Fiú

Érzései mindenkinek vannak – az erős fiúknak is

Az érzékenység nem gyengeség, épp ellenkezőleg: ez az erős fiúk szuperereje!

A fiúknak sokszor azt tanítják, hogy akkor erősek, ha soha nem sírnak, ha mindent kibírnak, ha nem panaszkodnak. Hogy az érzékenység ciki, az érzelmeiket kimutatni pedig nem férfias. Mintha a fiúknak nem is lehetnének érzelmeik – pedig az érzékenység nem gyengeség.

Ahhoz, hogy a fiúknak elviselhető legyen, hogy a környezetük gyakran azt várja el tőlük, hogy ne éljék át az érzelmeiket, és ne is beszéljenek róluk, sokan maguknak sem engedik meg, hogy fáradtak, idegesek vagy bánatosak legyenek – nem vesznek tudomást az érzéseikről, inkább elnyomják őket.

Gyakran nevet sem adnak az érzéseiknek: lehet, hogy néha nem is tudatosul bennük, hogy ez düh vagy szomorúság, csak azt érzik, hogy valami nem jó. Nagyon nem. Úgyhogy megpróbálnak inkább nem foglalkozni vele.

Mi a te érzelmi szupererőd?

Ehhez is kell erő, nem is kevés. De nagyon sok erő és bátorság kell ahhoz is – főleg, ha fiú vagy, és szerinted a környezeted nem ezt várja tőled, így te sem magadtól –, hogy megpróbáld kideríteni, mit érzel valójában, aztán azt megoszd a hozzád közel állókkal is. Félelmetes lehet néha kimondani, hogy: „Tök ideges vagyok”. „Dühös vagyok.” „Szomorú vagyok.” Pedig tudod, mi vagy még ilyenkor? Őszinte.

Nem kell sebezhetetlennek lenned

Néha átkozottul nehéz őszintének lenni, nemcsak másokhoz, magadhoz is. De ha nevet tudsz adni az érzéseidnek, akkor meg is tudod figyelni, melyiket milyen megélni, és mikor mire vágysz: mikor szeretnél társaságot, néhány jó szót, mikor vágysz magányra vagy egy kiadós edzésre – mikor mi esik jól. És ha ezt tudod, és képes vagy el is mondani, az segíthet abban, hogy a kapcsolataidat, a konfliktusaidat is könnyebben kezeld, és a környezeted is megértőbb lehessen veled.

Ráadásul ha a saját érzelmeidet felismered, sokkal egyszerűbb beazanosítanod majd a családod, a barátaid vagy a szerelmed érzéseit is, így sokkal könnyebben érthetsz szót másokkal.

Nyugodtan engedd meg magadnak, hogy dühös, szomorú vagy fáradt legyél. Akár fiú vagy, akár lány. Ha megtanulod átélni az érzéseidet, jelezni az igényeidet és a problémáidat, sokkal könnyebben fogsz boldogulni velük, és ezzel a környezetednek is nagyon sokat segíthetsz, hogy elfogadják a pillanatnyi állapotodat.

Mindenkinek vannak érzései. Neked is. Néha kellemetlenek, nehezek és ijesztőek is. De ha ezeket meg tudod élni, esetleg valakivel meg is tudod osztani, akkor sokkal elviselhetőbbek lesznek.

Nagy Viktória

Kiemelt kép innen