Hadd meséljek nektek az első szerelmemről! Egy igazi romantikus történetet, amely megtanított rá, hogyan várjak türelmesen arra az emberre, akit szeretek, és hogy hogyan kell távkapcsolatban élni. Mivel régebben nem kerestem a fiúk társaságát, így engem is meglepett, hogy viszonylag hamar megtalált a szerelem, ráadásul nem is hétköznapi módon. Szóval remélem, hasznos lesz, amit elmesélek nektek, és azt is, hogy szórakoztatónak találjátok majd. Fogadjátok szeretettel az első szerelmem történetét.
A szerelem akkor jön, amikor nem is várjuk
Az előző tanévben történt, amikor még kint éltem New Yorkban. Cserediák voltam, elsős gimnazista. Sok barátom volt, akikkel együtt tölthettem a szabadidőmet, benne voltam a tenisz- és a sícsapatban, és egy kedves, segítőkész családnál laktam. Látszólag minden tökéletesnek tűnt, azonban a tanév első féléve sajnos igazi pokol volt számomra. Nagyon egyedül éreztem magam, mert senkivel sem tudtam őszintén beszélni a környezetemben. Úgy éreztem, hogy mindenki azt várja tőlem, hogy boldog legyek. Boldog, hiszen a világ „legjobb” országában tölthetek egy évet. Boldog, hiszen nagyon sok embernek nem adatik meg az, ami nekem megadatott. Ez a két állítás sosem tett boldoggá, sőt csak fokozták a szörnyű hangulatom. Bűntudatom volt, mert nem voltam boldog. Úgy éreztem, senki sem tudja megérteni azt a helyzetet, amelybe kerültem, és ezért nem is beszéltem róla senkinek.
Nem is sejtettem, hogy márciusban minden meg fog változni. És később, miután visszatértem az utazásról, már teljesen más hangulatban, könnyedén teltek a cserediákévem hónapjai. Mindennap beszéltem a többi külföldi barátommal és természetesen vele is.
Ugyanis február közepén pályáztam egy utazásra Hawaiira, ahová csak külföldi cserediákok jelentkezhettek (akik az Egyesült Államokban tartózkodtak). Hatalmas szerencsémre felvettek a programba, és lehetőségem nyílt elutazni a távoli államba. A szigeten ráébredtem, hogy a korábbi problémáimmal nemcsak én szembesültem, hanem szinte az összes cserediák, akivel találkoztam. Végre nem éreztem magam egyedül, és tudtam, hogy mellettem állnak, bármi is történjen. Megtanultam nyitottnak lenni minden kultúrára, és azt is, hogy hogyan lehet kedvesen viccet csinálni az összesből. Így hát könnyen állítom, hogy rendkívül hasznos volt az utazás, de mégsem ezért vált életem legjobb hetévé! Ééés igen, most kerül a sztoriba Ő!
Versenyfutás az idővel
Az első pillanattól kezdve tetszett. Magas, sportos és eszméletlenül jóképű. Az első napon annyira zavarba jöttem a jelenlététől, hogy hozzá sem mertem szólni. Ennek ellenére amikor végre elkezdtünk beszélgetni, teljesen megnyugodtam. Nagyon hasonlítottunk egymásra, így hamar jóban lettünk. Egyik dolog vezetett a másikhoz, és mire rájöttem, már túl késő volt: fülig szerelmes lettem belé.
Viszont a kapcsolatunk folyamatosan versenyt futott az idővel, hiszen csak egy hetet tölthettünk együtt. Ez volt az első mérföldkő, ugyanis el kellett döntenünk, hogy belevágunk-e egy távkapcsolatba, amelyről mindketten tudtunk, hogy nagyon nehéz lesz fenntartani. Tudtuk, hogy nem fogunk tudni rendszeresen találkozni, ami kétségkívül nagyon megnehezíti a viszonyt. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy amikor elválunk, tartani fogjuk a kapcsolatot egymással, és nem hagyjuk veszni a szerelmünket.
A szerelem nem ismer távolságot
Azért osztottam meg veletek az egész történetet, mert szerintem tökéletesen bemutatja, hogy a szerelem bármilyen fajtája kifizetődik. A cserediákévem elején hihetetlen bizonytalanságban és szomorúságban éltem, senki sem tudott igazán jókedvre deríteni, viszont egy hét alatt gyökeresen megváltozott a hangulatom. Szóval azt kell mondanom, megéri! Megéri hónapokig várni a szerelmedre, és megéri a sok szenvedést is, ezért arra biztatlak benneteket, hogy ha esetleg ti is hasonló szituációba kerülnétek, akkor küzdjetek! Küzdjetek a szerelmetekért és azért, hogy a kapcsolatotok megmaradjon.
Hogyan működhet mégis?
A sok külön töltött hónap után igazi profinak érzem magam távkapcsolat témában, így lehet, hogy tudok nektek adni néhány hasznos tippet arra az esetre, ha esetleg ilyen helyzetbe kerülnétek. Rájöttem, hogy nem baj, ha nem találkoztok mindig. A lényeg, hogy tudod, hogy van valaki ebben a világban, aki feltétel nélkül szeret, és gondol rád. A legtöbb távkapcsolatban azért lehet rendszeresen találkozni, például ha vidéken él az egyik fél. Mindenképpen próbálkozzatok minél többet együtt lenni, az a legjobb, ha felváltva mentek egymáshoz. Nem muszáj sűrűn utazgatni, de mindenképpen próbáljatok rendszeresen találkozni egymással.
Ha tudtok, mindennap beszéljetek chaten, hogy ne váljatok idegenekké egymás számára, és hogy képben legyetek egymás mindennapjaival, hangulatával. Ehhez tudom ajánlani a „hangulatkihívást”: ez arról szól, hogy minden egyes nap elküldtök egymásnak öt hangulatjelet (emojit), amely leírja az aznapi hangulatotokat. A szinte kötelező dolgok közé tartozik az is, hogy minimum egy héten egyszer telefonáljatok vagy videochateljetek. Nagyon fontos, hogy ne csak írjatok és telefonáljatok, hiszen az is létfontosságú, hogy lássátok egymást! Ha a videochat valamiért nem tűnik jó megoldásnak, vannak más lehetőségek, hogy rendszeresen lássátok egymást, például minden este küldhettek egymásnak egy „szép álmokat” képet.
Remek módja még a kapcsolattartásnak, ha közös dolgokat csináltok, amelyekről később akár beszélni is tudtok. Olvashattok könyvet, nézhettek filmet, sorozatot, sportközvetítést, játszhattok online. Rengeteg lehetőség van, amelyeknek csak a kreativitás szab határt! Az utolsó tanácsom az, hogy legyen közös célotok, hiszen a távkapcsolat legtöbbször ideiglenes megoldás. Sokkal könnyebb lesz megtartani a kapcsolatot, ha valamilyen közös célért küzdötök együtt.
Remélem, hasznos volt mindaz, amit megosztottam veletek, és azt is, hogy a kapcsolatotok erős marad, ha megfogadjátok ezeket a tanácsokat. Sok sikert a szerelemhez és még sok máshoz!
R. (17 éves)
Kiemelt kép: Star Cheng.
