Fiú

Ha ez ennyire fáj, én soha többé nem akarok szerelmes lenni

Miért fáj ennyire a szakítás? Elmúlik valaha ez az érzés? És addig is, van bármi, amitől kicsit jobb lehet?

Hagyta már el a te szádat is ez a mondat? Veled is előfordult már, hogy véget ért a kapcsolatod, és egy ideig mindent elnyomott a fájdalom, hogy vége?

Amikor szerelmes vagy, és a szerelmed elhagy, vagy nem viszonozza az érzelmeidet, akkor egy ideig nagyon fáj a lelked ‒ ez teljesen természetes. Ráadásul mivel így a másik már nem érhető el számodra úgy, mint előtte, kicsit mindig olyan, mintha örökre elvesztenéd – és nem csak őt, hanem a közös álmaitokat, terveiteket is.

A szerelem nagyon tud fájni

Ez a fájdalom és veszteség, bár mindenkinek máshogy fáj, nem ugyanolyan erősen, nem ugyanolyan sokáig és nem ugyanolyan mélyen, de nagyjából hasonlóan múlhat el ‒ idővel. Lehet, hogy eleinte nem tudod elfogadni, ami történt, nem is akarod elhinni, abban reménykedsz, hogy valami félreértés vagy rossz álom az egész, hogy idővel majd megváltozik a helyzet. Amikor elkezded megérteni, hogy vége, jó esély van rá, hogy a harag érzése vegye át egy ideig a korábbi érzelmek helyét: dühös lehetsz a másikra, amiért magadra hagyott, és hosszasan elemezgetheted a régebben elkövetett hibáit.

Mi lett volna, ha…

Idővel azonban elkezdesz már nem csak a másikra haragudni, esetleg azt vizsgálgatni, mi lett volna, ha… Miközben zajlik ez a folyamat, általában, még ha nagyon lassan is, napról napra tisztulhat kicsit a kép, így valószínűbb, hogy a helyzetet és a másikat is elkezded ismét valóságos(abb)nak látni; már nem gondolod szentnek, de magának az ördögnek sem. Viszont mivel emiatt nem is tudod már csak a másikat hibáztatni, és kezded elfogadni a helyzetet, lehet, hogy ebben a szakaszban éled meg a legmélyebb szomorúságot. Talán ebben a szakaszban tanulhatsz a legtöbbet mindabból, ami történt. Elgondolkodhatsz azon, esetleg mit csinálnál másképp legközelebb, vagy hogy egyszerűen csak így kellett a dolgoknak alakulniuk.

A szerelem és a fájdalom is el tud múlni

Ha elérsz idáig a szakítás feldolgozásában (és jó eséllyel egyszer eljutsz idáig, bár nagyon eltérő, hogy ehhez kinek mennyi időre van szüksége), akkor már könnyebb lehet az elfogadás is. Ha pedig sikerül, tudsz majd úgy élni, ahogy azelőtt: már nem jut eszedbe mindenről a másik, már nem akarod visszacsinálni, amit nem lehet. Viszont tudsz emlékezni a kapcsolat szép részeire is, hiszen már képes vagy rálátni, mennyi jó dolgot is kaptál ‒ és hogy idővel talán már szeretnél majd megint szerelmes lenni. Közben pedig olyan tapasztalatokkal lettél gazdagabb, amik minden fájdalmuk ellenére nagyon sokat segíthetnek a későbbi nehézségeid feldolgozásában, megélésében.

…de addig is, mi segíthet?

Jó, ha ezekben a szakaszokban nem maradsz egyedül, és az érzéseidet, gondolataidat másokkal is megoszthatod – tudod, több szem többet lát. Ráadásul egy szakítás után azt is érezheted, hogy nem voltál elég jó, hogy téged nem is lehet szeretni. A barátaid, a szüleid, a testvéreid viszont segíthetnek neked abban, hogy olyannak láthasd magad, amilyen igazából vagy: elég jó. Szerethető. És érzékeny ‒ és ez teljesen rendben van így.

Ha pedig esetleg nincs olyan családtagod vagy barátod, aki akkor tudna rád figyelni, amikor a legjobban kellene, vagy akivel meg tudod/meg mered osztani az érzéseidet, a Yelon-chaten (anonim módon, azaz név nélkül) is elmesélheted, hogy hogy vagy, mi bánt, és mi foglalkoztat.

Nagy Viktória

Kiemelt kép innen