erről. Számomra a legjobban a gyümölcsök íze jellemzi. Az első szerelem a májusi cseresznye. Az a „szerelem”, amit akkor éreztél, mikor megláttad a szomszéd fiút, és fél délután szidtad utána magadat, hogy miért a kacsamintás felső van rajtad, és a bátyádtól örökölt, kényelmes nadrágod. A szomszédfiú-szerelmet megtapasztalni olyan, mint az első gyümölcsöt enni. Fanyar, de érzed: biztosan jön a tavasz.

A cseresznyétől a meggyen át a barackig

Kis idővel később ízleled meg a meggy még nem édes, de már finom ízét. Ez a szerelem a gimis DÖK-elnökhöz köthető, akivel a szalagavató afteren együtt töltöd az estét, és azt érzed, hogy milyen jó mellette. Ő az érettségi után külföldre megy tanulni, te pedig egészen a barack megéréséig érzed a savanyúságát. 

A sárga, lédús napérlelte gyümölcs a kiteljesedett szerelem. Amely tartós, mint a befőtt…

Bodnár Lili Anna (17 éves)
A cikk a Yelon pályázatán 1. helyezést ért el.

Kiemelt kép: Yuval Robichek